Soha ne add fel! Ezt a mondatot biztos, hogy a profi bokszolók hallják a legtöbbet. Még egy, és még egy ütés, de még mindig nem adják fel. A maffia tagjai közt is szép számmal akadnak olyan nehézfiúk, akik a végsőkig kitartottak és nem veszítették el a reményt.

Hogy jön ez a gondolat a gyerekneveléshez? Friss szülőként, mikor megéljük az első év küzdelmeit biztosak vagyunk benne, hogy ennél csak könnyebb lehet. De aki már adta óvodába vagy bölcsődébe a gyerekét és minden reggel átéli, az öltözködés, elindulás rémálmát az rájön, hogy az igazi küzdelmek csak most kezdődnek. A remény beköltözik a nappalinkba. Reméljük, hogy egyszer a gyerek miután százötvenedszerre mondjuk neki, tényleg felöltözik. Bizakodunk, hogy a sok elmondott szó nem volt hiábavaló. Majd másnap reggel megint felkelünk, és minden kezdődik elölről.

Maffialeckék

Remélni, és kitartani, látszólag ez a két esély marad, ha el akarunk jutni az iskoláskorig. (Persze még senki nem adott írásos garanciát arra, hogy az könnyebb lesz! 🙂 A reménykedésen kívül mégis mit lehet tenni? Egyrészt legyünk tisztában azzal, hogy mi várható el a gyerektől. Kérdezzük meg a pedagógusoktól, gondozó néniktől, védőnőtől, hogy reális-e a mi elvárásunk a gyermekkel szemben.

A legtöbbször 2-3 éves gyerekeket azzal fegyelmeznek, hogy ne legyenek önzőek, adják oda a játékaikat, hiszen ez az elvárt és normális társadalmi viselkedés. Azonban a gyermek személyiségfejlődése nem teszi lehetővé, hogy gyakorolja az osztozkodást. Egy 2-3 éves gyerek egója akkora, mint egy ház. Nem kell tőle elvárni, hogy önként adja oda a dolgait, és nem baj, ha önzően viselkedik. Természetesen mondjuk el neki, hogy szép dolog megosztani a dolgainkat mással, mutassunk példát, de teljesen felesleges erre több energiát pazarolni. Arról nem is beszélve, hogy a szülői utasításokat gyakran követi jellemzés, kinyilatkoztatás a gyerekre vonatkozóan. „Miért vagy ilyen önző, hisztis gyerek?” Jusson eszünkbe, hogy a neveléssel inkább építsük, és ne romboljuk a gyerek önbizalmát! Támaszkodjunk a szakemberekre, higgyük el, hogy a gyermek meg fog érni bizonyos szociális viselkedések gyakorlására!

Másrészt, ha azt nem csinálja a gyermek, ami egyébként elvárható lenne tőle, teszteljük idegen körülmények között! Vagyis figyeljük meg, hogy amikor mi nem vagyunk jelen, hogyan viselkedik csemeténk. Kérdezzünk rá, amikor más vigyáz rá, hogy mit hogyan csinál. Előfordulhat, hogy csak nekünk nem teljesíti az adott feladatot. Hogy miért? Ezer oka lehet, és leginkább az adott helyzettől függ. Lehet, hogy több odafigyelésre, szeretetre vágyik, vagy fáradt, kimerült rossz napja van, esetleg bántotta valaki. Tedd fel magadnak a kérdést! Előfordult már, hogy valami zavart, de nem tudtad az okát, vagy egy helyzetben feszültnek érezted magad, de csak később jöttél rá mi volt az oka? A gyermeked sem biztos, hogy meg tudja határozni pontosan, mit miért csinál vagy nem csinál.

Maffialeckék

Három éves fiam tipikus példája annak, hogy ha menni kell az udvarra játszani egy perc alatt önállóan öltözik, ha pedig reggel kellene megtalálni a nadrágját az fél órába telik. Ugyanez a helyzet, ha én mondom, hogy a mosdó után mossa meg a kezét, sose teszi meg, de ha vendégségben vagyunk, meg se kell neki említeni, kérés nélkül keresi a szappant. Vagyis képes az adott dologra, de valamiért nekem nem csinálja meg. Amennyiben ez a helyzet, nem érdemes ezen a fronton harcolni. Sokkal könnyebb lesz az életünk, ha reggel segítünk öltözködni, bekötjük neki a cipőt, segítünk megnyitni a csapot és megkeresni a szappant. Lássuk be, hogy a konfliktus tárgya nem az adott tevékenység, hanem inkább a gyereknek egyfajta érzelmi megnyilvánulása. Nyugodjunk meg, mert szülőként eredményesek vagyunk, a gyerek képes arra, amit elvárunk tőle. Ugyanakkor bízzunk benne, egyszer már nem kell újból elmondani, hogy „légy szíves vedd le a cipődet, ha hazaértél”! Sose adjuk hát fel a reményt!

A cikksorozatban Luis Ferrante: Maffialeckék című művét használom fel.

Kogon Zsófia, SoulDesign tanácsadó

Maffialeckék

Maffialeckék

Share