A fogyókúrák nagy kedvencei, nem maradhattak ki a tesztelésből! 😊

Ha fogyókúrázol, hagyd el a kenyeret, mert abban sok a szénhidrát! Szinte ez az első jótanács, amivel találkozhatunk, ha belevágunk egy diétába! Ilyenkor kerülnek elő az abonettek és puffasztott rizsek. Hogy jók-e vagy sem? Hogy tényleg diétásak-e? És hogy hatékonyan hatnak-e fogyásunkra? Azt hiszem ezen kérdések mellett nem mehetünk el a teszt előtt.

Tudjuk mi is az a puffasztás vagy extrudálás?

Ez egy ipari eljárás, mely során az élelmiszereket masszává nyomják össze, majd átpréselik egy szűk nyíláson. Ezáltal számtalan formát fel tudnak venni, ezzel készülnek többek között a gabonapelyhek, snack-ek, kölesgolyók és az abonettek is. Előnye ennek az eljárásnak, hogy tartósabbá válik, és könnyen emészthetővé. A módosított anyagszerkezet miatt rostban gazdag lesz, ami jótékonyan hat az anyagcserénkre. De! Az extrudált termékek is sok szénhidrátot tartalmaznak, ebből sem ehetünk meg egy csomaggal, csak úgy nasi gyanánt. A másik hátránya, hogy glikémiás indexe nagyon magas (74), ami azt jelenti, hogy nagyon hirtelen emeli meg a vércukorszintet.

Persze jó, mert általában ebből kisebb mennyiséget fogyasztunk, mintha egy szelet kenyeret ennénk, és a gluténérzékenyeknek is jó lehet pl. a puffasztott rizs. De, mint táplálkozási tanácsadó azt szoktam ajánlani, hogy fogyasszatok inkább teljes kiőrlésű vagy rozsos kenyeret és pékárut, hiszen így értékes és hosszan felszívódó tápanyaghoz juttatjátok a szervezeteket!

Nézzük azért, hogy mikkel is állunk szemben! 😊

Globetti – Láma extrudált kenyér

Tápérték: 363 Kcal/100 g, kiszerelés: 100 g, ár: 179 Ft

Én már a nevénél elakadtam: miért pont láma? 😊 Na de lépjünk tovább. Gazdaságos ár, nem túl hívogató csomagolás. Élelmi rost forrás, teljes kiőrlésű búzából. Hozzáadott cukrot nem tartalmaz: őszintén szólva, nekem az lenne a furcsa, ha lenne benne… Ízre az elmegy kategóriába tartozik, kicsit olyan szájpadláshoz ragadós. 😊 De persze egy jó körözöttel vagy tojáskrémmel tökéletes reggeli. Szénhidrát tartalma nagyon magas, 74 gramm.

Abonett extrudált kenyér

Tápérték: 360 Kcal/100 g, kiszerelés: 100 g, ár: 264 Ft

Ki ne ismerné az abonettet? Magyar termék, ami számtalan ízben kapható: rozsos, zabos, kukoricás, pizzás, natúr és még gluténmentes változatban is. Készítése során a teljes gabonaszemet felhasználják, így élelmi rostban gazdag. Nem tartalmaz tartósítószert és mesterséges adalékanyagot. Ízre hozza a jó kis ropogós vonalat, még a gyerekek is imádják! 😊 Szénhidrát tartalma alacsonyabb, rost tartalma pedig duplája az előző extrudált kenyérnek. Bár árban magasabb, én azt gondolom megéri ezt választani. (A változatos ízek miatt is.)

Ham-Let puffasztott rizs

Tápérték: 371 Kcal/100 g, kiszerelés: 100 g, ár: 149 Ft

Elérkezett az őszinteség pillanata: én személy szerint egyáltalán nem szeretem a puffasztott rizst. Persze a csokis változata szeletben lecsúszik néha, de kenyér helyett sosem szoktam enni. Nekem túl vastag, túl „puffasztott”. És ha a tápérték adatokat nézzük, jóval alatta marad az eddigi kettőnél, kalóriaértékben pedig eddig ez a vezető. Sokan szeretik fogyókúra alatt csak úgy rágcsizni, de egy csomag közel 400 kalória, ezt ne felejtsük el! Ízre amúgy nem rossz, puffasztott rizs létére. 😊 Bár én akkor már jobban kedvelem az enyhén sózott kiadást.

