A porcicák birodalmán innen, sarki pókhálókon túl, élt egyszer egy porszívó, aki bizony nagyon értett a dolgához. Minden port felszívott, mindent szépen kitisztított, ami csak a csövének útjába került. Lehetett az szőnyeg, kárpit, vagy akár egy pókháló a sarokban, ő mindent megtalált, még a legapróbb zugban is. Mindenki szeretett vele porszívózni, ő mégsem volt boldog. Titokban arról álmodozott, hogy egyszer majd orvos lesz, aki meggyógyítja a beteg gyerekeket. Nem bírta ugyanis elviselni, ha az apróságokat szomorúnak látta.
Ezért is örült, mikor végre őt is leemelték egy áruház polcáról, mert ott bizony túlságosan sok náthás, tüsszögő és szomorú gyermeket látott. Egy igazán kedves családhoz került, így már az első perctől kezdve szívébe zárta a gazdasszonyt, és annak szőke hajú kislányát, Évikét. Szerette nézni őt, ahogy teljes beleéléssel játszik a játékaival, mintha csak egy varázslatos világba csöppent volna. Ilyenkor a porszívó próbálta kitalálni, hogy ezúttal hová kalandozott el Évike. De a kedvenc játéka az volt, amikor a kislány elővette orvosi táskáját és meggyógyította a beteg babáit. Ilyenkor a porszívó szeretett volna kiáltani, hogy várj én is jövök! De bizony egyedül, áram nélkül még arra sem volt képes, hogy hang jöjjön ki a torkán.
Pedig hányszor rászólt volna Évikére, hogy vegye fel a papucsát és ne rohangáljon mezítláb a hideg kövön a lakásban! Vagy hogy ne vegye le a kardigánját és öltözzön fel rendesen! Hiszen megelőzni mindig könnyebb a betegséget, mint meggyógyítani, ha már megtörtént a baj és találkoztunk a bacival. Porszívó doktor bácsi ( mert így becézte saját magát) pedig épp úgy, mint a többi orvos, kötelességének érezte volna, hogy erre figyelmeztesse a kislányt. De hiába az óhaj-sóhaj a kis porszívó csupán egy egyszerű takarító eszköz maradt, semmi más!
Aztán egy borús napon, náthás lett a kislány és a porszívó szomorúan nézte őt.
– Bárcsak segíthetnék rajta! Úgy szeretném meggyógyítani! Nem bírom nézni, hogy ennyire szomorú! – sóhajtozott magában.
Mivel a kislány egyedül még nem tudta rendesen kifújni zsebkendőbe az orrát, jött Anya és segített neki, majd rászerelt egy érdekes csövecskét a porszívó végére, odatartotta a kislány orrocskájához, mindaddig, míg teljesen ki nem tisztult a nózi. Évike is érezte, hogy ezek után sokkal könnyebben tud levegőt venni. A kis porszívó rettentő boldog volt, hogy végül mégis csak tudott segíteni Évikének a gyógyulásban!
– Teljesült az álmom! Én vagyok Porszívó doktor bácsi! Ne búsuljatok beteg gyerekek, itt vagyok, meggyógyítalak titeket! – kiáltotta boldogan a porszívó, miután ránézett a kislány hálás arcára.
De arra nem gondolt, hogy a nagy örömkiáltása miatt, a szokottnál is hangosabban zúgott. Emiatt a kislány keservesen sírni kezdett:
– Jaj, nagyon hangos ez a porszívó! Anya kapcsold le, kérlek!
Így bizony abbamaradt az orrszi-porszi-hadművelet, sőt még másnap sem engedte a kislány, hogy újból elővegyék a csövecskét.
– Kislányom! A porszívó azért ilyen hangos, mert ennyire örül annak, hogy meggyógyíthat téged. – próbálta rávenni az orrfújásra anya.
Aztán megengedte lányának, hogy összeszerelje az orrszi-porszi csövet, utána pedig teljesen egyedül kiszívja az orrocskáját.
– Nem is volt olyan szörnyű! – állapította meg magában a kislány.
Ezek után nagyon gyorsan meggyógyult Évike, és valahányszor náthás lett, egyedül kitisztította orrocskáját az orrszi-porszi segítségével. A kis porszívó pedig boldog volt, hogy végre teljesült az álma, ő lett Porszívó doktor bácsi!
Fülöp-Kovács Katalin
