Balkezesnek lenni – mára már kiderült – nem csak, hogy különleges dolog, hanem egyenesen kiemelkedő tulajdonságokkal is járhat. Bár régebben a társadalom nagyon negatívan állt a balkezesekhez, sőt, egyenesen selejtesnek minősítették őket, mára már kutatások igazolják, hogy a balkezeseknek bizonyos esetekben jobban vág az eszük és/vagy kreatívabbak, mint a jobbkezes társaik. És még világnapjuk is van – éppen ma!

Egyre több szakembert foglalkoztat és egyre több kutatás témája a balkezesség kialakulása. Vajon mi a közös a balkezesekben, miben mások és miért mások, mint a jobbkezesek? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk összesen 7 érdekességet róluk. Olvasd el, biztos lesz olyan benne, amit nem tudtál!

Tudtad?

Az egyéni sportokban- mint a tenisz vagy a box-, a balkezesek sikeresebbek lehetnek a jobbkezeseknél. Ennek elég egyszerű az oka: a emberek kisebb százaléka balkezes (kb. az emberiség 5-26% csupán), így az ellenfél nagy valószínűséggel jobbkezes lesz és arra számít, hogy jobbkezessel kell megküzdenie. 

A tehetséges magyar teniszező Szeles Mónika és párbajtőrözőnk, Szász Emese is balkezes.

Szász Emese 2016-ban lett olimpiai bajnok párbajtőrben, Szeles Mónika kilencszer nyerte meg valamelyik nagy tenisztornát a Grand Slamek közül 

Egy 2006-os ausztrál kutatás azt állapította meg, hogy a balkezeseknek gyorsabban vág az esze. A kutatás résztvevői olyan feladatot kaptak, ami a két agyfélteke közötti kommunikációt célozta. Az eredmény alapján a balkezeseknél erősebb a kapcsolódás az agyféltekék között, így az információt is gyorsabban tudják feldolgozni. 

A szakemberek szerint a balkezesek sokkal jobban képesek egyszerre több dologra odafigyelni és egy problémára nem csak egy megoldással képesek előállni.

Marie Curie nevét már biztosan hallottad – a lengyel származású francia fizikus és kémikus, a radioaktivitás úttörő kutatója volt. Munkájáért kétszer kapott Nobel-díjat és bizony ő is balkezes volt.

Marie Curie a polónium és a rádium felfedezője. A kísérleteit mindenféle védőfelszerelés nélkül végezte a radioaktív anyagokon, ez is okozta később a halálát. 

Egy kísérletben (Stanford, 2009), amelyben arra kérték az embereket, hogy válasszák ki, hogy két kép közül melyik illusztráció tűnik számukra vonzóbbnak, az emberek nagy része (vagyis a jobbkezesek) inkább a jobb oldalon lévő képre mutatott, míg a balkezesek többségében a bal oldali illusztrációt választották. Érdekes megfigyelni, hogy van egy ilyen preferencia is, amely a domináns oldalunk felé húz.

Egy tanulmány szerint a balkezesek többször tapasztalnak negatív érzelmeket és kis késéssel képesek csak feldolgozni a félelmet vagy a haragot (ennek az oka az agyműködésben keresendő). Megfigyelhető az is, hogy a balkezesek hajlamosabbak a mentális betegségekre és jellemző rájuk a szélsőséges hangulatingadozás is.

Egy skót kutatás pedig arra a megállapításra jutott, hogy egy ijesztő horrorfilm után a balkezes nézők hajlamosak voltak poszttraumás stressz jeleit mutatni, míg a jobbkezesek döntő többségének nem okozott gondot a filmet feldolgozni.

Ha már film, akkor íme néhány híres színésznő, akik mind balkezesek: Angelina Jolie, Nicole Kidman, Julia Roberts, Demi Moore, Sarah Jessica Parker, Emma Thompson és  Jennifer Lawrence.

Julia Roberts, Angelina Jolie és Jennifer Lawrence is a balkezesek táborát gyarapítják a színésznők közül. 

Nagyon furcsa, de egy tanulmány szerint a balkezesek között sűrűbben fordulnak elő olyanok, akik hajlamosak az inszomniára, vagyis a kóros álmatlanságra. Elsősorban a periodikus végtagmozgás nevű alvászavar a gyakoribb náluk, ami éjszakai végtagrángással jár (mint ahogy a nevében is van) és egyelőre még nincs rá gyógymód.

Egy kutatás még azt is megállapította, hogy a balkezesek többsége március és július között születik.

Hogy az énekesnők se maradjanak ki, hoztunk kettőt is, akik balkezesek és márciusi születésűek: Céline Dion és Lady Gaga.

Lady Gaga és Celine Dion 2 nap különbséggel ünneplik a születésnapjukat márciusban 

A végére pedig egy jó hír minden balkezes számára, hogy egy tanulmány szerint ők kevésbé hajlamosak az ízületi gyulladásokra és a fekélyekre, mint a jobbkezes emberek.

Szóval balkezesnek lenni valóban különleges, de azért vannak árnyoldalai is, erről is és a fentiekről is kérdezd a balkezes ismerőseidet, biztos lesz miről mesélniük.

Share