Amikor kislány voltam, úgy 9-10 éves, egy időben sokat fájt a hasam. Akkor anyukám úgy érzete, itt az ideje elbeszélgetni velem a havi vérzésről. Örülök neki, hogy az édesanyámtól tudtam meg mindent, nem úgy, mint néhány barátnőm, akiknél a felvilágosítás osztálytársaktól, magazinokból összeszedett félinformációkból történt.
Én így kellőképpen fel tudtam készülni arra, hogy megjöjjön, vártam már a nagylánnyá válást, ami egy nyári táborban 13 évesen be is következett. Otthon olyannyira nem volt ez tabutéma, hogy az akkor 11 éves öcsém vett nekem a boltban betétet.
Természetes volt számomra, hogy legalább ugyanilyen nyíltsággal fogok beszélgetni a gyerekeimmel a szexről, különösen a lányaimmal a női testről. Mivel rendszeresen utánam mászkáltak a vécére, ha akartam sem tudtam volna elrejteni a különböző női kellékeket. Akármilyen naturalisztikusan is hangzik, de egész kiskoruktól fogva láttak véres bugyit és betétet. Sőt, versengtek érte, ki segítsen nekem letépni a ragasztócsíkot. Így hát számukra nincs semmi titok, minden kérdésükre válaszolok a havi vérzéssel (és más egyébbel) kapcsolatban.
Én nem szeretem menstruációnak hívni, egyáltalán, semmilyen, a nemiséggel kapcsolatos szervre és történésre nem szívesen használom a latin kifejezéseket. Számomra inkább havi vérzés, de van, aki tisztulásnak hívja, mások holdvérnek, barátnőm pedig csodaszépen női virágzásnak. Nem is mindegy, hogy milyen néven illetjük, gondoljunk csak a régi idők „havibaj”, „betegség” kifejezéseire, amelyek kifejezettem negatív képzetet hordoznak. Nagyon nem mindegy, hogy a lányom havibajtól retteg, vagy havi virágzásra készül… Ráadásul egyesek szerint az első menstruációs élmény kihat az első szexuális élmény minőségére is.
Ami furcsa, hogy én hiába voltam a legnagyobb lányommal nyílt, ő magától eléggé elzárkózott a témától. Hiába próbáltam azt sugallni neki, hogy a havivérzés nem szégyellni való dolog, pláne nem istencsapása, ő sajnos mégis így éli meg. Hiába mondom neki, minél jobban elfogadja a női test természetes működését, annál kevésbé fogja szenvedésnek megélni.
Most a második lányomon a sor. Serdül, rendesen, beszélgetek is vele a témáról szokásomhoz híven, de ő is úgy van ezzel, hogy nem várja a nagylányságot. Pedig meséltem neki arról, milyen csoda ez, hogy megérik a testében majd egy magocska. Amiből később egyszer az ő kisbabája is lesz. Elhatároztam, hogy megveszem neki Hoppál Bori (a női testtudatosság magyar „guruja”) könyvét, „Az én testem”-et, ahol három tinilány avatja be az olvasót a pubertáskori változások rejtelmeibe.
Az első havivérzés nagyon fontos mérföldkő a nővé válás útján. Régen ekkor szertartással avatták be a lányokat, például meghintették virágokkal, táncoltak vele, és a törzs bölcs asszonyai beszéltek neki a nőiségről. Ma is kellene, hogy figyelmet kapjon a nagylánnyá vált kislány ezen a jelentős napon. Tarthatunk családi összejövetelt nőrokonokkal, lehet édesanyjával kettesben, kaphat vörös követ ajándékba, vagy vörös színű ételt enni… Az a lényeg, hogy öröm és büszkeség érzése társuljon a termékennyé váláshoz. Anno én is meg akartam ünnepelni a nagylánnyá válást, de sajnos nem volt rá vevő…
Szerző: Réka
