Volt alkalmam nemrég részt venni egy műhelygyakorlaton (nevezhetjük workshop-nak is), ahol saját weboldalunkat késztettük el. Egy nagykörúti irodába gyűltünk össze egy kellemes péntek délután, hogy pár óra alatt megtanuljuk beállítani, és személyre szabni a sablont. A workshop alatt több szakértő segítette, hogy a nyolc fős nőtársaság minden tagja követni tudja a lépéseket. Itt találjátok a saját – még fejlesztés alatt álló – weboldalam: gladiolusz.azenkepviselom.hu.

Az internet világa nagyra nyitotta a kapukat a tudásnak. Nem akadály többé a távolság, nem kell óriási könyvtárakat látogatni, de még egyetemi órákra sem kell bejárni, hiszen a rengeteg információ már fent van a világhálón. A XXI. század kihívása nem az ismeretek megszerzése lesz, hanem, hogy az iszonyatos mennyiségű információt megfelelően rendszerezett, érthető formába öntsük.

„A jó pap holtig tanul” – szól az unalomig ismételgetett mondás, de ez sosem volt annyira igaz, mint napjainkban. A világ annyira felgyorsult, hogy szinte alig tudunk lépést tartani vele, nincs mese, folyamatosan képeznünk kell magunkat.

Az alábbiakban az ingyenesen elérhető tanulási lehetőségeket és kurzusokat gyűjtöttem össze.

Ma már az első két OKJ-s szakma megszerzésére ingyen van lehetőség, akár diplomával is, az államilag támogatott iskolarendszerű képzésekben. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal keresőjével könnyen találhatunk a lakóhelyünkhez közeli oktatóintézményt.

Az Európai Unió kezdeményezésére indult el a www.openeducationeuropa.eu, ahol európai egyetemek kurzusain vehetünk részt, huszonöt nyelven.

Hasonlóan neves egyetemek óráin vehetünk részt két amerikai kurzusóriás, a cousera.org és az edx.org weboldalán. Ha tanúsítványt is szeretnénk a teljesített tanfolyamokról, azért rendszerint fizetni kell.

A Google is előállt nemrég egy személyre szabott online kurzuskészlettel, amely a learndigital.withgoogle.com/digitalworkshop-hu oldalon érhető el. A weboldal rövid kérdőív alapján ajánl tanfolyamokat, amelyek elvégzését tanúsítvánnyal jutalmazza.

A videómegosztó oldalak, mint például a youtube,  tele vannak gyakorlati videókkal barkácsolás, kézműves, sütés-főzés és még sok más témában. Több olyat ismerek, aki videók alapján tanult meg szakmákat, például autószerelést, falfestést vagy horgolást. Egy amerikai anya, Cara Brookins egy komplett családi házat épített fel magának és négy gyerekének Youtube videók alapján.

Nyelvtanulásra is több ingyenes opció kínálkozik. A Language Exchange Community egy nyelvgyakorlásra megalkotott közösségi oldal, ahol a világ minden tájáról regisztráló tagokkal lehet a saját nyelvükön beszélgeti, hasonlóan egy társkereső oldalhoz, csak épp itt nem a személyes találka a cél, bár barátságok is köttetnek időnként.

Angol nyelv gyakorlására szolgáló ingyenes weboldalak (forrás eduline.hu):

http://soundsenglish.com/ – hallás utáni szövegértés gyakorlásához

http://www.talkenglish.com/ – rövid angol párbeszédek segítségével tanít

http://www.learn-english-online.org/ – klasszikus tankönyv rendszerű tananyag az alapoktól

http://www.1-language.com/englishcourse/ – szintén leckerendszerű, de egészen magas szintig

http://elearning.euroexam.org/ – ingyenes nyelvvizsga felkészítő anyagok

Német nyelvtanító oldalak (forrás eduline.hu):

https://www.deutsch-lernen.com/ – nyelvleckék és tesztek ingyen (regisztráció köteles)

http://www.deutschakademie.de/online-deutschkurs/ – több ezer nyelvtan és szókincsfejlesztő feladat

https://www.deutsch-perfekt.com/deutsch-ueben – tesztek és ingyenes hanganyagok

Webfejlesztéshez jól használható modulrendszerű oldal a w3school.com, én a HTML képzésüket csináltam végig. Rövid leckékkel, példákkal és a gyakorláshoz tesztekkel segítik a fejlesztőtanoncokat, egészen laikusként is érthető formában.

Végül, ha sokat dolgozunk számítógépen, célszerű megtanulni a tíz ujjas vakírást, amelyhez nekem a manonet.org vált be. Betűnként sok-sok próbaszó gépeltetésével fokozatosan tanítja meg a klaviatúrán a betűk helyét.

Idén nyáron indult a Mindennapok Női Szemmel (NőiSzem) Egyesület informatikai fejlesztése, amelynek keretében ingyen létrehozhatunk saját weboldalt. Az oldal összekapcsolja a közösségi médiát a személyre szabott hírekkel, ötletekkel, melyek automatikusan frissülnek. Az oldal jó kiindulópont az online világban való érvényesülésben és a személyes márkaépítésben. Ha érdekel ez a lehetőség, írj a szerkesztőségnek!

Tündéranyu

Share