5+1 mesekönyv leendő iskolásoknak - Mert biztosan várod már az iskolát…

 

Tudjuk, hogy „de nehéz az iskolatáska”. Vagy majd megtudjuk, hiszen úgyis a szülő az, aki átvállalja a táskacipelést. Meg valahogy egyéb terheket is, de ez észrevétlenül alakul így.

Adjuk meg az iskolának, ami az iskoláé!

Az iskolatáskán és tolltartón túl „nélkülözhetetlen” a logikai készlet, a postaironok, pálcikák, rudak, korongok őrjítő mennyisége. Ha pedig a léleknek nem elég a vásárlás (és nyilván nem elég), keressük a választ a könyvekben arra a kérdésre, mire jó ez az egész?

  1. Janikovszky Éva: Már iskolás vagyok

Ez az első kötelező olvasmány szülőknek. Mára elfoglalta a helyét a klasszikusok sorában a Gőgös Gúnár Gedeon és az Ablak Zsiráf közötti résben. Gyermekszemmel nézve semmi rendkívüli: igazi konfliktus, vagy cselekmény nincs, gyerekként értelmezhetetlenek a felnőtt világra való utalások. Nekünk viszont nézőpontváltást jelent, visszaad valamit elveszett gyermeki látásmódunkból, s megértjük iskolavárásra vonatkozó kérdéseink abszurditását is. Ha a könyv hatására kicsit természetesebben és lazábban állunk hozzá az iskolakezdéshez, már megérte felolvasni (saját magunknak, mert a gyerek nagy valószínűséggel menet közben kereket old).

  1. Kormos István: Vackor az első bében

Hét éves koromban jól csúszott a Vackor, de ma már csak csodálkozok, ahogyan az Öreg néne őzikéjén. Akkoriban izgalmas problémának tűnt, hogy egy maci járhat-e iskolába, tetszhet-e Neki kislány? Ez utóbbi különösen érdekelt, de nem kaptam kielégítő választ. Azért ne hagyjuk ki a verses mesét, melynek zsongása, a maitól eltérő hangulata révén a Vackor például esti mesének beválhat. Aztán később újra felfedezzük!

  1. Finy Petra: Kézikönyv iskolásoknak

És akkor most mindenki vegye elő a korongokat és pálcikákat! Hogy milyen órák lesznek az iskolában? Finy Petra könyve ebben a megszokott megközelítésben nyújt iránymutatást, meglehetősen unalmasan, ötlet- és valódi cselekménytől mentesen. A könyvből kapható azonos kaptafára készült lányos és fiús változat is, de ez nem válik előnyére. Még egy hozzám hasonló, békés-hagyományos anyának sem lehet a torkán lenyomni ennyi blőd nemi sztereotípiát. A lányok pusmognak, a fiúk verekednek? Na, ne… A mesét Pásztohy Panka illusztrációi éltetik, de ez így nem ér!

  1. Ingo Siegner: Kókusz Kokó iskolába megy

Ez a mesekönyv egy kevésbé közismert sorozat részeként kedvesen és természetesen szól az iskolába induló kissárkányról, aki magával viszi barátját, akinek szülei ellenzik a tanulást. Szerethetőek a szereplők, logikus a cselekmény, van benne konfliktus és a kis gyíkok élete az iskolában sem csak a tanulásról szól. Így őszintén szurkolunk, hogy mindenki járhasson iskolába. A sárkányokat pedig szeretjük, különösen az egyfejűeket!

  1. Stian Hole: Garmann nyara

Ez egy igazi szorongós könyv izguló elsősöknek. Nem maszlagol az iskola szépségéről és hasznosságáról, még csak megnyugtatni sem akar közvetlenül. (Végre!) Ehelyett gondolkozhatunk a változásról, az egyik életszakaszból a másikba való átlépés nehézségeiről, sőt az elmúlásról is. Egy vánnyadt, szeplős északi fiúcskát ismerünk meg és sok nénit protézisek, virágok, sütik meghökkentő tarkaságában. Felnőttek számára is érdekes és elgondolkoztató. Semmi hagyományosra ne számítsunk!

+1 Arrou-Vignod: Liza és Micsoda az iskolában

Ez egy rövid, lapozgatós könyvecske mókás rajzokkal. Nem tipikus iskolakezdő könyv, mert főleg az iskolai galibákra koncentrál (de pont emiatt érdekes). Egy nagyon kedves kutyusról van szó, akit a gazdija elvisz az iskolába, ahol csendben és nyugodtan kellene eltűrnie a nap programot. Ugye, milyen abszurd ötlet?

Ezek közül a mesék közül néhányat már együtt is elolvastunk leendő elsősömmel.

Ő kicsit várja, én kicsit nem az iskolát.

De csak önző okaim vannak: nem szeretek fóliázni, nem örülök, hogy három iskolatáskát kell szeptembertől cipelnem hazafelé, a fő gond pedig az, hogy mindig figyelmeztetnem kell magamat, hogy az iskola a gyerek magánügye és nem az enyém. Lehet, hogy nem csak iskolakezdéssel foglalkozó könyveket kéne olvasnom?

Evarek

Janikovszky Éva (2003): Már iskolás vagyok, Budapest: Móra Könyvkiadó

Finy Petra (2014): Iskolások kézikönyve, Budapest: Pozsonyi Pagony Kft.

Kormos István (2006): Vackor az első bében, Budapest: Osiris Kiadó

Jean-Philippe Arrou-Vignod, Oliver Tallec (2010): Liza és Micsoda az iskolában, Budaörs: Vivandra Kft.

Ingo Siegner (2012): Kókusz Kokó iskolába megy, Budapest: Ventus Libro Kiadó

Stian Hole (2012): Garmann nyara, Budapest: Scolar Kiadó

Képek forrása:

Finy Petra: Iskolások kézikönyve

https://www.libri.hu/konyv/janikovszky_eva.mar-iskolas-vagyok.

htmlhttp://mandarchiv.hu/cikk/207/Negyven_eves_Vackorfarsang

2 kedvelés
Előző bejegyzés: Jurtalakó voltam – A nomád élet titkaiKövetkező bejegyzés: Életképes társadalom nem létezhet gyerekzsivaj nélkül!

Kapcsolódó bejegyzések