„Boldog, elégedett ember vagyok!”
Király Nórával, Újbuda alpolgármesterével, a Fiatal Családosok Klubja és a Női Szem Egyesület alapítójával – és nem mellesleg öt kisgyermek édesanyjával beszélgettünk – női szemmel.
A családodban, kislányként téma volt a politika a vasárnapi ebéd mellett?
A családi összejöveteleken mindig terítékre került a politika, a magyarság nagy kérdéseinek feszegetése, ebbe nőttem bele, és már kislányként is kíváncsian figyeltem a felnőttek szenvedélyes beszélgetését. A rendszerváltás időszakában ez az érdeklődés tovább erősödött, a szüleimmel jártunk tüntetésekre, megmozdulásokra, meghatározó időszak volt ez az életemben, biztos, hogy innen ered az én politika iránti vonzalmam, nemzeti elkötelezettségem is.
Az, hogy valaki nagyon korán belecsöppen egy párt működésébe, mennyiben hagy teret a kritikai szellemnek, s mennyire távolíthatja el a valóságtól?
Egy párt működésének fontos kritériuma a rend, a fegyelmezettség, különben szétforgácsolódnának az erők, széttartanának az irányok. Ugyanakkor azzal, hogy a Fideszben munkálkodom idestova tizenöt éve, nem hinném, hogy elveszítettem volna a tisztánlátásomat vagy az egészséges kritikai szellemet. Erre már csak az is garancia, hogy a gyerekeim révén rengeteg emberrel találkozom, családanyaként közvetlenül tapasztalom az oktatás, az egészségügy fejlődését és hiányosságait. Sok másként gondolkodó barátom, ismerősöm is van, akikkel sokat vitatkozunk, de ez mindig előremutató, jó dolog. Fontosnak tartom, hogy ne elefántcsonttornyokból vagy újságok oldalairól lássuk annak a közösségnek az életét, amelyért tenni szeretnénk.
Öt gyermeked van. A nagycsalád otthonról hozott minta, esetleg a férjed családjában volt ez a trend?
Mi hárman vagyunk testvérek, anyukámék négyen voltak, a családomban van hagyománya a nagycsaládos életformának. Ugyanakkor a férjem egykeként nőtt fel, de mindig is sok gyerekre vágyott, már megismerkedésünkkor megbeszéltük, hogy négy gyerekünk lesz – kicsit túl is teljesítettük a tervet…
Hogy néznek rátok, mikor öt orgonasíp gyerkőcötökkel megjelentek valahol? Nem hitetlenkednek, hogy mind a tiétek-e?
Dehogynem! Két kérdést szoktak ilyenkor nekünk szegezni: egy alomból vannak-e mind? Mikor kiderül, hogy közös az anyukájuk és az apukájuk, akkor érkezik a következő kérdés, hogy vannak-e köztük ikrek? Ma sajnos, tényleg csodabogárnak számít az, aki sok gyereket vállal – reméljük, hogy megváltozhat ez a trend, mert igazán élvezetes nagycsaládban élni!
Ha szóba elegyedsz valakivel és mindezek mellett még kiderül, hogy polgármester-helyettes is vagy a legnagyobb budai kerületben, sőt, a civil életben is komoly organizátori szerepet vállalsz és aktívan sportolsz, ez nem csapja ki végképp a biztosítékot?
Sokszor találkozom csodálkozó tekintetekkel, de ez az aktivitás az egyéniségemből fakad.
Ötgyermekes anyukaként az otthoni teendők is bőven kitöltenék a napjaimat, de nekem lételemem a közösségi tevékenykedés, a szervezés. A sport pedig energiaforrást jelent ehhez az aktív, fárasztó élethez. Én így, ebben a pörgésben érzem teljesnek az életemet.
Mindig jó tanuló-jó sportoló, szép és okos lány voltál? Nincsenek irigyeid?
Jó tanuló gyerek voltam, de a szüleimnek cseppet sem volt könnyű dolguk velem, kamasz koromban sokszor okoztam nekik fejtörést. A sikeres, irigylésre méltó anyuka képe pedig mindig azzal a kitétellel érvényes, hogy mindez rengeteg aprómunkával, szervezéssel, bosszúsággal és örök lelkiismeret furdalással is jár – mert persze nem lehet mindig, minden fronton ugyanolyan jól teljesíteni.
