„Az iskola nem csak arról szól, hogy a gyerekek bújják a tankönyveket és kitöltögetik a munkafüzeteket” – mennyire igaza van a boredpanda.com szerzőjének! De hogy függ össze ez az állítás azzal, hogy amerikai iskolások kavicsokra halakat festettek, sőt, a kész, színes kövekkel megtöltöttek egy folyó alakú virágágyást? (Amúgy nagyon szép lett, tényleg!)

A tanulásra szükség van – ismerjük el a békés pandával – „de arra még inkább, hogy a tanárok segítségével a gyermekek felkészüljenek a hétköznapi élet kihívásaira”. Én nem bánom, hogy a negyedikesek tanulnak a méhekről – de vajon a méhkirálynő, a here és a dolgozó milliméterben megadott testméretét fontos-e fejben tartani? És kit érdekel, hogy hány méhfaj él a világon? (Majd megnézzük nagyapa Méhész újságjában, ha erre leszünk kíváncsiak, nem igaz?)

De maradjunk a halaknál, akik úgy úsztak a képbe, hogy az amerikai iskola egyik tanárának kezébe került egy halacskás mesekönyv. „Jessica Moyes, az iskola rajztanára Linda Kranz ’Te vagy az egyetlen’ című könyve alapján választotta azt a témát, melyet közösen dolgoztak ki az iskolások.”, és amely a közösségi oldalakon is nagy sikert aratott.

Ha a helyi könyvtárban még nem is találjuk az említett mesekönyvet, a youtube-on több olyan videó is található, mely a könyv alapján készült. Bartos Erika óta tudjuk, hogy a kevesebb néha több, Linda Kranz sem turbózta túl a történetet: egy bizonyos Adri (azaz: Édri) nevű hal – aki ebben az esetben fiú – fel akarja fedezni az óceánt és az utazásra való felkészülés keretén belül magvas tanácsokat kap drága jó szüleitől. Többek között ezeket:

Mindig állj készen a barátságra!

Keresd mindenütt a szépséget és vidd az emlékét magaddal!

Keresd a saját utadat, nem muszáj a tömeggel haladni! (Irodalmi támogatás komisz anyáknak, akik nem adnak okostelefont a gyereküknek és nem veszik ki a könyvtárból a Szent Johanna gimit.)

Ha nem jó az irány, fordulj meg!

− Kerüld ki, ami az utadban áll!

És a konklúzió: Belőled csak egy van az egész hatalmas nagyvilágon. Tedd jobbá!

Fotó: readandcreate.co.uk/only-one-you-by-linda-kranz

Ugye, hogy már tele van a padlás az ilyen fennkölt üzenetekkel, melyeket csak annyira becsül az ember, mint az utcán heverő kavicsot?  Tömegével hömpölyögnek a közösségi oldalakon a hasonló gondolatok barátságról, szerelemről, hűségről. Nem is jutnánk messzire, ha az illusztrációk nem tennék kívánatossá azt a bizonyos picike halat…

Például a “Ha nem jó az irány, fordulj meg” című tanácsnál a halacskáknak egy útjukba belógó horgot kell kikerülniük, amin egy guszta kis kukac csüng. Linda Kranz sikeresen tölti meg az üres szavakat tartalommal és ez tényleg inspiráló. (Amúgy az illusztrátor és író másik könyve pont a kavicsfestésről szól. Talán nem véletlen.) Érzem, hogy hamarosan nálunk is kitör majd a kavicsfestési láz – Bogyó és Babóca egyébként már ezen a téren is irányt mutattak.

„Moyes elmondása szerint megközelítőleg 740 élénk színűre festett, egyedi kavics lett az iskola udvarán.” Minden gyermek különleges, ezt tudjuk jól könyv, kavicsok és halak nélkül is. De az is biztos, hogy sokkal jobb együtt alkotni, mint mindenféle okosságot megfogalmazni egyediségről, oktatásról, világjobbító szándékokról. Még mindig utálom a tanulságos történeteket. Azt hiszem, keresek néhány szép követ a táskámban, aztán az vesse rám az első követ…

Evarek

Share