A történelmet férfiak írják, férfiakról. Általában kevés szó esik a nőkről a történelemkönyvek lapjain. A Nők pedig ott vannak, ott állnak a férfiak mögött. A nők tevékeny szerepet vállaltak az 1848-as forradalom és szabadságharcban is. A lista véges, ám változatos: akad köztük arisztokrata hölgy, honvédfőhadnagy, műlovarnő, frissen megözvegyült kisgyermekes anya.
A nők tevékenysége háború esetén nem a históriás tollára való: a korszellemnek megfelelően 1848/49-ben sem a hadszíntéren harcoltak, hanem a hátországot erősítették. Ahogy elvárták tőlük, férjeiknek odaadó támaszai voltak, honleányi kötelességeiket pedig a hagyományos női szerepekben, a gyermeknevelésben és a családi tűzhely őrzésében teljesítették ki. Emellett tépéseket készítettek, ápolták a sebesülteket, helytálltak a hadbavonult férfiak helyett a mezőgazdasági munkákban, a műhelyekben, boltokban, később menekülőket bújtattak, és meggyászolták elesett férjeiket, fiaikat. Tették mindazt, ami háború esetén a nőkre hárul.
A névtelen hősnők mellett azonban néhány nevet megőrzött az utókor, az események természetéből fakadóan azokét, akik kiléptek a számukra szabott szűk keretek közül, és tevékenyen részt vállaltak a forradalomban és a szabadságharcban. A Zichy nővérek (Antónia, Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök felesége, Karolina, pedig Gróf Károlyi György hitvese volt) az arisztokrata körök magyar szellemű átalakításában játszottak főszerepet. Tüntetőleg magyar ruhákat viseltek, báljaikon divatba hozták a magyar táncokat, szalonképessé tették a magyar nyelvet. A magyar termékek iránti elkötelezettségük példával szolgált a főúri hölgyeknek, a Védegylet tevékenységében is aktív szerepet vállaltak.
Teleki Blanka grófnő – kilépve a kor által rákényszerített szerepből – tudatosan vállalta a férfiaktól való függetlenséget. 1846-ban leánynevelő intézetet alapított Pesten, március 15-én maga szavalta el tanítványainak a Nemzeti Dalt. A szabadságharc leverése után Szatmár megyei birtokán politikai menekülteket bújtatott, emiatt 1851-ben 10 év várbörtönre ítélték. Előbb Kufsteinbe zárták, ami a legszigorúbb büntetésnek számított, majd Ljubljanába szállították, 1857-ben szabadult, amnesztiával. Ám egészsége a börtönévek alatt megrendült, és alig 5 év múlva elhunyt.
Kossuth Zsuzsannát bátyja 1849 áprilisában nevezte ki a magyar honvéd csapatok országos főápolónőjévé. Több ezer férfi köszönheti neki az életét. Megszervezte a hadiápolást, és noha özvegy volt és három kisgyermek édesanyja, bejárta az egész országot és mintegy 70 tábori kórházat állított fel, ahol a kor viszonyaihoz képest magas színvonalú ellátást biztosítottak a sebesülteknek. 1852-ben Kossuth édesanyját és testvéreit, gyermekeikkel együtt, kitoloncolták az országból. Először Brüsszelben, majd Amerikában telepedtek le. Zsuzsanna itt hunyt el, 37 évesen.
A kor elvárásaitól eltérően azonban akadtak nők, akik honleányi kötelezettségeiket karddal a kezükben rótták le. Sokkal többen harcoltak a csatamezőn, mint ahányuk neve fennmaradt, főleg az erdélyi hadszíntéren, ám pontos adatokat nehéz közölni, hiszen általában férfiruhában, álnéven léptek be a hadseregbe. Közülük a legismertebb Lebstück Mária, Huszka Jenő Mária főhadnagya, aki előbb a bécsi egyetemi légióban, majd a magyarországi német légióban harcolt. A kápolnai csatában megsebesült, a harcokban tanúsított hősies magatartásáért Dembinski hadnaggyá léptette elő, majd főhadnagy lett. A harctéren kötött házasságot Jónák József tüzérőrnaggyal, ám gyermeküket már a szabadságharc bukása után, az aradi várbörtönben szülte meg.
Bányai Júlia, a bécsi cirkusz műlovarnője is karddal az oldalán vett részt a szabadságharcban. 24 évesen csatlakozott a nagyváradi honvédzászlóaljhoz. Piskinél megsebesült, de a gyulafehérvári ostromseregben már újra ott volt. Állítólag kémkedett is, köszönhetően kiváló franciatudásának, az osztrák és az orosz táborban. Érdemei elismeréseképpen Bem tábornok századossá léptette elő. A fegyverletétel után emigrációba kényszerült.
Az 1849/49-es események nem változtatták meg alapvetően a nők társadalmi helyzetét, noha személyes áldozatuk a férfiakéval egyenértékű volt. Leginkább a korszellemet hibáztathatjuk azért is, hogy a maga korában széles körűnek számító – minden 20. évét betöltött, magyarországi születésű férfira kiterjedő – 48-as választójogi törvény a nők választójogát nem foglalta magában. A választójogi törvényben, történelemkönyvben még nem kapták meg a nők az őket megillető helyet, azonban láthatatlanul is ott vannak, ott voltak védve a hátországot, a gyermekeket, a jövő zálogát. Ott vagyunk a férfiak mögött és mellett, hisz tudjuk, hogy minden egyes történelmi mozzanatban, így az 1848-1849-es magyar forradalomban is: “Cherchez la femme”, “Keresd a Nőt”. Mi megtaláltuk. Kossuth Zsuzsanna idézetével zárom soraimat: “ Egy legyen bennünk az akarat, felkeresni a szenvedést, s enyhíteni azt”.
Szerző: Mónika
