2017. január 20. - Egy éve történt a veronai tragédia

veronai autóbusz-baleset  2017. január 20-án éjfél körül történt Verona és Velence között. 17 lélek veszett oda a tragédiában. Nincs annál nagyobb fájdalom, mint amikor egy szülő elveszti a gyermekét. Felfoghatatlan, feldolgozhatatlan. Mi az, ami a továbbéléshez erőt adhat? A túléléshez. Az újrakezdéshez. A talpra álláshoz. Van, akinek sikerül. Van, aki elbukik.

“Elengedem egyik gyermekemet
látogatóba- szólt-, röpke időre.
Míg szíve dobban, majd a tiétek,
s elsodor parttalan könny-patak tőle
hat-hét vagy húsz-huszonkét év után.
De addig is! Gondoznátok-e nékem?
Adnátok-e otthont, míg oda van,
míg eljövök érte újra az égen
hogy hazavigyem? Lebbenő szél lesz,
májusi hó, almavirágnyi idő
Kicsi sorsa…..
Egy napszálltakor mindenki visszatér.
Gyermekemet csak tanulni küldöm:
Széttekintettem hát a földtekén,
bölcs és türelmes oktatót kerestem,
s úgy találtam, porban baktatók közt
nem lenne eszközöm más, csak ti ketten.
Teljes szívvel tudjátok szeretni
gyermekem, nem nézve kárba ment erőt,
s nem gyűlölve engem,ha úgy tűnik,
visszakértem tőletek idő előtt?”

Véltem hallani, amint így szólnak:
“Atyánk, legyen meg a te akaratod!
Az örömért, mit gyermeked jelent,
elvállaljuk a bánat-kockázatot.
Szívünkbe zárjuk kit tőled kaptunk,
gyengéden óvjuk, hordozzuk, tanítjuk.
A boldogság, mit megkóstolhatunk
édes lesz, köszönjük hát. S visszaadjuk
őt, ha jönnek érte angyalaid
bármilyen korán, és elviseljük mi
a könnyeket, a fájó bánatot.”

Ezzel a kölcsönkapott gyermek c. könyvből való részlettel szeretnénk megemlékezni róluk.

Az örök világosság fényeskedjék nekik!

Egy túlélő vallomását itt olvashatjátok, megrázó, a szívekig hatol, de benne van talán a remény is.

 

 

 

 

2 kedvelés
Előző bejegyzés: Merre van az iskola? – Menj oda, vagy ne menj oda?Következő bejegyzés: „Csakazértis” lefogyok: avagy hogyan legyen szép hasunk pár hét alatt!

Kapcsolódó bejegyzések