Kultikus közösségi terek – Szellemi szabadságharcosok és kóborló lovagok menedéke

Budapesti közösségi tereket bemutató sorozatunk második darabjához érkeztünk, a HelloAnyu után a Magvető Caféba viszünk el titeket. A Magvető Café a Kiadó szerzőinek és olvasóinak találkozóhelye, könyvesbolt, kávézó és még valami több. Hogy mi az a több, mi az a más, azt próbáltuk meg kinyomozni. “Gyere el, hozd a laptopod, és dolgozz, aztán ha lesz […]

Share

A gyerekek mindenképpen áldozatok lesznek a válásnál?

Egy válás nehéz ügy, főleg, ha gyerekek is vannak, és aki nem élte meg, annak fogalma sem lehet arról, hogy milyen érzelmi traumával járhat a gyerekek számára. Egy Mac néven futó művész rajzain azt mutatta be, ő maga hogyan élte meg a családja felbomlását. A fekete-fehér rajzok egészen szomorúak és felkavaróak, még akkor is, ha […]

Share

Babatervezés és fogamzásgátlás egyazon módszerrel – Cserháti-Herold Janka interjú

Van egy olyan csoda-módszer, amely használható családtervezésre és fogamzásgátlásra is egyaránt. Ráadásul hormon- és eszközmentes, épp olyan hatékony, mint a fogamzásgátló tabletta, tudományosan igazolt, mégis kevesen ismerik még. A módszer hazai úttörője Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-tanácsadó, vele beszélgettünk. Adja magát a kérdés: mivel foglalkozik egy termékenységtudat-tanácsadó? Úgy tudnám egyszerűen elmagyarázni, hogy arra tanítom meg a nőket, […]

Share

Fast food, fast fashion, fast living

Egy dán tévécsatorna riportja nyomán nemrégiben látott napvilágot az a hír, hogy a H&M évente több tonna új ruhát éget el egy dániai égetőműben. A cég ugyan azt állítja, hogy csak a biztonsági és egészségügyi előírásoknak nem megfelelő, ezért nem újrahasznosítható ruháit égeti el, azonban még ha ez is az igazság, ez sem vet rájuk […]

Share

Vésd szívedbe az ünnepet! – Ünnepi „beszéd” a lelkiismeretünkhöz

2017. október 23. Egy borongós, őszi hosszú hétvége utolsó napja. Vagyis annál sokkal több. Mert ünnep van ma. Akinek ez jelent valamit, aki nem rest az ünneplésre és nem szürkül bele az esős időbe, idén októberben is emlékezik. Nem kevesebbre, mint hogy hatvanegy évvel ezelőtt egy ország szíve dobbant együtt, hogy a lelkekben élő szabadságvágyat […]

Share

Hármas hangzat – jótékonysági koncert Liszt Ferenc születésnapján

    Háromszorosan is fontos esemény lesz ma este az Erkel Színházban. A fél nyolckor kezdődő Zongoraáriák koncerttel először is Liszt Ferenc születésnapját ünnepelhetjük (a világhírű zeneszerző 1811-ben e napon látta meg a világot Doborjánban) a mester kiváló ismerőjének, Bogányi Gergely zongoraművésznek és Váradi Zita operaénekesnő interpretációjában.

Share