Tíz-húsz évvel ezelőtt még Árpa Attila botrányaitól volt hangos a média, aztán megházasodott, megszületett a kislánya, és jószerével alig lehet hallani róla. A válásától eltekintve mostanában szinte csak szakmai hírek látnak róla napvilágot. Kíváncsi voltam, vajon a kislánya szelídítette-e meg az egykori rosszfiút.
Egyszer láttalak téged egy bevásárlóközpont egyik boltjában egy csapatnyi kislánnyal, akik közül, ha jól sejtem, az egyik a te lányod lehetett. Furcsa volt, mert nem ez az imidzs, amit te közvetítesz a médiában, hogy elmész egy csapat tízévessel shoppingolni. Szoktál ilyen csajos programokat csinálni?
(Nevet) Ez az a hétvége lehetett, amikor Amirával és a barátnőivel elmentünk fürödni, és kitaláltuk, hogy mindenkinek ugyanolyan fürdőruhája legyen, mert úgy kerek a történet. Egyébként igen, sokszor előfordul az, hogy átveszem Ami barátnőit, és csapatostul lemegyünk vidékre, vagy gokartozni, lovagolni vagy épp fürödni.
Akkor imádhatnak a lányod barátnői. Te vagy az az apuka, akin mindent keresztül lehet verni.
Én úgy tudom, hogy szeretnek, de nem azért, mert mindent keresztül lehet verni rajtam, hanem mert ténylegesen foglalkozom és játszom velük. Amikor velük vagyok, akkor nem küldöm el őket játszóházba, miközben elkezdem nyomkodni a telefonomat, mint néhány szülő. Kitalálok nekik játékokat, például kincskeresést, zenélünk, énekelünk, valami mindig van.
Visszatérve a shoppingolásra, ebben a boltban volt az, hogy az én lányom nagyon meg akart vetetni valamit, ezért hangosan hisztizett, te pedig mosolyogva nézted végig a műsort. Minek szólt a mosoly? Hogy lám, mások gyerekei is hisztiznek?
Valószínűleg igen, bár hozzá kell tennem, hogy az én lányom rendkívül keveset szokott hisztizni. Azt a szót, hogy hiszti, szinte nem is használjuk. Van, amikor kicsit nyűgösebb, de ilyen helyzet hálistennek ritkán van nálunk. Lehet, hogy ezért mosolyogtam. Lehet, hogy kicsit megörültem annak, hogy az Amira nem örvendeztet meg ilyenekkel. (nevet)
Milyen apa vagy? Amira nem mondja, hogy túl szigorú vagy épp engedékeny vagy?
Ezt tőle is meg kéne kérdezni. Én nem gondolom magam túl szigorúnak. Amikor az ő egészségéről vagy testi épségéről van szó, akkor nagyon szigorú vagyok, ezen kívül próbálok neki minél több élményt nyújtani, és minél több lehetőséget mutatni, és ő majd eldönti, hogy mi érdekli. Soha nem erőltetnék rá semmilyen sportot, hangszert vagy hobbit, hanem ezt abszolút rábízom. De azért az én feladatom ezeket megmutatni neki, és lehetőséget adni, ha nem ültetem fel egy lóra, akkor nem tudja eldönteni, hogy szeretne-e lovagolni vagy sem. És igazából ez azért is fontos, mert szeretném, hogyha tényleg önállóan döntene, és ne azért kezdjen el csinálni valamit, mert épp divatos, és sokan mások most éppen ezt csinálják, hanem tényleg a saját feje után menjen.
Ez az, amit szeretnél neki megtanítani, és ezzel az útravalóval kiengedni őt az életbe?
Így van! Nem kell követni senkit, nem kell megfelelni senkinek, a divat az egy olyan dolog, ami jön és megy, és nem biztos, hogy maradandó értéket képvisel sok esetben. Mondjuk, nem egy fidget spinner tanfolyamra kéne járni, mert három hónap múlva már senki nem fog emlékezni rá. Viszont a zongora, a lovaglás az olyan dolog, ami később is élményt tud nyújtani, az fontos. A másik az, hogy azért próbálom valamennyire abba az irányba vezetni, hogy alkotás, kreativitás, kézművesség, hangszerek, történetmesélés. De azt is finoman, nem erőltetem rá, ha holnap úgy dönt, hogy mégiscsak atomfizikus szeretne lenni, akkor abban támogatnám.
