Alig két hete múlt, hogy szerencsém volt Rómában járni. A város ma is él, úgy tűnik, tán’ tényleg örök. Akárhogy is, Róma Európa szellemi és szakrális középpontja, a kultúránk alapját képező Római Birodalom hagyatéka és a kereszténység bölcsőjéből felnőtt egyházi centrum sugárzása áthatja a várost. Európai identitásunk lényege ma is élő, tapintható valóság ebben a csodálatos városban.

Nem véletlen, hogy hatvan évvel ezelőtt az európai közösséget létrehozó alapító atyák is itt gyűltek össze, hogy a Capitoliumon aláírásukkal pecsételjék meg az európai nemzetállamok kapcsolatának szorosabbra fűzését. Keresve sem találhattak volna illőbb helyet az integráció szerződésbe foglalásához.

Európa gyökerei mélyen kapaszkodnak ehhez a városhoz, amely ma, 2017-ben, egy egyszerű turista szemüvegén keresztül is visszatükrözi Európa problémáit és reményeit.

A város központjában nem lehet megtenni 10 métert úgy, hogy ne állna mellénk egy színes bőrű férfi, aki 1-2-sok euróért szelfibotot vagy színes gumilabdát kínál. A nagy terek, forgalmas csomópontok kötelező kellékei a nyomasztó látványt nyújtó gépfegyveres katonák, a Colosseumot pedig csak egy barikádon keresztül lehet megközelíteni, ezzel megakadályozandó a párizsi és berlini kamionos terrortámadás lehetőségét. Belépőjegyért sorban állva egy szenegáli férfi lépett hozzánk, aki elmesélte, hogy járt Magyarországon, két napig élvezte vendégszeretetünket, a kerítésen átbújva. Most Rómában árul saját készítésű nyakláncokat, elefántos karkötőket. Hogy mi lesz vele 10 év múlva, ki tudja? Nyugtalanító, rossz hangulatot keltő jelenségek a gyönyörű épületek, csodálatos templomok, ínycsiklandó étkeket kínáló vendéglők kulisszái között. Róma azt súgja: van félnivalónk és van veszítenivalónk, az Európára nehezedő migrációs krízis kézzelfogható.

De a reménység is tapintható ebben a városban: az apadhatatlan vonzereje, az, hogy ma is szinte zarándokolnak erre a patinás helyre, s hogy az antikvitás vagy a reneszánsz alkotásai ma is ámulatba ejtik nézőiket, mindenképp bíztató. Van igény a szépre, az örök értékek újra élésére. Nagyszerű élmény, hogy a város életének szerves része a kereszténység – nemcsak a minden sarkon felbukkanó kisebb-nagyobb templomok miatt, hanem a város életében jelen lévő egyházi személyek okán is – a papi körgallér vagy a szerzetesi viselet itt nem unikális jelenségek. Kedvenc kis reggeliző helyemen kortyolgatva a friss őrlésű kávéból készült latte machiatót, két fiatal (!) pap társaságában élvezhettem a római napfényt. A kávézó bejárata fölé feszület volt szegezve, kicsit arrébb a falon pedig néhány zseniális kroki függött  – fiatal olasz művészek ide szánt alkotásai lehettek.

Rómában nem kell szemlesütve kereszténynek lenni és nem kell szemérmesen csodálni azt, ami a miénk – a templomok szépségét, a szobrok, épületek, ételek varázsát – európai lényegünket.

Róma ma figyelmeztet a problémáinkra, de reményt is kínál: ha hűek maradunk saját identitásunkhoz, a Város és vele Európa is élni fog. Ha nem is örökké, de még nagyon soká!

Szerző: Lotte

Róma örök
Róma örök
Róma örök
Róma örök
Share