Nagyon érdekes párhuzamot találtam a maffia és a gyerekek világa között. Az alvilági siker és túlélés kulcsa a megfelelő vehemencia, agresszió és érdekérvényesítés, sokszor nyilván társadalmilag el nem fogadott eszközökkel. Ugyanakkor a hosszú ideig tevékenykedő és sikeres gengszterek nem vérszomjasak, nem lelik örömüket a vérontásban, és nyitottak mindenféle megoldásra.
Hogy kapcsolódik ez a gyerekekhez? Elmagyarázom: általában az agresszió és düh tabutéma, vagyis minden egyes formáját és fajtáját foggal-körömmel üldözik a szülők, és a nevelők is. Ám amikor a gyerekünk úgy jön haza az óvodából, hogy valaki bántotta, meglökte, megütötte, csúfolta, akkor mit mondjunk neki? Biztassuk fel mi magunk az addig tagadott agresszióra? Mondjuk, hogy adja vissza, vagy üssön vissza? Mégis hogyan védheti meg magát valaki agresszió nélkül? Ezen a ponton érkeznek segítségünkre a gengszterek: tanítsuk meg gyermekünknek, hogy az agresszió mire való, hogyan hasznosítható. Segítsünk nekik, hogy ne legyenek vérszomjasak, ugyanakkor képesek legyenek megvédeni magukat és érdekeiket.
Az egész történet a magabiztossággal kezdődik. Ha egy gyerekben megvan a világba vetett ősbizalom, tudja, hogy értékes, maga nemében rendkívüli tagja a társadalomnak, akkor könnyen megérti, hogy más őt nem bánthatja. Ugyanakkor, mivel a saját agressziójával kapcsolatban mindig tiltásokkal találkozik, nem világos, mi a teendő akkor, ha mégis valaki bántja. A következőket tehetjük:
Segítsünk abban a gyereknek, hogy megnevezzük az érzelmeit, ami az agresszióhoz vezet. Ez abban segít, hogy nem az érzelmeit tagadjuk le, amikor azt mondjuk, hogy ne üssön meg mást, hanem tudatosítjuk benne, hogy az érzelmekre adott reakciójával van probléma. Ezen a reakción kell lassan megtanulnia változtatni.
Ha valaki megüti a gyerekünket a parkban, oviban, soha ne uszítsuk, hogy adja vissza, bosszulja meg az esetet. Ehelyett azt mondjuk el neki, hogy jogod van megvédeni magad. Mondja el a másiknak, hogy nem akar olyan gyerekkel játszani, aki bántja őt. Továbbá, ami nagyon fontos: „Hívjál segítséget.” Gyakran javasolják, hogy hagyjuk, hogy a gyerekek lerendezzék saját konfliktusaikat. Én azt javaslom, arra tanítsuk őket, hogy akkor hívjanak segítséget, ha valami fáj nekik, hiszen akinek fájdalmat okoznak, annak joga van arra, hogy egy felnőtt (legyen szülő vagy pedagógus) megvédje.
És végül, de nem utolsósorban, nagyon sokat birkózzunk velük. A birkózás első és nálunk egyetlen szabálya, hogy ha a másik szól, hogy fáj neki valami, abban kell hagyni a küzdelmet. Ez a biztonságos közeg lehetőséget ad arra a gyerekeknek, hogy megérezzék az erőt, amit a másik fél képes kifejteni, és végső soron megtanulják irányítani, kezelni, kordában tartani a saját erejüket. Hiszen az erő birtoklása önmagában nem bűn, a kérdés az, hogy mit teszünk vele. Bántunk valakit, vagy megvédjük magunkat, ha szükséges.
A cikksorozatban Luis Ferrante: Maffialeckék című művét használom fel.
Kogon Zsófia, SoulDesign tanácsadó
