Nemrég megjelent egy cikk arról, hogy mennyire nincsenek jelen az apák a gyerekeik életében és hogy ez hogyan hat a fiúkra. Hol tudnak ők férfimintát találni?
Szerintem ez egy nagyon összetett kérdés. Tény, hogy az apáknak sokat kell dolgozniuk a család fenntartásáért és a gyerekek ezért lényegesen kevesebbet látják őket, mint az édesanyjukat. Az is igaz, hogy az apa a munkahelyén elvégez egy csomó olyan dolgot, amiből a gyerekek tanulhatnának, de nyilvánvalóan nem látják, hiszen nincsenek ott. Régen ez egyszerűbb volt – a szülők a gazdaságban dolgoztak és a gyerekek elleshették az összes férfi és női mintát.
A fenti problémák mellett azonban azt is érdemes megemlíteni, hogy ez a társadalom – és főleg a nők – mennyire hagyják a férfiakat férfinak lenni. Férfiasság alatt itt most nem a hatalmas izomtömegre vagy a macsó viselkedésre gondolok. Sokkal inkább arra a nyugodt, megbízható férfierőre, ami megtart egy családot. Ami képes építeni, védelmezni, felelősséget vállalni, amire egy nő rábízhatja magát…elég ijesztően hangzik, ugye?
Rábízni valakire magunkat…
Ízlelgessük csak ezt a szót egy kicsit! Na, ez az, amit a mai korban biztosan nem akarunk, ugye?
Mert a rábízás bizalmat feltételez. Megbízunk valakiben annyira, hogy a “fennhatósága” alá helyezünk valakit vagy valamit, ami számunkra értékes. Rábízni valakire magunkat és a gyerekeinket???
Felhagyni a teljes kontrollal, a lényeges és talán az egészen lényegtelen kérdésekben is sok nő számára hihetetlenül nehéz. Csakhogy ez lenne az, amivel egy kicsit visszaadhatnánk a férfiaknak azt a hatalmat, ami elveszett. Persze, az évszázadok alatt fennmaradt sok nyomorult női sors emléke miatt nehezen tesszük ezt meg. Nehezen kockáztatunk. Ez pedig érthető. A feminizmusnak, a nők munkába állásának, a női jogok elismerésének nagyon sok pozitív hozadéka van és kétségtelenül csökkentette a nők kiszolgáltatottságát, a hagyományos női létben rejlő kockázatot. A gond csak ott van, hogy a társadalom lassan kezd Robert Merle Védett férfiak című regényének irányába menni. Sok nőből – még sokszor a párkapcsolatban élőkből is – süt, hogy férfira csak a szaporodáshoz van szükség, a többit elintézi egyedül. Ezzel az üzenettel pedig megfosztja a férfit, a férjét attól, hogy valóban férfi lehessen. Végül is ha vendégségben vagyunk és a házigazda érezteti velünk, hogy nem lát szívesen, akkor igyekszünk a lehető legkevesebb időt eltölteni nála. De mi szívesen látunk-e magunk mellett egy valódi férfit? Szívesen látjuk-e a párunk férfias énjét? Mert ha nem, akkor ő is pont úgy lesz vele, mint mi az előbb említett vendégségben, kellemetlenül érzi magát és elrejti ezt az oldalát.
A gyerekeink tőlünk tanulnak – párkapcsolatban élni is!
Nagyon fontos az, hogy milyen üzeneteket küldünk a párunk felé. Érzi-e, hogy rábízunk dolgokat, rábízzuk-e a családot vagy folyamatosan a saját elképzeléseink vannak előtérben és mindent kontrollálni akarunk. Ez nem csak a mi kapcsolatunk szempontjából fontos! Gondoljuk végig, hogy milyen mintát adunk át a gyermekeinknek, amikor olyanokat mondunk például, hogy három gyerekem van, egy fiú, egy lány és a férjem? Vagy amikor képtelenek vagyunk hagyni, hogy a férjünk megszervezze a nyaralást, oda ahová ő gondolja, anélkül, hogy a nyakában lihegnénk az elváráslistánkkal. Mert mi jobban tudjuk, mi kell a gyerekeknek és hogy hol érzi magát jól a család. Vagy, amikor nem hagyjuk a férfira a komolyabb fizikai erőt igénylő feladatokat, mert mi is elég erősek vagyunk a 40 literes virágföldes zsák cipeléséhez.
Ha állandóan így viselkedünk a férfiak egyre feleslegesebbnek kezdik érezni magukat a kapcsolatokban és kialakul egy értelmetlen verseny a két ember között, hogy ki az értékesebb/hatékonyabb/ügyesebb/okosabb. Ez pedig megöli a szexualitást és végül a kapcsolatot is.
Ahogy írtam azonban, a viselkedésünk az ehhez hasonló helyzetekben nem csak a saját párkapcsolatunk miatt fontos. Ha a lányunk azt látja mintának, hogy egy nőnek mindent egyedül kell csinálnia, mert akkor értékes, és hogy nem bízhat rá dolgokat a párjára, akkor ő is így fogja élni az életét. Ha a fiaink férfias oldalát elutasítjuk azon keresztül, ahogy az édesapjukkal bánunk, akkor hogyan fognak tudni kiegyensúlyozott férfi-nő kapcsolatot kialakítani amikor felnőnek?
Persze nem arról van szó, hogy hagyjunk fel a karrierünkkel és újra a főzés, mosás, kézimunkázás szentháromságban éljük az életünket, csak arról, hogy forduljunk több tisztelettel a férfiak felé. Tartsuk észben, hogy minden egyes általában a férfiakra vagy a párunkra tett lekicsinylő megjegyzéssel ütünk egy szeget a gyermekeink későbbi egészséges párkapcsolatának koporsójába! Figyeljünk arra, hogyan reagálunk ha hagyományos női szerepben találjuk magunkat egy férfi mellett és ha kell, változtassunk a viselkedésünkön! Legalább időnként hagyjuk magunkat vezetni, meglepni és hagyjuk, hogy feladják ránk a kabátot!
Eszter