Erre vonatkozik a következő kérdésem is: hogyan lehet ennyi szerepben: családanyaként, vezetőként és sportolóként is nemcsak jól, de minőségi módon helyt állni?
Ez naponta okoz komoly fejtörést nekem, és szerintem minden dolgozó édesanyának, mert minden szerep teljes embert követelne, de ez az eszményi állapot persze, nem megvalósítható. Van egy feszes napirendem, amit úgy állítottam össze, hogy jusson idő minden fontos dologra. Természetesen elég egy telefon az iskolából, hogy fáj valamelyik gyerek hasa, és borul minden.
De ha valamit meg lehet tanulni többgyermekes anyaként, az épp az újratervezés képessége és a rugalmasság. Ezt gyakorlom én is nap, mint nap.
Óhatatlan, hogy időnként billegjen a mérleg, milyen stratégiád van, hogy ezeket a kilengéseket kezeld?
Nemrég volt például a kerület napja, ami végül egyhetes rendezvénysorozattá nőtte ki magát, minden nap későn estem haza, rossz érzés volt, hogy alig látom a gyerekeket. A férjem példásan helyt állt ugyan, de anyaként fájt a szívem és furdalt a lelkiismeret. Ezért a következő héten tudatosan visszafogtam a munkahelyi elfoglaltságokat, délután kikapcsoltam a telefont, hogy a kicsikre tudjak koncentrálni, csak fektetés után kapcsolódtam vissza a munkahelyi ügyek intézésébe. Nagyon jól meg lehet érezni, mikor borul ez a kényes egyensúly és ilyenkor igyekszem még összeszedettebben beosztani az időmet.
Volt már, hogy úgy érezted, összecsapnak a fejed felett a hullámok? Kikre számíthatsz ilyenkor?
Természetesen! Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a férjem mellett a szüleim, sőt a két testvérem is sokat segítenek, számíthatok a támogatásukra. Nagyon hálás vagyok nekik! Közel lakunk egymáshoz, amíg én dolgozom, a legkisebb lányunk, aki két és fél éves, anyukáméknál van, de egy-egy esti gyerekvigyázásra a testvéreim is szívesen vállalkoznak – bár mindketten friss házasok, úgyhogy hamarosan nekem kell majd törleszteni… A háztartási munkákban is van segítségem, ezen a ponton muszáj volt leadjak valamit, mert a nagycsalád rengeteg házimunkával is jár, ami időigényes, nagy munka. Úgyhogy komoly csapattal megyünk „harcba” nap, mint nap, hogy minden rendben menjen.
Férfi vagy női munkatársakkal dolgozol szívesebben? Miért?
A legközelebbi munkatársam férfi, de nagyon sok anyukával dolgozom együtt, akik fél négy-négy körül elindulnak összegyűjteni az oviba-iskolába a gyerekeiket, akárcsak én. A délutánjuk, estéjük a családról szól, de ha elmaradásuk van a munkában, fektetés után még megoldják a feladataikat. Igazán elkötelezett, lelkes csapatom van, büszke is vagyok rájuk!
A kormánypártot sokszor éri az a vád, hogy macsó-párt, nem hagyja érvényesülni a nőket. Szerinted van ebben igazság, vagy mi nők vagyunk másképp kódolva, mint a férfiak és egyszerűen kevesebben szállunk be a politikai ringbe?
A politikában nyilvánvalóan több férfi vesz részt, mint nő, ha ezt „macsóságnak” mondjuk, akkor van igazság a dologban. De az is hozzátartozik ehhez, hogy ez a terep nagyon sok konfliktus felvállalásával jár és olyan fokú tűrőképességet igényel, ami idegen a női lélek számára. Nekem is évekbe került, amíg némileg „ütésállóvá” váltam, de még most is előfordul, hogy azon gondolkodom egy-egy méltatlan vádaskodás, öncélú vita kapcsán, hogy miért nem vagyok inkább a gyerekekkel a játszótéren? Örülnék, ha több nő venne részt a közéletben, de tény, hogy nem egy kimondottan nőies terep.
Két civil szervezetet is alapítottál, az egyik a Fiatal Családosok Klubja. Mi ez és milyen céllal jött létre?
Anyukaként és gyerekekkel foglalkozó intézmények gyakori látogatójaként is az élet legfontosabb hivatásának érzem a gyerekvállalást, gyermeknevelést. Ebben szeretnénk támogatni a fiatal családokat, olyan alulról jövő kezdeményezések felkarolásával, amelyek az ő életük kérdéseire reflektálnak.
