Egy baba sok pénzbe kerül. Ha pedig 21. századi anyaként a legmodernebb felszereléseket vesszük meg neki (magunknak), akkor a határ a csillagos ég. Én egyébként a minimalista felfogás híve vagyok, a babának a fizikai igényei (evés, nyugodt alvás, pelenkacsere) kielégítésén kívül szerintem csak arra van szüksége, hogy érezze a szülei szeretetét. Az anyai ölelés biztonságát, a cirógatást és a puszikat semmilyen high-tech kütyü nem tudja helyettesíteni. Az okos eszközök viszont segíthetnek megkönnyíteni a mindennapokat, lássuk tehát, okos emberek milyen extrém ötleteket valósítottak már meg.

Okosbölcső

A Snoo okosbölcső elringatja a babákat, miközben a beépített hangszórók a méhben megtapasztalt hangokat játsszák le számukra. A gyártó szerint ez a legbiztonságosabb bölcső, mivel a babát egy fehér pólyába becsomagolva kell hozzá erősíteni a bölcsőhöz, így nem tud megfordulni, vagy hozzányomódni a bölcső pereméhez. A baba sírását érzékelve a bölcső először finom ringatásba kezd, majd négy fokozaton keresztül növeli a ringatás-rázogatás intenzitását. Ha a sírás nem csökken, akkor megáll, így figyelmeztetve az anyát, hogy a továbbiakhoz bizony rá van szükség. Borsos ára (1160 dollár, majdnem 300 000 Ft) ellenére a lelkes anyukák szerint megéri, mert tényleg megnyugtatja a babákat.

A Ford pár hónapja rukkolt elő Max Motor Dreams névre hallgató találmányával. Ez a bölcső híven utánozza az autóban utazás élményét a baba számára, oldalra himbálózik, motorzajt játszik le, sőt, led lámpákkal az elsuhanó villanyoszlopok fényét is utánozza. Az autóban sok baba könnyebben elalszik, mostantól vége hát a háztömb körüli végtelen kocsikázásoknak. Az árából valószínűleg már egy használt autót is vehetnénk…

Okos babakocsi

Az okoseszközök korában az anyáknak még tolnia sem kell a babakocsit! A Volkswagen alkotta babakocsi az autókhoz kifejlesztett fékező és követő technológiával van felszerelve. Az beépített tempomat képes a szülőt 1-2 méteres távolságra követni, és a tárgyak előtt lefékez, így megakadályozva az ütközést.

A Smartbe babakocsi fejlesztői még tovább mentek. Az elsősorban sportoláshoz kifejlesztett eszköz nemcsak követni képes; van benne hangszóró és cumisüveg-melegítő. A mózeskosár hőmérséklete egy applikáción keresztül szabályozható, amelyen keresztül a babakocsi mozgását is lehet távirányítani. A baba biztonságát pedig riasztó és rejtett kamerák hivatottak fenntartani, amelyeken keresztül bárhonnan megfigyelhető, hogy a baba mit csinál. Jelenleg még pénzt gyűjtenek a sorozatgyártásra, becsült ára 800 000 Ft körül lesz.

Okos légzésfigyelők

Az egyszerű házi légzésfigyelők a matrac alá tett érzékelőlap által követik a baba légzési ritmusát. Az okos légzésfigyelők pontosabban, és több paraméterrel képesek monitorozni a baba testének működéseit.

Az Owlet okoszokni legújabb, második kiadása tulajdonképpen egy zokniba ültetett pulzoximéter, amely a keringést, és a vér oxigénszintjét monitorozza. 18 hónapos korig 3 méretben kapható. A légzés megfigyelésén kívül képes azonosítani az alvási rendellenességeket, a tüdőgyulladást, hörghurutot, de még egyes szívhibákat is, amely adatokat bluetooth-on keresztül továbbítja az okostelefon-alkalmazásba. Ára 299 dollár, tehát kb. 77 000 Ft.
A légzésfigyelő csecsemő body-ra szerelt verzióját forgalmazza az amerikai Mimo cég, akik az orvosok alvásmegfigyelésre kifejlesztett szenzorát gondolták tovább. Hasonló az okoszoknihoz, ám az ára „csak” 199 dollár (kb. 50 000 Ft).

Okos babakamera

Ez egy pici kamera néhány extrával. A kamerás egységet az ágy végében kell elhelyezni, így a telefon kijelzőjén követhetjük az ágyban pihenő csöppség minden mozdulatát. Az alvó csecsemő megfigyelése infrakamerával megoldott. Az extra biztonság érdekében az egység a levegő minőségét is ellenőrzi. Van rajta továbbá mikrofon és hangszóró, így hallhatjuk is a babát, és távolról beszélhetünk is hozzá. Ideális apukáknak, akik sokat utaznak, sokat dolgoznak. Akár egy üzleti út alatt is követni tudják babájuk fejlődését, és a távolból is olvashatnak neki esti mesét. Mondjuk, az ára is az üzleti utakon részt vevők pénztárcájához szabott: épp 199 dollár (kb. 110 000 Ft).

Okoscumi

A hőmérséklet ellenőrzése az első dolog, amelyet egy szülő elvégez, ha a babájával valami nincs rendben. Az okoscumi okoscumirendszeres időnként továbbítja a hőmérséklet adatokat az okostelefonra. Attól sem kell félni, hogy elvész, mert az alkalmazás bekapcsolását hanggal jelzi, ára csupán 33 font (kb. 10 000 Ft).

Okosmellszívó

Számomra ez volt az okos babaeszközök legmegdöbbentőbb tagja. Potom 430 dollárért (kb. 110 000 Ft) lehet kapni két pillekönnyű melltartóbetéthez hasonló hordható mellszívót. Egyértelmű, hogy erre a hamar dolgozni visszakényszerülő anyukáknak van szüksége, végül is így nincs WC-ben fejés, és átázott munkablúz. Ezek a vezeték nélküli kagyló alakú miniszivattyúk csendesen és diszkréten, természetesen okostelefonról vezérelhetően képesek leszívni a tejet, és a ruha alatt elhelyezett tejtároló zsákba összegyűjteni.

Nem tudom, mennyivel lettünk „okosabbak” az okoseszközök bemutatásától, általában az a tapasztalat, hogy ezek a kütyük leginkább az apukák szórakozását szolgálják, amellett, hogy időnként hasznosak is. Azok számára biztosan, akik megengedhetik maguknak. A baba valószínűleg ellenne nélkülük…

Tündéranyu

Forrás: https://www.wareable.com/parenting/the-best-wearables-babies-smart-baby-monitors

Képek

http://cdn.dutchcowboys.nl/uploads/images/smartbe-zelfrijdende-buggy.png

http://www.homecrux.com/wp-content/uploads/2016/10/Snoo-smart-crib-plays-sounds-rocks-firmly-to-lull-infants-to-sleep_12.jpg

https://cdn.shopify.com/s/files/1/1004/3036/products/SPP_2.jpg?v=1499524568

Share