Nemsokára férjhez megyek (újra). Nem akarunk nagy banzájt, szerény családi összejövetel lesz csak az esküvő, de a barátnőm kiakadt, hogy akkor mi lesz a bulival. Kompromisszumos megoldásként javasolta, hogy legalább lánybúcsút tartsunk.

Lánybúcsú??? Lehet, hogy az idétlen amerikai filmet hatására, de valahogy erről a szóról elsőre nem pozitív képzeteim támadtak. Rögtön pucér chippendale-fiúk jutottak eszembe, akiknek a meztelen hasáról (és még jó eset, ha csak a hasáról) kell majd lenyalogatnom a tejszínhabot.

Amikor utánajártam egy kicsit a neten ennek a témának, döbbenten láttam, hogy mennyi, külön erre szakosodott cég létezik, akiknek kizárólagos tisztje a lányok (illetve legénybúcsú esetén a fiúk) szórakoztatása. Az meg kifejezetten elszomorított, hogy ezek az alkalmak a hülyéskedésen kívül gyakorlatilag nem szólnak másról, csak az alkoholról és a szexről.

A lánybúcsúk lehetséges programjai: – Fogadalomtétel (pl. Mostantól fogva nem pasizok többet) – Ajándékozás (mindegy mi, lehet teljesen haszontalan, a lényeg, hogy röhögjenek rajta és köze legyen a szexhez, pl. pénisz alakú szívószál vagy malackodó mintás bugyi) – Férjismereti teszt idétlen kérdésekkel (pl. Milyen zokni volt rajta, mikor megismerkedtetek? Ez persze tényleg „marha fontos”, bár ezt pont meg tudnám válaszolni: mezítláb volt)

A leggyakoribbak a különféle vicces feladatok, amikhez (fogalmam sincs, hogy miért) idegen fiúk közreműködése is szükséges. Írj szerelmes levelet oda nem illő szavakkal, rakd össze a vőlegényed fotóját puzzle-ből, sötétben öltözz fel és sminkeld ki magad – ezek még mennek egyedül is. Viszont pólóra aláírást gyűjteni, nyakkendőt megkötni, szívecskéket ajándékozni, csoportképhez embereket toborozni, címkét nadrágból kivágni – ehhez más férfiak kellenek. Nem is beszélve az uborkára felhúzott óvszerről, vagy a kéz nélkül megevett tejszínhabos banánról.

Lehet, hogy nem vagyok trendi, de én nem vadidegen pasikkal akarom tölteni a nagy nap előtti időt, hanem a barátnőimmel. És nem egész este a szexről témázgatni.

Mások limuzint vagy partibuszt bérelnek, esetleg egész diszkót – mi a szomszédos faluba megyünk, a Boróka-házba. Szokás az egyforma cuccba beöltözés – lehet, hogy mindenki kap tőlem egy műanyag tiarát? Azt hiszem, a rúdtánc-oktatást most kihagyjuk, bár erről lehet, hogy végzek még egy közvélemény-kutatást. Csajos koktélok és luxus-szendvicsek helyett nálunk házi enni- és innivaló lesz batyus jelleggel, mert az én lánybúcsúm szlogenje: „Jösztök, lesztek, hoztok, esztek”.

Mindez persze a spórolás miatt is. Mert ahogy elnézem, ha az ember lánya nem figyel oda, nagyon elszaladhat vele a ló, pl. rendelhet 20 perces vetkőzős műsort 35.000 ft-ért, de ha DJ-t és welcome drinket is akarna, akkor az már legalább 100.000-be fájna.

Legénybúcsút már a spártaiak is rendeztek, a leánybúcsú pedig (persze nem a mai formájában) már a régi magyar hagyományban is létezett. Ekkor a menyasszony elöszönt barátnőitől (mátkák), és elsiratta a felhőtlenebb lánykori időszakot. Leánybúcsúra általában a lányos háznál került sor –érdekes lett volna ott és akkor egy chippendale-show!

Kedves dolog, hogy a Skanzenban ma is rendeznek hagyományőrző leánybúcsúkat, ahová az ara szamaras kordén jut el. A menyasszony bizonyítja rátermettségét: langallót süt („Előbb tanulj szitálni, aztán farod riszálni!), magas ágyat vet be, búzát őröl, teknőben mos, kukoricát morzsol, majd csacsit csutakol (a vőlegény nevével becézve a szamarat). Itt a szépítkezés wellness spa helyett aludttejjel történik. A vége pedig heje-hujás táncmulatság.

Szerintem mi jót fogunk enni-inni, és beszélgetni, és talán még egy búcsúztató női szertartásban is lesz részem.

Réka

Kép forrása: Skanzen honlapja

Share