És ha színészettel szeretne foglalkozni?
Abban is.
Megváltoztatott téged a lányod születése? Te régen rosszfiú voltál, macsó, az ügyeletes fenegyerek, ahogy a bulvár előszeretettel emlegetett.
A születése maga nem, és nem is gondolom igaznak, hogy ez megváltoztat egy férfit. Ez később jött, amikor már – szó szerint – emberszámba vettem, amikor már lehetett vele kommunikálni, ember alakja lett, és már nem csak egy kis csecsemő volt, aki egész nap sír, vagy eszik, vagy alszik. Akkor döbbentem rá arra, hogy innentől kezdve megfontoltabban kell döntéseket hozni. Mert előbb-utóbb fel fog nőni, megtanul olvasni, megtanulja az internetet használni, és mindennek utána tud nézni, amit én mondok vagy teszek. Ez volt az a gondolat, ami óta tulajdonképpen megfontoltabb vagyok, nem érdekel már a polgárpukkasztás. Amióta megszületett, semmiféle komolyabb botrányba nem keveredtem, nem gázolok bedrogozva embert, nem lopok szalámit, nincsen balkézről született gyerekem, semmi ilyen jellegű dolog nincs. Az, hogy néha-néha valakivel összeszólalkozom, mert mondjuk, nem egy véleményen vagyunk, az előfordul, de ezen kívül azt gondolom, hogy nem élek botrányos életet.
Ezzel példát is lehet mutatni a gyereknek? Hogy állj ki a saját véleményed mellett?
Ez így van, de mindezt kulturáltan. Régen, hogyha valakivel nem értettem egyet, vagy valaki mondjuk, kritizált nyilvánosan, szép magyar szóval, beszólt, akkor elég hevesen tudtam reagálni, visszaszólni vagy éppen megkeresni az illetőt, és elbeszélgetni vele, akár négyszemközt. Ezeket ma már nem tartom egyáltalán fontosnak, nem érdekel, ki mit gondol rólam, ki mit mond, mi a véleménye, tetszik-e a filmem vagy nem, tetszik-e a színdarabom vagy sem. Megnézi, aztán eldönti. Ha valakinek nem, akkor nem foglalkozom vele, és már nincsenek olyan helyzetek, mint régen, hogy valakivel nyilvánosan összeszólalkozom, összeveszem, vagy beszólok.
Mennyi időt töltesz a lányoddal? Nem nehéz elvált apának lenni?
Rengeteget vagyunk együtt, amennyit csak lehet. Szerintem nagyon szépen egyensúlyba hoztuk ezt az exfeleségemmel, és mivel nagyon jóban is vagyunk, bármit meg tudunk egymással beszélni. Mi hálisten, nem úgy váltunk el, hogy kőbe van vésve, hogy Amira hány percig lehet nálam és hány percig nála. Ezt elég lazán kezeljük, és a saját időbeosztásunkhoz igazítjuk. Néha a volt feleségemnek vannak üzleti utazásai vagy konferenciái, és akkor többet van nálam, néha nekem van egy külföldi forgatásom, amikor két hétig nem vagyok itthon, és akkor nála van. Éves szinten nézve azért szépen egyensúlyban vagyunk, fele-fele, mondhatni. És ez így jó is.
Ha nálad van Amira, akkor te viszed iskolába? Hogy kell elképzelni a mindennapjaitokat?
Persze, olyankor én viszem iskolába, én hozom el, én főzök rá, én veszek neki ruhákat, ha kell, elviszem úszás órára, lovagló órára. Ha velem van, akkor mindent én csinálok. Én tanulok vele, én tanítom zongorázni. Ha együtt vagyunk, akkor együtt vagyunk. Akkor rendesen ki is veszem a részem, ahogy azt kell, minden szinten.
Nem vágysz egy fiúra is, hogy tovább vigye a neved?
Szerintem ez egy elég régimódi hozzáállás, hogy ki viszi tovább a nevet. Attól nem beszélve, hogy nem igaz, mert ugye a nő fogja megszülni az unokát. Ráadásul ez egy elméleti kívánság, olyan lesz, amilyen, és ha lesz egyáltalán még gyerekem, akkor nekem teljesen mindegy, hogy lány vagy fiú.
Amari
Fotók: https://www.facebook.com/attila.arpa/
