Az agresszió arcai

Az agressziót kiirtani az emberből olyan, mint levágni a lábát: csak arra jó, hogy ne ugráljon. Egyébként olyan evidens tartozéka mint az amiláz enzim vagy az idegrostok.

Az én fejem egy élő állat és egy videóbíró keveréke. Képes az önfeledt pillanatokat megélni, majd ugyanazokat a reflexió számára visszajátszani. Miután az osztrák-magyar meccset végigordítottam, és fürödtem az olyan ritkán ízlelt kollektív boldogságban, csodálkozva állapítottam meg, hogy mit műveltek az arcizmaim. Hát még a torkom! Szerintem, ha mamutot vagy ellenséget üldöznének a társaim, pont ugyanígy néznék ki, és pont ilyen mértékben artikulálnék. És persze a többiek is. Mi több, másnap reggel, mikor megnéztem a visszajátszást, a hálóba lőtt labda látványa ismételt testi gyönyört ébresztett.

Tigris

Tigris

Csodálatos. És azért ragadok le ennél, mert nekünk magyaroknak olyan ritkán adatik meg ez a tiszta győzelmi mámor. Én őszintén nem tudtam, hogy ez ilyen összetett, és mély jó érzés. És teljesen hiányzik belőle a másik fél kudarca fölötti káröröm. Tényleg.

Persze, ez már nem a primer, hanem az önként vállalt szabályok közé szorított agresszió, vagyis a kultúra. Nagy különbség.

De van egy egészen más, intellektuális, vagy racionális agresszió, ami a logika univerzális érvényességére hivatkozva gyorsabban pusztítana el szellemi birodalmakat, mint ahogy Németország lerohanta Ausztriát.  Ez a logikai agresszió az, ami a nő fogalmát menstruátorrá változtatná, de bármilyen más fogalom tradicionális teljességét képes lenyesni, még magát a filozófiáét is. A tudományos módszerességre hivatkozva átszabja a nő, vagy a filozófia fogalmát, és egyszerűen kirekeszti belőle mindazt, ami a logika körén kívül esik. Nem számít, mekkora tradíció lakik benne, és hányat kell kilakoltatni.

Láttam már a logika kényszerítő erejétől megrészegült arcokat, nem voltak kevésbé torzak, mint a futballszurkolóké.

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Egy igazi példakép: a NagymamámKövetkező bejegyzés: Strandra magyar!

Kapcsolódó bejegyzések