Hogy kicsoda a Nő? Hogy nem ismered?! Óh, a Nőt igazán senki sem ismeri, hisz hol ilyen, hol olyan…

Bámulatosan tudja változtatni az alakját: hol biztonságot kereső kislány, vagy szemérmes csitri, hol pajkos barátnő, vagy decens hölgy, lehet harcos amazon, dicséretes osztályelső és fáradt munkatárs, határozott főnökasszony vagy kedves konyhatündér, igazi tyúkanyóként a közösség lángjának őrizője. Máskor meg vas-lady vagy törékeny virágszál, igéző démon, ölelő kedves, szenvedélyes (néhol) csalfa szerető vagy épp szerető, hűséges hitves. Megint máskor magzatának dúdoló kismama, egy-két-sok gyereket kergető zilált vagy nett anyuka, unokáiért aggódó nagymama. Meglehet, halálos ágyad mellett, kezedet fogva Ő mondja el az utolsó imát.

A Nő ezer arca ezer tekintetet rejt, egy azonban bizonyos: a Teremtésben önálló küldetésünk van, amelynek beteljesítése nem valósulhat meg az éppígy ezerarcú Férfi nélkül. A világ kiábrándítóan szürke és unalmas hely lenne e két egymástól különböző, de egymást mindig feltételező pólus nélkül. Nő és Férfi – Férfi és Nő: az életet mozgásban tartó, Embernek rendelt örök kettősség.

A Női szem blog csapatának küldetése, hogy mindezek tudatában, ellenállva korunk nemek összekeverésére tett bizarr kísérletének éppúgy, mint a Nő méltóságát semmibe vevő idegen eszmék arculcsapásainak, a világot mindig nyitottan figyeljük, elemezzük, kérdéseket tegyünk föl és válaszokat keressünk, sőt igényt formálunk szűkebb és tágabb környezetünk életének alakítására. Hogyan is másképp? Női szemmel, mindig nyitottan!

Tartsatok velünk!

Share