Akarsz e játszani? - Párkapcsolati játszmák újratöltve

Párkapcsolati játszmák. Házassági játszmák. Nem tudom miért, de a játszma szónak inkább negatív kicsengése van, pejoratív értelemben használjuk. Aki játszmázik, az valami rosszat csinál, valamiben somfordál. Aki játszmázik, az spekulál.

„Ez csak játszma, miért hagyod, hogy csinálja?”

A játszma valami olyan tudatalatti degenerációként él a köztudatban, amit ki kell iktatni, el kell hagyni, hogy tiszta, szép, felnőtt, őszinte érzelmeknek hagyjon helyet. Tilos játszmázni, annak érdekében, hogy mindkét fél valós, igazi önmagát nyújthassa, mentesítve magát mindenféle régi, igaztalan sémától.

Coachként nem dolgozom pszichológiai elméletekkel, így nem használom Eric Berne Emberi Játszmák című könyvét sem, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy aki házastársak, vagy felek közötti játszmákról gondolkodik, szükségszerűen ismernie kell ezt az alapművet. Az 1964-es sikerkönyv tulajdonképpen azt taglalja, hogy különböző emberi viszonyainkban különböző szerepekbe helyezkedünk, holott az lenne az egészséges, hogy két felnőtt ember a „felnőtt” szerepben maradva tudjon maszkok nélkül együttműködni. Persze mondhatjuk, hogy az a jó, ha férj és feleség „felnőtt” énjei találkoznak a reggeli kávé mellett, és egyik sem tekinti a másikat gyereknek, kéri meg arra, hogy ugyan vigye a szennyest a kosárba és tegye már el a cipőjét. Szóval, el lehet játszani a gondolattal, hogy egy-egy konfliktusban ki milyen szerepbe helyezkedett, miért pont abba, és jó-e neki, hogy gyermek, vagy felnőtt szerepet játszik éppen. A jó vagy a rossz rendőrt, esetleg az ördög ügyvédjeként akar „jobb” útra téríteni.

Ugyanakkor, én azt állítom, hogy játszani jó.

A játszmákkal a világon nincsen semmi baj, kivéve, ha tudattalan. Ha két fél úgy gyötri egymást egy párkapcsolatban, hogy fogalmuk sincs, mit miért csinálnak. Ez nem viszi előre a kapcsolatot.

Ha úgy gondolod, hogy játszmát játszol férjeddel, pároddal, vagy épp a gyerekeddel, akkor ragadj egy fehér papírt, és nosza, rajzolj le mindent. Ugyanis a fő kérdés nem az, hogy miért játszmázunk? Hanem, hogy miért éri meg nekünk? Milyen pozíciót nyerünk a játszma által, mi az a cél, amit elérünk; az előny, melyre szert teszünk egy-egy játszmában, és ebből mit tanulunk? Ha úgy tűnik, hogy számodra rossza a játszma, szenvedsz általa, akkor azon gondolkodj, hol használod fel ezt a játszmát, hol törlesztesz miatta, kerülsz-e valahol lépéselőnybe a játszma miatt?

Annak, aki ki akar lépni egy játszmából, annak hadd idézzek emlékezetébe egy jó filmet, melynek ”Egy csodálatos elme” a címe, Russel Crowe játssza a főszerepet.  A valódi személy a film mögött John Forbes Nash professzor. Ő a játékelméletek atyja, és úttörője, nem mellesleg közgazdasági Nobel díj tulajdonosa, a Nash-egyensúly elméletének megalkotója. Amikor egynél több ember érdekei vannak jelen, mindenki a maga által legjobbnak ítélt pozícióba helyezkedik, vagyis mindenki kihozza az adott helyzetből a maximumot. Ezt hívjuk Nash-egyensúlynak.

A valódi kérdés, hogy ebben az egyensúlyi állapotban lévő emberek, ha és amennyiben együtt szeretnének működni valamely változás érdekében, miért hajlandóak feladni, saját legjobbnak ítélt helyzetüket?

Na vajon miért? Ezt mindenki gondolja át maga. Gondolja át a saját kapcsolatát, hova és miért helyezkedik, milyen érdekeket véd? Mi lenne az, amiért hajlandó feladni a saját pozícióját?

Nem olyan bonyolult, mint amilyennek hangzik

Ezért jó nekem ez a helyzet:

 

 

Ezért jó a páromnak ez a helyzet:
Ezért érné meg kilépnem ebből a helyzetből:

 

 

Ezért érné meg a páromnak kilépni a helyzetből:

Töltsétek ki a fenti táblát! Ha nem megy, veszekedésbe fajul, akkor pedig kérjetek segítséget, mert amíg van energia egy kapcsolatban, addig érdemes dolgozni rajta! Ha pedig úgy tűnik, hogy nincs miért kilépni, akkor keress stratégiákat! Ha már játszani kell, játssz profi módon! Állítsd rá az agyad, hogy keresse a mintákat! Minden olyan filmben, ahol valamit ellopnak, valakit elhódítanak, valamit megjátszanak stratégia áll a háttérben. Személyes kedvencem a   Kártyavár nevű sorozat, ami nem titkoltan Shakespeare drámákat dolgoz fel a játszmái során.

Aki nem tud, vagy nem akar kilépni, az legyen igazi játékmester!

Végül is a kérdés maradt: „Akasz-e játszani?”

Kosztolányi Dezső: Akasz-e játszani?

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

 

Kogon Zsófia, souldesign tanácsadó

4 kedvelés
Előző bejegyzés: Őszindító hasprés és guggolás kihívásKövetkező bejegyzés: Beteg a Nagyim! – Mesék gyerekektől nem csak gyerekeknek

Kapcsolódó bejegyzések