Boribon, Babóca, Maszat – az esti A, B és C menü. Amikor a kisfiam a kisszoba polcánál motoz, a konyhán megremeg a kávéscsésze a kezemben. Könyvek puffannak a padlón. Hozza már. Mit hozza! Repül. Arcán diadalmas vigyor. Kicsit kéretem magam. Inkább beszélgetnék egy kicsit, vagy csak ülnék nyugodtan. De igaz, én magam vettem meg és örömmel hoztam haza valamennyi mesekönyvet. Sőt, tegnap kerestem fel egy könyvesboltot, hogy szert tegyek az egyik sorozat legújabb részére, melyben Maszat a fodrásznál jár, majd hőstettet hajt végre az uszodában.

Persze, hogy szeretem őket. Hogy miért? Boribont azért, mert felfoghatatlan együgyűsége ellenére olyan hagyományosan, retro módon kedves ő is és a mese rajzai is. Egy ős változata már évtizedekkel ezelőtt, a csúnya kislánnyal és az oroszlános kisfiúval egyidőben megjelent a mesés térben. Őt azonban súlyos atrocitások érték, amikor két kisfiú műtéti céllal kibelezte, s úgy is hagyta. Miután a bűnösök megjavultak, Boribont összevarrták, s minden jóra fordult, megszületett a mai Boribon is.

Már ő sem mai csibe, azaz medve, bár hivatalból marad három éves. Nagyon sokáig hűséges voltam hozzá, csak akkor jöttem rá, hogy mennyire elhasználódott bennem a mackó, amikor az egyik náthás gyereknek a Boribon beteg című részből vett mondással válaszoltam (Jól megfáztál, ágyban a helyed!). Bartos Erika amúgy jóravaló bogarai akkor már egy ideje ostrom alatt tartottak. Elkértem hát a sógornőmtől a Bogyó és Babóca sorozat darabjait. Akkor még nem sejtettem… Mit nem sejtettem? Tudtam én, hogy övék a pálma, ahogyan az ételek között a tejberizs a nyerő. A gyerek kedvencéről pedig jót, vagy semmit!

Maszat

De az új elv: oszd meg és uralkodj. Jobb, ha van miből választani. Végül Agócs Írisz rajzai vezettek el Maszathoz, aki ugyan szürke eminenciás maradt Bogyó és Babóca mellett, de idézni csak Tőle szokott a kisfiam, aki fő fogyasztója a kisgyerekes irodalomnak. Kedvenc részünk:

– Csokit is szeretnék, meg gumicukrot. És ropogós kekszet – kérte Maszat.

– Nem vehetünk meg minden édességet – rázta a fejét Hóchóc.

– De nekem kell! Akarom! – nyafogott Maszat.

– Van egy jobb ötletem! – mondta Hóchóc. – Figyelj csak, megsúgom!

Maszat figyelt és bólogatott.

– Ez tényleg jó ötlet!

Ezt követően vesznek hozzávalókat és otthon sütit sütnek. Minden mese problémákról és azok megoldásáról szól, de a Maszat sorozat kifejezetten a kisgyerekes helyzetekre rímel, mintha nem is a gyerekeknek, hanem a szülőknek szólna. Ezek az én problémáim: fél a sötétben, nem tud elaludni, nem akarja bevenni az orvosságot, túl gyorsan hajt a kismotorral és így tovább. De hogy még a hajvágás is eszükbe jutott, az már tényleg zseniális, hiszen a hajvágással szinte senki sem törődik. Kényszer szülte házi fodrászként csak annyit mondhatok, jobb későn, mint soha.

Tíz éve úgy hittem, hogy a nehéz helyzetekben nem fogok kiabálni, nem leszek türelmetlen, nem leszek kapkodó. Amit nem sikerül szép szóval, azt majd rendbe hozzuk játékkal és nevetéssel. Ki hitte volna, hogy a türelmem nem lesz elég minden helyzetre, minden gyerekre? Még ma sem hiszem el! Milyen jó, hogy a mesékben mégis működik minden úgy, ahogy elterveztem. És aztán én is mindig újra megpróbálom.

Szerző: Evarek

Képek forrása: unsplash.com és libri.com

Maszat

Share