A Mindennapok Női Szemmel Egyesület kimondottan a nőket érintő kérdésekre fókuszál. De vajon elválasztható e kettő: család és nő témája?
Annyiban igen, hogy itt azokat a lányokat, nőket is szeretnénk megszólítani, akik még gyermekvállalás előtt állnak vagy épp már túl vannak a kisgyerekes életszakaszon. Ugyanakkor az életünk – férfiaké és nőké egyaránt – mindig közösségben értelmezhető csak, a legelemibb ilyen közösség pedig nem más, mint a család. Tehát a családdal minden összefügg, legfeljebb az élethelyzetek mások.
Az egészségtudatosság kiemelten fontos a számodra, a családod apraja-nagyja rendszeresen sportol, sőt versenyeken is indul.
Én meglehetősen későn, főiskolás koromban kezdtem csak el sportolni, a gyerekeket viszont már úgy neveltük, hogy az életük természetes eleme, napi szükséglete legyen a sport és tényleg így is van, hétköznap járnak edzésekre, de hétvégén sem otthon ülünk, mindig aktívan, mozgással töltjük a szabadidőnket. Én is egy héten négyszer-ötször járok edzeni, általában hajnalban, ötre megyek az edzőterembe, így hazaérek, mire indítanom kell a gyerekeket reggel. Ha ez nem jön össze, fektetés után, kilenc fele megyek edzeni – de fontos, hogy ezt az időt ne a családtól vonjam el.
Mit sportolsz?
Korábban futottam, viszont egy ideje a crossfit a nagy szerelem, ebben találtam meg azt a mozgásformát, ami egy óra alatt úgy meggyötör, hogy alig állok lábra utána. De nekem pont erre a fizikai elfáradásra van szükségem, ez a fizikai kimerülés tölt fel!
Mely sportban szerzett képességek használhatók a munkád során?
A kitartás és a fair play – ez a kettő a politikában legalább annyira fontos számomra, mint a sportban!
December 3-án, advent első vasárnapján a Millenárison megrendezésre kerül a Családszervezetek II. Adventi Jótékonysági vására. Ez is a te nevedhez köthető. Mekkora munka tető alá hozni egy ilyen széleskörű összefogást?
Hatalmas! Összefogni, egyeztetni több mint ötven szervezettel gigászi feladat! A finisben olykor meg is fogadja az ember, hogy soha többet nem szervez semmit, de egy sikeres rendezvény után ezek a gondolatok elillannak és az öröm és a segítés jóleső érzése maradnak meg.
Bízom benne, hogy így lesz ez idén is, mert a cél, amiért dolgozunk igazán fontos: a koraszülött kisbabák és családjaik részére gyűjtünk.
Miért lesz érdemes kilátogatni a vásárra és miképp lehet támogatni a nemes célt?
Ennek a vásárnak lelke van: mindenki a saját, kézzel készített portékáit hozza ide, hogy az annak eladásából származó bevétellel kiszolgáltatott kis embereknek nyújtson segítséget. Aki pedig megvásárolja ezeket a szép tárgyakat, tudhatja, hogy minden kifizetett forint segít majd másokon. A közelgő karácsony igazi üzenete élhető itt meg, amit színes programokkal, sok játékkal fűszerezünk, hogy kicsik és nagyok is szép élményekkel gazdagodhassanak.
Ti hogyan karácsonyoztok, mi a karácsonyi rituálé?
A család nálunk gyűlik össze, hozzánk jönnek a szüleim, a férjem szülei és a testvéreim is.
De van egy különleges szokásunk is: december 24. reggelén elmegyünk a temetőbe a nagymamám sírjához, akire én már nem is emlékszem, mert három éves koromban meghalt, de a család összetartó ereje, lelke volt.
Mindig az ő sírja mellett öleljük meg először egymást karácsonykor, hogy aztán este anyukám ínycsiklandó borlevese mellett folytatódjon az ünnep.
Hiányzik valami az életedből? Ha kívánhatnál valamit egy jótündértől, mi lenne az?
Mondhatnám azt, hogy jó lenne két hetet gondtalanul nyaralni egy pálmafás tengerparton a családdal, de azt hiszem, igazából nem hiányzik semmi, így teljes az életem, ahogy van. Boldog, elégedett ember vagyok…
Lotte
