Pályamódosító édesanyák, avagy út a háztartási munkából a home office vállalkozásba

Kivételesen egy (töredékes) idézettel kezdeném írásomat: „Anyukámék…mindig a Bori jövőjéről beszélgetnek, ami még mindig nem dőlt el. A Borinak…mondták, hogy vigyázzon, mert most dől el a jövője. Bori…vigyázott a jövőjére, hogy el ne dőljön, mert addig apukám vesz neki könyveket, és megkérdezi, hogy ugye, milyen érdekes, és anyukám beíratja őt mindenhova, és megkérdezi, hogy ugye, szeret odajárni.” (Janikovszky Éva) De aztán a sok különóra meg szakkör, sportedzés és kézműveskedés után egyszer csak nekiszegezik a kérdést: „Mondd csak, mi akarsz lenni, ha nagy leszel? Ideje volna most már végre elhatározni magadat!” Ezt „Borinak” maximum 18 évesen el kell döntenie, amikor munkába áll vagy továbbtanul. Sőt, sokszor már 14 évesen, amikor ott áll éretlen fejjel szegény, és nyolcadikban ki kellene találnia, milyen szakma mellett is döntsön.

A szülők és tanárok nem igazán figyelnek oda a gyerek valós érdeklődésére, a jegyeket nézik, nem az igazi képességeket. A személyiség itt mit sem ér, csak a pontok.

És igen, Bori, Juli, Anna és társai meg vannak róla győződve, hogy akkor és ott végleg eldől a jövőjük. Hogy ha nem szereznek kettő-három diplomát, akkor lehúzhatják magukat a vécén. Ha nem veszik fel őket az egyetemre, akkor nekik lőttek. Hogy ha nem érettségiznek le, akkor utcaseprők lesznek. Ha nem kerülnek be jó (értsd. versenyistálló) középiskolába, akkor esélyük sincs boldogulni ebben a kemény és kegyetlen világban.

De ki mondta, hogy tizenévesen kell egyszer s mindenkorra dönteni? A mai rugalmas és változó korban miért ne lehetne korábbi (sokszor hibás) döntéseinket revideálni, és újakat hozni helyettük? Miért ne lehetne egy túl erős gimnáziumból egy jó szakmát adó szakközépiskolába átmenni? Miért ne érettségizhetne valaki esti tagozaton, munka mellett, ha így tetszik neki? Miért ne hagyhatna ki valaki egy (akár több) évet is egyetem előtt, hogy utazzon, nyelvet tanuljon, világot lásson, tapasztaljon?

Javaslnék egy feladatot! Válasszatok ki random tíz nőt a környezetetekből, és nézzétek meg, közülük vajon hányan dolgoznak az eredeti szakmájukban? Akármibe mernék fogadni, hogy jó esetben legfeljebb egy ilyet találtok.

Bármikor lehet tehát pályát módosítani és új szakmát tanulni (tudjuk, jó pap holtig tanul…). A kismamaság utáni visszatérés a munka világába erre kiváló lehetőséget biztosít. A három (több gyerek esetén jóval több) otthon töltött év alatt sokakban kikristályosodik, kik is ők, és mit is szeretnének valóban csinálni. Ilyenkor sokszor ugrásszerűen fejlődik az önismeretük, átértékelik, mi nekik a fontos, és felelősségteljesebben választanak maguknak új hivatást. Beérnek, jobban megismerik érdeklődési körüket, reálisabban fel tudják becsülni képességeiket, és látják, miben jók. Amiben meg hiány akad, ott nem restek továbbképezni magukat.  

Ilyenkor már nem a szüleink meg a külső társadalmi elvárások miatt tanulunk, csakis a belső motiváció a hajtóerő. Szerezhetünk újabb diplomát, de elvégezhetünk egy OKJ-s képzést is. Sokan vannak, akik a rengeteg elmélet után inkább gyakorlatiasabb képzést választanak, értelmiségi nők tortákat díszítenek, diplomás anyukák kosarat fonnak.

Kisgyerek(ek) mellett újra beülni az iskolapadba kemény menet, de nem kivitelezhetetlen. Kell hozzá egy támogató pár, segítő nagyszülők, az alvásidő néminemű lecsökkentése. Nagy szorgalom és kitartás. De az iskolapadot nem kötelező ám szó szerint érteni, pont a gyerekezés után visszatérő nőknek kiváló a skype-on keresztül való tanulás, a távoktatás, a netes képzés.

És hogy miért is írtam most épp erről a témáról? Hát azért, mert jómagam is a mamaság utáni pályamódosítás mellett döntöttem. Nemrég fejeztem be egy online képzést, és végre life coach lettem! Úgy találtam ezt a hivatást, hogy megnéztem, mi az, amit a legjobban szeretek csinálni, és azt alakítottam át pénzkereső tevékenységgé. Vallom, hogy a legjobb a hobbinkat átalakítani szakmánkká.

Aki ismer engem, az már szinte unja is a szlogent, amivel a cikkemet zárom:

Az igazi hivatást szeretjük, értünk hozzá, és szolgálunk is vele.”

Rékaútja

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Koraszülöttek Világnapja: és az anyukáknak ki segít?Következő bejegyzés: Porszívó Doktorbácsi – Mese az orrszívó-porszívóról..

Kapcsolódó bejegyzések