Bevált rendszer, hogy ne érezd magad kisemmizve a nap végén

Előző cikkemben írtam arról, hogy az önmegtartóztatás, magunk, és igényeink háttérbe szorítása rengeteg energiát vesz el, és ahelyett, hogy többet bírnánk, még az állóképességünket, teljesítményünket is csökkenti. Megemlítettem, hogy nekem már rendelkezésre áll egy jól bejáratott rendszer, ami segít abban, hogy ne érezzem kifosztva magam a nap végén.

Nos, a rendszer a következőként néz ki:

  1. Kezdjük a piramis alján!

A szükségleteink piramisának alján. Vagyis kezdjük azzal, hogy a fizikai értelemben figyelünk magukra. Fontos megérteni, hogy ha éhesek, szomjasak, álmosak vagyunk, egyszerűen rosszul teljesítünk. Ezt nyilván annyira újdonság, mint az hogy 2+2=4. Mégis, saját meglátásom szerint az emberek felfogják ezt, mégse tudnak vele mit csinálni. Így születnek, a ma még nem ettem, vagy össze vissza ettem, vagy már megint nem aludtam stb. kezdetű mondatok. Szóval, igenis elsődleges a rendszeres étkezés, megfelelő folyadék fogyasztás, rendszeres mozgás és alvás. Mielőtt bárki megkövezne, igen, én két kicsi gyerek mellett simán tudok erre figyelni. Nyilván sokat segít, ha van egy csapat ahova tartozunk, akikkel együtt tehetünk magunkért. Akik végig csinálták a Nőiszem kihívását, vagy most is rendíthetetlenül csinálják, biztos tapasztalatból tudják, hogy érdemes magunkra időt szánni, és igazán nem egy nagy dolog!

  1. Priorizálj!

Ez azt jelenti, hogy megtanulsz dönteni. Észreveszed, felismered, hogy milyen választási lehetőségek állnak előtted. Képes vagy átlátni, hogy melyik milyen előnnyel és hátránnyal jár, és utána választasz egyet. Válságos élethelyzetek, drámák, tragédiák kivételével a hétköznapi szituációkban van döntési lehetőségünk, de általában észre se vesszük. Azért, mert követünk egy sémát, anélkül, hogy tudnánk miért. Fel sem merül bennünk, hogy lehetnének másként is a dolgok, ezért beszorítva érezzük magunkat. Mondjuk erre tényleg hasznosak az online közösségek. Egy adott téma kapcsán pl. nálatok is mindig apa fürdet? Kinyílik a világ, mert a 100 válaszadó biztos nem csinálja ugyanúgy. Amikor szorítva érezzük magunkat, mert úgy érezzük valamit meg kell tenni, csak úgy szórakozásképpen gondoljuk el, hogy más lehetőség is van e? Másképp is lehet ezt csinálni? Kerek-e világon minden egyes nő, biztos, hogy szerdánként mos fehéreket? Mindig az apró döntésekkel kezdjük, és haladhatunk tovább, mert addigra rutinná válik a mérlegelés tudománya!

  1. Rendszeres jutalmazd magad, vagy csalj, amíg rajta nem kapnak!

Azért ezzel óvatosan hölgyek, ami most következik. Mert bár, igaz, ami igaz, minden este bemegyek a kamrába egy falat étcsokiért, amit szeretek, és amiről nem szólok a gyerekeknek,  de épp a múltkor jutott eszembe, hogy még jó, hogy nem vodkázni megyek be ☺ Szóval legyen rendszeres jutalom, teljesítménytől függetlenül, csak úgy, mert mindenki megérdemli, de persze tartsuk szem előtt testi, lelki jólétünket. Ajánlok egy játékot is: találj magadnak valamilyen apró örömforrást, majd 10 napig titokban szerezd meg. Azután elmondhatod bárkinek, hogy mi volt az. Miért jó ez? Mondhatnám, majd meglátod, de tényleg! Aki olvassa ezt a cikket, az lehet, hogy mindig a sor végén kullog, ő az utolsó, aki leül, aki eszik, aki alszik, aki ruhát kap. Azzal, hogy utat engedsz megadnak, és titkon megszerzed, amire vágysz, felszabadulsz a mártír szerepből, és egy picit lélegzethez jutsz. Merthogy annak, aki mindig feláldozza magát mi a fizetség? Hogy mindig elmondhatja: Bezzeg én, én nem eszem, nem alszom, csak szolgállak Titeket! Húzd ki a szőnyeget magad alól, és adj magadnak titkos fizetést, előre!

Ennek az egésznek nem sok köze van az új évhez, de az mégis biztos, hogy az év elejénél ideálisabb időpont nincs arra, hogy felépítsd önmagad! Sok sikert hozzá!

Kogon Zsófi, SoulDesign tanácsadó

Share