A technika szolgálja vagy uralja az életünket?
Nézem ezt a videót, egy mellszívóról, ami teljesen önműködő, infra lámpával figyeli, mikor van a nőnek anyateje, automatikusan leszívja egy benne található steril zacskóba, onnan pedig mehet egyenesen a cumisüvegbe.
Zseniális. Persze van hozzá applikáció, mi egy más. Mennyit szenvedtem vele annak idején, hogy leszívjam a tejet, ha elakartunk menni valahova. Ezzel a szerkezettel szabad az ember keze, azt csinál, amit akar, főz, dolgozik, vagy neveli a gyerekét. Aztán meg az jut eszembe, hogy amellett, hogy zseniálisak a technikai újítások nem várt elvárásokat is támasztanak. Például azt, hogy egy szoptató kismama menjen, csináljon, amit akar, dolgozzon, hiszen így is tud anyatejet adni a gyerekének, ha nincs is mindig mellette. Továbbá, hogy ne csak a gyerekkel legyen elfoglalva, legyen a férjével, ápolja a baráti kapcsolatait, tartsa a kapcsolatot a munkahelyével. Mindig teljesen megdöbbenek, ha azt hallom, hogy tőlünk nyugatabbra mindössze 3 hónap (!) a szülési szabadság, utána ugyan rugalmas keretek között, de lehet visszafáradni dolgozni. Ott valóban hasznos lehet ez a kütyü, szuper, hogy megoldható a gyerekek minél hosszabb anyatejes táplálása. Ugyanakkor anyaként felmerül bennem a kérdés, hogy nem jobb –e egy gyereknek alapvetően a meghitt, intim légkör és a természetes táplálás?
Ma a modern technika minden elképzelhető lehetőséget felkínál, amivel érdemes is élni, de azért jobb óvatosnak lenni, és feltenni a kérdést, hogy valóban a mi igényeinkre reagál az újítás, vagy éppen elvisz minket egy általunk nem vágyott világba. A sok okos, helyettünk mindent figyelő eszköz mellet marad-e elég idő együttlétre, egymásra figyelésre?
Kogon Zsófi, SoulDesign tanácsadó
