Tegnap jelent meg a Mandineren Szalma György írása a jobboldali fiatalok közössége, a Tranzit nyári konferenciájáról, melyet a hétvégén tartottak Tihanyban, Szenvedélyünk Magyarország címmel. Magam is ott jártam, csak épp az értékközösség „masters” csapatát erősítve, férjjel és négy kisgyerekkel.
Veterán tranzitos vagyok, már akkor ott voltam a jobboldali értelmiségi fiatalok összejövetelein, mikor még azt „Fesztivál a határon” névvel illették, és Kőszeg városát szálltuk meg több százan nyaranta, hogy beszélgessünk, tanuljunk, vitatkozzunk, és persze bulizzunk. Mikor is volt ez? Még kimondani is döbbenetes: lassan húsz éve!
Sok víz lefolyt azóta a Dunán, sok minden megváltozott körülöttünk. Voltak közéleti csalódásaink, megvalósult és a semmi kosarába esett terveink, és persze nem kevés eredményünk, amelyekre büszkék lehetünk. Az iránytű, ha néha kilengett is, de a távolba tekintve egy irányba mutatott.
Személyes életünk is hozott jót-rosszat. Voltak, akik elhagyták sorainkat, mások újult erővel csatlakoztak hozzánk és nem kevesen vagyunk, akik azóta is kitartunk e szellemi közösség mellett, melynek kohéziós erejét a keresztény alapvetésekre épülő világ- és társadalomkép, és a nemzetben gondolkodás adja. Sokszor megkaptuk, hogy nem vagyunk elég progresszívak, hogy nem eléggé „szexi” jobboldali fiatalnak lenni. Nem tudom, mi a trendiség fokmérője, de az biztos, hogy az egységnyi területre jutó vagány apukák és anyukák száma kis hazánkban kevés helyen lehetett olyan magas a hétvégén, mint a Tranzit helyszínét jelentő balatoni partszakaszon.
Együtt öregedtünk a Gyürk András alapította mozgalommal, de a Tranzitot temetni már csak azért is butaság, mert annyi kisebb-nagyobb gyerkőcöt láthattunk most is magunk körül futkosni, hogy véletlenül sem érezhettük azt, hogy utánpótlás gondokkal küszködne ez a közösség.
A gyerekeink szó szerint születésüktől fogva nőnek bele a Tranzit csapatába. Mi is még karonülőként hoztuk elsőszülöttünket magunkkal, azóta három kistesóval bővült a családunk. Kisgimnazistává cseperedett fiúnk pedig már maga is rendszeresen nyaggat minket, hogy mikor lesz a legközelebbi konferencia? Hihetetlenül jól érzik magukat ebben az oldott, otthonos közegben, ahol szüleiket is abban a társaságban láthatják, amely igazán az övék: hasonló korú, hasonlóan gondolkodó barátok, ismerősök között.
A szervezők – a gyakorló szülők érzékenységével – pedig külön ügyelnek arra, hogy a gyerekeknek színvonalas szórakozási lehetőséget kínálva a szülőket tehermentesítsék az előadások idejére a szoros emberfogástól. Az évek óta működő Tranzit-óvót is kinőttük: ma már a FICSAK (Fiatal Családosok Klubja) fiatal és lelkes önkénteseinek bevonásával színes gyermekprogramokat kínál a találkozó: kézműveskedés, sport, múzeumlátogatások, mini disco várja a kicsiket (hogy az milyen aranyos, mikor több tucat pici riszálja így is, meg úgy is!), de az anyukától-apukától elszakadni nem akaró, bátortalanabb gyerekeket sem nézi ki senki a politikusi vitákról, szemináriumokról.
A gyerekek pedig öntudatlanul is kinyílnak a tágabb értelemben vett közéleti kérdések felé, vérmérséklettől függően fél füllel vagy teljes odafordulással hallgatják a felnőttek beszélgetéseit, kérdésfeltevéseit, ami már csak azért is fontos, mert épp a legújabb generációk azok, akiről minden kutatás elmondja, hogy sajnálatos módon elfordulnak a közélettől és nem érdeklődnek a saját életükön túlmutató valóság iránt.
Nos, erről itt biztos nincsen szó. És ami legalább ilyen fontos, hogy a gyermekeink szép lassan megismerik egymást: együtt bandázik a tévéből ismert politikus csemete a tudományos világban forgó történész apuka gyerkőceivel. A rendezvény lezárásaképp pedig igazán felemelő, hogy a hangos és vidám együttlét után kicsik és nagyok, családos tranzitosok és a derékhadat adó fiatalabb generációk képviselői együtt csendesednek el a tihanyi apátsági templom miséjén.
Egy szó, mint száz: a Tranzitban biztos, hogy a jövő elkezdődött!
Lotte
