A Gazdagmami által szervezett Üzletanyu nem az a konferencia, ahol öltönyös üzletemberek és decens kiskosztümben feszítő üzletasszonyok a résztvevők, itt teljesen természetes a babakocsi látványa. Nem lepődik meg senki, hogy az előadások alatt a hátsó sorok mögött rallyznak a totyogók, és az oldalajtó közelében ülőknek a szeme se rebben, amikor félpercenként ki-bemászik egy vigyorgó baba. Mondjuk, a jelenlévők 98 százaléka volt nő, és erős a gyanúm, hogy a maradék 2 százalékot a technikai személyzet, valamint a jófejségből gyerekfelügyeletet vállaló apukák tették ki.

Ez az a konferencia volt, ahol kifejezetten a nőket – és a célcsoporton belül is leginkább az anyákat – célozták meg, az ő speciális igényeikre és problémáikra szabták az előadásokat, a fókuszt a gyakorlati tanácsokra, esettanulmányokra helyezve.  A résztvevők többsége kezdő vagy még csak leendő vállalkozó volt, akik azért jöttek el, hogy a hiányzó üzleti tudást megszerezzék. Az előadások során konkrét tanácsokat kaptak: hogyan adózzanak, milyen pénzügyi technikákkal lehet a nulláról építkezni, milyen marketingtevékenységet érdemes folytatni. De voltak rutinos vállalkozónők is, akik inspirálódni, feltöltődni szerettek volna, mert elakadtak éppen, és kellett valami, ami felrepíti őket a hullámvölgyből. Sokan szimplán csak azért jöttek, hogy találkozzanak azokkal, akiket az online közösségben megismertek. Ez ugyanis egy nagyon aktív közösség, amelynek legnagyobb előnye, hogy a tagok kicserélhetik egymással a tapasztalataikat, vagy partnerekre lelhetnek. Akikkel például együtt vághatnak bele nagyobb projektekbe, mint azok az anyukák, akik közös kuponfüzetet adtak ki, amelyet aztán mindegyikük hozzácsomagolt a saját termékéhez.

Üzletanyu konferencia
Fotó: Cseh Péter (csezarefoto)

Az előadók között szerepelt adótanácsadó, közösségi média-guru, startupper. Egy részük néhány éve még kezdőként vett részt a konferencián, mint a pénzügyi szakértő, aki arra építette vállalkozását, hogy tanácsokat ad nőknek, hogyan indítsanak vállalkozást a konyhapénzből.

Az előadások mellett kiállítók is hirdették termékeiket, egy részük kifejezetten a résztvevőket célozta: online marketinges szolgáltatók, adótanácsadók, ügyvéd. A kiállítók másik része a gazdagmamis közösség tagja volt, olyanok, akik már sikeresen vállalkoznak, és a megjelenésben értékesítési lehetőséget láttak.

A konferencia „anyja”, házigazdája Vida Ági, aki maga a klasszikus példa arra, amit tréningjein oktat. Eredeti szakmája szolfézstanár, de hamar meggondolta magát, és pszichológia szakra jelentkezett. A kilencvenes évek végén elment egy nagy céghez online területen dolgozni, nulla tapasztalattal. Szülés után indította el első vállalkozását, a Kismamablogot. A hamar népszerűvé vált oldalon egyre többször kérdezték tőle az anyukák, hogy hogyan csinálja gyerekek mellett a vállalkozását.

Az egyszemélyes blogból nőtte ki magát a ma már 12 főt foglalkoztató, és évente 8-9 ezer fizető ügyfelet kiszolgáló cég. A Kismamablognak jelenleg 260 ezer Facebook követője van, a Gazdagmaminak 130 ezer, mindkettő elképesztően nagy szám.

A nyilvánvaló vállalkozói vénával megáldott Ági tehát hamar rátalált a piaci résre, és elindította a Gazdagmamit, hogy megtanítsa anyatársait is vállalkozni. Először csak blogot írt, aztán az olvasói igényekre reagálva elindította az első online tréninget, ahol a blogja anyagait foglalta össze, elméletben felépítve egy vállalkozást, az ötlettől a marketingig. Majd belevágott a konferenciaszervezésbe, hogy a meghívott szakértői előadásokkal szofisztikáltabb szolgáltatást nyújthasson. Rögtön jött mellé az igény, hogy legyen kapcsolatépítési lehetőség is, ezért minden hónapban ingyenes Vállalkozónői Kerekasztalt tartanak, de csinálnak karácsonyi vásárt, és kezdő vállalkozóknak is biztosítanak megjelenési lehetőséget. Minden évben kiírják Az év anyavállalata versenyt, ahová kezdő és haladó vállalkozók egyaránt nevezhetnek. A döntőt az Üzletanyu konferencián tartják, az idén első helyen bejutott Domokos Katával már interjúztunk a verseny apropóján. A végső győztes Balatoni Kata lett, aki a néptánc és a népi kultúra népszerűsítését tűzte ki célul, fő profilja a pedagógusok továbbképzése.

Az Év anyavállalata verseny
Kereki Krisztina, a verseny egyik díjazottja és Vida Ági (J) Fotó: Cseh Péter (Csezarefoto)

Vida Ági azt tanácsolja az anyáknak, hogy fordítsák az előnyükre a hátrányos helyzetüket. Ne tekintsenek parkolópályaként a gyedre, gyesre, kezeljék inkább úgy, mint egy hatalmas lehetőséget a fejlődésre, a tanulásra. Mert az: lehetőség arra, hogy az ember végiggondolja az életét, hogy váltson. El lehet kezdeni elültetni a csírákat, kitalálni, hogy mit, hogyan szeretnénk csinálni, aztán, amikor a gyerekek elmennek oviba, lehet dolgozni gőzerővel. Vállalkozóként beoszthatjuk az időnket, ami alkalmazottként nem nagyon adatik meg. Vannak anyukák, akik fél napot dolgoznak, de olyan is akad, aki heti két napot vállalkozik, a fennmaradó időben pedig a gyerekével van.

Áginak szabadságot adott a vállalkozása, azt csinál, amit szeretne, és akkor, amikor szeretné. Úgy érzi, így kihozhatja magából a maximumot, ami nem feltétlenül menne alkalmazottként.

A konferencia üzenete, hogy nincs az az ötlet, ami ne lenne megvalósítható megfelelő stratégiával, kemény munkával és támogatással. A résztvevők nagy száma, az erős online közösség azt mutatja, hogy ilyesfajta támogatásra nagy szükség lenne. A nők munkaerőpiaci visszatérésének egyik kulcsa az önfoglalkoztatás elősegítése lehetne, célzott programokkal, tréningekkel, edukációval, ne adj isten járulékcsökkentéssel vagy adókedvezményekkel.

Üzletanyu konferencia
A fotókat készítette: Cseh Péter (Csezarefoto)

Amari

Share