Egy kutyust láttam a bolt előtt várakozni. A lányom vette észre őt, amikor a boltba beszaladva kint megvárt. Izgatottan, remegő lábakkal, jobbra-balra tekintgetve várta a gazdáját − maga volt a megtestesült várakozás, szeretet és reménykedés. Behúzott farkincája viszont szomorúságról, félelemről árulkodott. Mégis biztos, hogy a bácsi, akit várt, csak szeretet és hálát látott az állat szemében, amikor megérkezett.

Ritkán várnak így rám és ritkán várok másokat ilyen vágyakozva, ilyen mély szeretettel – év közben és az adventi időben is. Maga az advent szó annyit tesz, hogy „az Úr eljövetele” (adventus Domini). Így akár tetszik, akár nem, várakozó üzemmódban találjuk magunkat, például akkor, amikor adventi naptárat fabrikálunk a gyerekeinknek, koszorút veszünk, vagy még inkább, amikor mi magunk készítjük el azt. A házi gyártmány biztosan ünnepélyesebb lesz, mint a szupermarketek műanyag, vagy a virágboltok hűvösen professzionális darabjai.

Egyik évben magam is csak egy minimalista koszorút készítettem, az internet keresőjéből merítve ötletet. Ez persze nem is igazi koszorú, hanem egy magokkal, termésekkel megtöltött befőttes üveg, konzervdoboz, vagy éppen kuglófforma, melyek ebben az esetben mind azt a célt szolgálják, hogy legyen hova beszurkálni gyertyáinkat.

Kép forrása: erezdmagadjol.hu

Az adventi idő alatt a mézeskalács koszorú előnye egyben a hátránya is: vigyáznunk kell, nehogy a gyerekek idő előtt elcsipegessék. Hasonló elven készül, mint a mézeskalács házikó, vagyis a kisütött alapra cukormázzal felragasztjuk a kidekorált mézeskalács díszeket és gyertyatartókat. Karácsony elmúltával „eb, aki a koszorúját meg nem eszi” felkiáltással a dísz rövid úton eltakarítható, tehát az adventi idő elmúltával a hátránya előnyére válik.

Sokan friss fenyőgallyakból fonják meg adventi díszüket, noha nem ez a legegyszerűbb módja a koszorú készítésnek. Illata nagyon jó, viszont a tűlevél heteken át hullik a koszorúból a meleg lakásban. Sok templomban tartanak közös adventi koszorú készítést, így nem kell a virágárusoknál gallyért kuncsorogni és segítséget is kapunk.

A leggyakoribb megoldás továbbra is a készen kapható száraz koszorú alap, melyet díszíthetünk fenyőgallyakkal, tobozokkal, makkokkal és mindenféle csodás-szagos terméssel. Jómagam a koszorú alapot beburkoltam fehér fonalból kötött anyaggal, mintha fázós nyakacska lenne. Erre az alapra már csak zöld szalagot tekertem, hogy a zöld szín is megjelenjen a díszen. Ezt színes gombostűkkel rögzítettem (erősen bízva gyermekeim értelmi képességeiben), majd a hagyományosan három lila és egy rózsaszínű gyertyát is elhelyeztem.

Bár ma az adventi gyertyák a legkülönfélébb színekben pompáznak, a hagyományos koszorún három lila és egy rózsaszín gyertya van. A kisfiam szerint pont fordítva kellene lennie, ugyanis a rózsaszín az örömöt jelképezi, mely a harmadik adventi vasárnapon költözik a szívünkbe. Ellenben a lila ilyenkor is a bűnbánatot, a szomorúságot jelenti nekünk, katolikusoknak. De, nem csak nekünk: a sötét és hideg estébe kilépve talán nem is érezzük olyan távolinak ezt az érzést.

Azon viszont ne szomorkodjunk, ha nincs saját koszorúnk − csak az a fontos, hogy legyen mit meggyújtani valahol, valakivel. A gyertyagyújtás pillanata a legszebb, mely úgyis közösségben a legmeghittebb. Amikor életemben először a Ferenciek terén lévő templomban álltam sokak között, az én szemem is áhítattal követte a fényt ott bent a templomban, miközben kint mentőautók szirénáztak és buszok dübörögtek el a rideg, idegen utakon. Szomorúságot, vágyakozást és reményt fejezett ki a fénynek ez a rövid kis útja, melyet elfelejteni úgysem lehet.

Evarek

Share