Húsvét előtt

Nyílik az aranyeső a kertünkben. Lila foltokban apró ibolyák virágoznak, ahova csak tekintetem eltéved.  Zöldbe borulnak a rétek az autóút mellett, ahol nap, mint nap elhaladok.

A nap felmelegíti a megfagyott földeket, friss tavasz illatot árasztva a levegőben. Mosolyt csal az arcomra a langyos  fuvallat, melegséget csempész a szívembe. Pillanatnyi boldogságomon keresztül gázolnak gondolataim. Ebben a hónapban annyira közel éreztem a veszélyt magunkhoz megint. Szerencsétlen balesetek, megbetegedések, veszteségek, erőszak, krízis, merényletek.

Húsvét előtt

Húsvét előtt

Szerencsésnek mondhatja magát, az az ember, akinek az élete nagyobb részét elkerülik a tragédiák és minden fájdalom nélkül szemlélheti a természet újjáéledését, ünnepelheti a Húsvétot, Pészáhot, Floráliát. Hogy hoz azok szívébe reményt a tavasz, akiknek nincs reménye már a gyógyulásra, akik tudják, hogy a nyarat már nem láthatják meg? Akik betegséggel küszködnek, vagy akik ápolják a magatehetetlent? Akik gyászolnak? Akik elveszítették az életük értelmét? Akik mozdulatlanul fekszenek, testükbe zárva? Akiknek belső tengerükben vihar tombol? Akiket álmukban érint meg a halál? Akiknek nincs hol álomra hajtani a fejüket? Akiknek nincs hazája? Akiket háború űz? Akiknek hozzátartozóit öngyilkos merénylők bombái tépték szét, sebesítették meg? Akiknek… végeláthatatlanul sorolhatnám, mennyi – mennyi kín, mennyi – mennyi sóhaj, kétség, könny és bánat vesz körbe minket ma.

Passiónk, keresztutunk mikor ér véget, nem tudhatjuk, fájdalmunkat, keresztünket cipelve ki nyújt vigasztalást? Olyan kis semmiség az ember a világegyetemben, az élet körforgásában, a születés és halál folyamatosságában. Elillanunk hirtelen, lelkünk halhatatlanságában bízva, a forgószínpadot átadjuk egy új idegennek, egy új életnek. Néhány évtized után tiszavirágnak tűnő létünk emlékei is megfakulnak.

Kisebbik fiam alvó arcát nézem, békés és számomra angyalian szép, közben megérkezik az óvodás, aki Nemes Nagy Ágnes Mit vegyek a névnapodra versét szavalja ajándékba nekem ma:

Névnapodra mit vegyek?
Vegyek húzós egeret?
Vonatot és síneket?
Kék építőköveket?
Nem már tudom mit vegyek!
Néked tavaszt rendelek
Bodzafát és kék eget
rajta csokros felleget.
Megrendelem jó előre
A virágot a mezőre
Tél után a lomb-nyílást
betegségre gyógyulást.
És ha meglesz egy napon:
bedobom az ablakon.

Meghatódom, a gyermekhangon hozzám szóló intéstől, feltámad bennem a  REMÉNY… hogy tovább élhessek, és egyszer magammal megbékélve elmehessek. Mert bármilyen rövid is a jelenlétünk itt a Földön, van értelem benne. Mert mindenkinek van küldetése. Létezésünk hatással van mások életére, döntéseire, egy láthatatlan eseménysorozatot indít minden tett, mulasztás, szó és hallgatás.  Ami nélkül más lenne a világ. (Legyen áldott gyógyír szavad, Minden hozzád fordulónak, Legyen áldást hozó kezed, Azoknak, kik érte nyúlnak. – régi magyar áldás) Mert szenvedéseink története egyetlen szenvedéstörténetben megviláglik.

“és megszűnhetett dobogni szíve, Harmadnapra legyőzte a halált. Et resurrexit tertia die.”
(Pilinszky János, Harmadnapon)

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Hol a költészet mostanában? (gyűjtés)Következő bejegyzés: Ha ciki, ha nem

Kapcsolódó bejegyzések