Nagymama hol vagy?
Vajon hova mehettél?
Nagypapa hol vagy?
Itt lennél, ha szeretnél!
Állandóan csavarogsz,
Nagymama hol vagy?
Nagypapa hol vagy, merre csavarogsz?
Hogyha megjössz, nagyszerű a kifogásod,
És én sajnos egy-kettőre megbocsátok,
Meddig tart még bennem ez a türelem?
Mikor mondom végre azt, hogy NEM? NEM!
/Fülöp Kálmán, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?//
Az Y generáció jelentős többsége úgy nőtt föl, hogy a hétköznapokban a nevelésben, transzportálásban, logisztikában, ebédeltetésben, uzsonnáztatásban, játszóterezésben, sétálásban, kirándulásban, játékban és életre okításban a mama, nagyi, tánti, papa, nagyapci, papus RÉSZT VÁLLALT és részt vett. Nem ám, úgy félvállal, hanem igazán, örömmel és boldogan…Nem kellett kérni…Félszegen időpontot egyeztetni hetekkel és hónapokkal előre, bűntudattal, lehajtott fejjel esedezni, hogy talán néhány órára vigyáznának-e, megtennék-e ezt a szívességet, és hálás köszönömöket rebegni, ha igen…. Természetes volt számukra, hogy a gyermekük gyermeke velük van, sőt ők kérték, hogy dédelgethessék Pistikét, Marikát, Annuskát, Józsikát.
Gyermekágynál – néhány hétig és tovább – ott voltak a kismama mellett, főztek nekik, bevásároltak, mosogattak, mostak, teregettek, vasaltak…. Segítő kezet nyújtottak a friss szülővé avanzsált, tapasztalatlan anyukának, apukának. És később is…
A nyarak, amiket nagyszülőkkel együtt töltöttek sokan a nyaralóban, vagy vidéken, üdülőkben, Baján, Gyönkön, Nován, Balatonon… A nyarak, amikor egész nap fociztunk, fürödtünk, lubickoltunk, csónakáztunk tóban, folyóban és félelem nélkül napoztunk velük. Délben várt a terített asztal, majd kártyáztunk, Ki nevet a végént, Gazdálkodj okosant játszottunk. Vagy csak a kertjükben, a lakásukban, az utcájukban múlattuk az időt…vagy akiknél a kertben ma is nyílnak azok a napsárga és mályva színű cirmos rózsák, amiknek illatától édes volt a levegő, amiket a nevünkön becéztünk, akiknél a padláson, a titkos rejtekhelyeken a bújócskába belefeledkezhettünk, akiknek a meséitől varázslatos lett a gyermekkor, akiknél a valóság is álomszerű volt, akiknél körénk gyűltek a szomszéd gyerekek, akiknél frissen sült süteményt rejtett a spejz, a stellázsi….akik ma már végleg megpihentek, akiknek ráncos kezét már nem csókolhatjuk meg…. A nagyszüleinknél…
Tudom, hogy megszépíti az idő, az elmúló …és az emlékezet. Mégis, Ők Mindig ott voltak, amikor szükség volt rájuk, de nem csak szükséghelyzetben. A hosszúnak tűnő együtt töltött nyarak, az iskola utáni közös tanulások, a nap nap utáni találkozások függőséget okoztak. Ennek következményeként a kölcsönös egymásrautaltság mély szeretetkapcsolatot hozott létre nagyszülő és unoka között.
A mostani 60-sok ( a “nagy generáció”, a szüleink) , ahogy emlegetni szokták már magukat is, a régi ötveneseknek, sőt inkább negyveneseknek felelnek meg, kinézetben, életvitelben…. Hol is vagytok? Dolgoztok, kirándultok, utazgattok, vagy világkörüli útra indultok, gyógyfürdőbe pihenni jártok, vitorlázni, tornázni, teniszezni, moziba, színházba, ebédekre, társasági és társadalmi összejövetelekre, buliba, bográcsozásra, sörözni, borozni, kártyázni…… Ti szépek, fittek, aktívak vagytok és élvezitek az életet….Nincs ezzel semmi gond, megváltozott a világ, nem kell idő előtt megöregedni. Azonban több családból is hallottam a zok- és panaszszót…. a gyereknevelésben, a gyerekekkel való törődésben EGYEDÜL maradtunk….Miféle társadalmi, jóléti járvány ez a nagyszülőknél? Az önzetlenség a veteránokkal – akik átéltek két háborút, 56-ot – kihalt volna?
Közben úgy érzem, hogy Mi kezdünk ötvenéveseknek kinézni. Kilenc körül már alszunk, nem kizárólag az egészségmegőrzés miatt, hanem mert hullafáradtak vagyunk. Minimum négyszer ébredünk, amikor a gyerek felsír. Nem járunk, vagy csak nagyon ritkán moziba, színházba, fodrászhoz, kozmetikushoz, nyaralni – semmilyen más földrészre, szigetre, országba, gyógyfürdőbe sem – szórakozni, sportolni, bulizni… Gyerekprogramok gyerekprogramok hátán. Felnőtteknek való szórakozásokat vagy mellőzzük, vagy cipeljük magunkkal a kissrácokat is. Romantikázni kettesben semmi reményünk egy ideje. Gyűlnek a sötét karikák a szemeink alatt, a hajunk idő előtt kezd őszülni. Önmagunk lelki és fizikai karbantartásáról csak álmodozunk, és arról is, hogy szépek, fittek, aktívak legyünk és élvezzük az életet… Utolsó esélyként a gyerekeink megőrzésére pótmamát, pótnagyit, pótpapát keresünk, baba-mama klubokba járunk, és a közösségi oldalakon verbuválódott helyi csoportokra támaszkodunk, családbarát közösségi helyeken, tereken gyűlünk össze, hogy könnyebb legyen. Nem véletlenül vagyunk Y Generáció!
Nem akarok senkit megbántani, kivételek mindig vannak… Mégis ki kell mondanom. Egyedül hagytatok minket, kérlek, segítsetek többet! A családunk egysége, házasságunk szentsége a Ti közreműködésetek révén válhat tartósabbá, harmonikusabbá. Nagymamák, nagypapák, akinek van füle a hallásra, hallja meg, akinek van inge vegye magára!
