Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Krisztus értünk halt kereszthalála és feltámadása életünk reménysége – Ő elénk élte azt az utat, melynek végén mi is remélhetjük a folytatást. Ez az ünnep hitünk középpontja, amelynek üzenetét természetesen szeretnénk minél hitelesebben és átélhetőbben továbbadni gyermekeinknek.
Húsvét misztériuma azonban sokkal nehezebben dekódolható egy kisgyermek számára, mint Jézus születésének örömünnepe. A jászol és az újszülött mellett állni a kicsik számára is egyszerűen felfogható öröm, pláne, hogy a Jézuska mellett ott van az anyukája és az „apukája” is, meg a meleget lehelő állatok. Gyerekfejjel is természetes folytatása ennek a születésnapnak a karácsonyfa mellett elénekelt Mennyből az angyal és az ajándékbontogatás. Épp csak a torta hiányzik.
Húsvét azonban már sokkal nagyobb fejtörtést okoz azoknak a szülőknek, akik keresztény szellemben próbálják nevelni csemetéiket. A háromnapos ünnep íve gyerekként nehezen követhető. A szenvedéssel indul, a legsötétebb órák után a halál csendjévé merevedik, és csak Nagyszombat vigíliáján enged a fojtott szomorúság, hogy aztán hallelújázva, felszabadultan örülhessünk a feltámadásnak. De akkor hogy is van ez? Most sírunk vagy nevetünk? – kérdezhetik joggal a gyerekek. Mellette pedig a pogány tavaszünnepekből megmaradt tojásfestés, locsolás és csokinyuszi csak tovább bonyolítják a helyzetet. Hogy kerül a kereszthalál mellé a nyuszi és a kiscsibe? Mindezekből pedig adódik egy praktikus kérdés:
Hogyan magyarázzuk el óvodáskorú és kisiskolás gyermekeinknek, hogy mi történik Húsvét szent ünnepén és hogyan véssük szívükbe ennek jelentőségét?
A NőiSzem Blog erre a kérdésre kereste a választ három felekezet fiatal lelkipásztorától.
Bereczky Örs, a Cegléd-Felszegi Református Egyházközség lelkipásztora
Névjegy: 1979-ben született Budapesten. Református lelkész és történelem szakos tanár. Szolgált a budapesti Pozsonyi úti gyülekezetben, majd a Baranya megyei aprófalvak közösségeinél. Itt ismerte meg feleségét, Bereczky Juditot, aki szintén református lelkészként szolgál. Három gyermekük született. 2013 óta a Cegléd-Felszegi Református Egyházközség lelkipásztora.
“Minden azon múlik, hogyan határozzuk meg az istenhitet, mit értünk alatta. A világnak van egy látható és egy láthatatlan része. A mai modern gondolkodás csak a látható világot hajlandó elfogadni, minden mást bizonytalannak vél és magánvéleménynek tart. Az Istenben hívő ember a láthatatlant tartja nagyobb és fontosabb valóságnak. Olyan fontosnak, olyan nagynak, hogy Istennek nevezi, beszél vele, és meglátja, hogy Ő volt előbb, Ő akart minket. Ő teremtett meg minket kettősségünkben: szeretetben és szabadságban. Utóbbi nyomán viszont nem csak az örök szeretetet látjuk, hanem a végességgel, a halállal is kénytelenek vagyunk szembenézni.
A keresztyének istene az előbbieken túl még többet „tud”. Jézusban a láthatóval kínlódó emberiség segítségére jön a láthatatlan, örökkévaló világból. És láthatóvá válik, aztán emberként meghal („alászállt a poklokra”). Empatikus velünk, hogy mai szóval éljek. És végül: feltámad, legyőzi a végességet. Mindezt megragadhatom a hitben, ez kivált a végesség szorításából, és azt ígéri nekem, hogy már most az örökkévaló dolgokat láthatom, sőt, a teljesség is biztosan az enyém lesz, üdvözülni fogok.”
Az eddig leírtak komoly dolgok. Komoly dolgok valók a gyerekeinknek?
“Elméletileg elmagyarázva biztosan nem. A gyerekeinknek komoly szülők és komoly vallás kellenek.
A szülőről: fontos, hogy a gyermek lássa, ez nekem fontos. Én megyek az istentiszteletre, én készülök az ünnepre – még nem is magyaráztunk el semmit, de máris fontos dolgot tettünk. Mindig megrémiszt, amikor elhozzák a gyermekeket az istentisztelet elejére, és érte jönnek a végén… Ez így nem ér.
A vallásról: a hit a bensőnkben van, de közösségben és beszédben élünk, és ezért az egyház formájában éljük meg a hitünket. Isten történetéről, Jézus megváltásáról olvasunk a szent könyvünkben, az évet behálózzák a bibliai események ünnepei, a hét rendjét is eligazítjuk a vasárnap kedvéért. És egy évben egyszer különösen is meglátjuk Jézust: aki meghalt és feltámadt.”
Mi tartozik ebből a gyerekre?
“Szerintem nem jelent gondot nekik nagy kérdésekről gondolkozni. Emlékezzünk vissza a saját gyermekkorunkra: bizony, sok minden akkor vetődött fel bennünk, és már akkor próbáltuk keresni a választ. Az ünnepek világos jelei a gyermek számára annak, hogy itt valami nagy dolog történik.
Keressük meg saját templomunkat, és vegyük rá a közösséget, hogy gyermekeinkkel együtt lehessünk az ünnepen. Ez azt jelenti, hogy legyen közös időnk velük a templomban: a passió felolvasása, ének, kórus, bármi. És legyen külön olyan gyermek-istentisztelet a felnőtteknek szóló prédikációval párhuzamosan, ahol Nagypénteken a rettenetes drámáról van szó, Húsvétkor pedig a feltámadás csodálatos történetéről. Ne féltsük őket a keresztre feszítéstől. Ha meghal valaki a családunkban, azt sem tagadjuk le a gyermek előtt. Bármilyen szomorú, ha lehet, elvisszük a gyermeket is a temetésre. A gyerekek nem buták, csak kicsik.
Alakítsuk ki a magunk szokásait otthon is. Legyen az ünnep, amikor másként telik a nap, mint szokott. Amikor világossá tesszük nekik, hogy ez nekünk most fontos. Mint minden ünnepen, ilyenkor is lehet énekelni otthon. Lehet sonkát enni, ünnepi ebédre hívni a nagyobb családot. Lehet köszönteni egymást, és kimondani egymás előtt szóval is: Krisztus feltámadott!
A tojásfestés és a nyuszi nehezen társíthatóak a Húsvét lényegével. De ez nem olyan nagy baj. Hiszen a hangsúly azon van, hogy megünnepeljük, megüljük a nekünk legfontosabbat. Ha nem a nyuszi a főszereplő, kedves mellékszereplőként segíthet minket az ünnep különösségének kifejezésében.
A lényeg, hogy mi felnőttek higgyünk, és mi ünnepeljünk! Ezt a végét sose eresszük el Húsvétnak. A mi ünnepünkbe vonjuk be a gyermeket. Lássa, hogy ez nekünk fontos. A gyülekezeti közösségnek legyen gyerekszerű része, a családnak pedig legyen otthon ünnepe.”
Szerző: Lotte