Nias puffasztott rizs

Tápérték: 366 Kcal/100 g, kiszerelés: 100 g, ár: 169 Ft

Ezzel ugyanaz a problémám, min az előzőnél: puffasztott rizs. Összetevőit tekintve 100 % rizs, nem vagyunk meglepve! 😊 Nekem ízre és állagra is inkább az előző jött be. És míg a Ham-Let barna rizsből készült, addig itt erre nem találunk utalást. A tápérték adatok hasonlóak, valamivel talán jobbak. Találunk ebből is sós verziót, valamint olyat is, ami rizs helyett puffasztott búzaszemeket tartalmaz, lehet kísérletezni! 😊

Finn Crisp vékony ropogós kenyér

Tápérték: 347 Kcal/100 g, kiszerelés: 175 g, ár: 475 Ft

Teljes kiőrlésű rozslisztből készült ropogós kenyérke. Ha már kenyér helyett kell választani, én ezeket kedvelem a legjobban. Kellemes ízvilágot hoznak, nem csak úgy kényszerből gyűri le az ember. Bár árban kicsit húzósabb, a kiszerelés is majdnem a duplája. Nézzük az adatokat: ezek is elég meggyőzőek! Az eddigi legalacsonyabb kalória és legmagasabb rost érték. Találunk belőle magvas, fokhagymás és zöldfűszeres verziót is. Csak ajánlani tudom!

Crispbread lapkenyér

Tápérték: 380 Kcal/100 g, kiszerelés: 180 g, ár: 349 Ft

Nálam épp ez van terítéken! 😊 Bár vannak kedvenceim, mindig váltogatni szoktam őket, hogy ne unjak rájuk. Most épp ő volt a soros. Nagyon finom a szezámmag benne, már, akinek nem okoz allergiás reakciót. Elég nagy lapokat találunk benne, melyek hajszálvékonyra vannak sütve. Egy finom krémmel nagyon jól tud esni a nap bármely szakaszában. Kalória értéke viszonylag magas, de a benne lévő rostokat tekintve a második helyen áll. Ez is jó sok ízben kapható, ajánlom a szezámmag szerelmeseinek kipróbálásra.

Wasa sütőipari termék

Tápérték: 334 Kcal/100 g, kiszerelés: 275 g, ár: 499 Ft

Nem kell megijedni a nevétől, bár tény, hogy kitalálhattak volna valami fantáziadúsabbat is. 😊 Tulajdonképpen ez is vékonyra sütött kenyérke. Az ára elsőre soknak tűnhet, de lévén, hogy közel 300 gramm, hosszabb időre elég. Ami elsőre szembetűnik, az az alacsony kalória és nagyon magas rosttartalom: majdnem eléri a 20 grammot! Egy próbát mindenképp megér! Ahogy azt már említettem, nekem ezek a lapkenyerek a kedvenceim, és bár itt a listában nem szerepel most, de szerintem az Aldiban kapható a legfinomabb. 😊

Dexi extrudált kenyér

Tápérték: 375 Kcal/100 g, kiszerelés: 125 g, ár: 229 Ft

Végül, de nem utolsó sorban még egy extrudált kenyér a végére. Bár így a kenyérkék után nem annyira hozott lázba! 😊 Állagra nekem nem annyira nyerte el a tetszésemet, őszintén szólva nem szoktam ezt a fajtát vásárolni. Szénhidrát tartalma ennek a legmagasabb, így azt gondolom, találhatunk ennél jobbat is!

Láthatjuk, hogy a lehetőségek száma szinte végtelen, hiszen még rengeteg fajta létezik a boltokban ezeken a termékeken kívül is. Én mindenképp ajánlom, hogy nézzétek meg a tápanyag eloszlást a csomagoláson, mielőtt választotok, hiszen ezekben is nagy különbség lehet. Ami pedig az ízeket illeti, mindenkinek magának kell kitapasztalni, hogy mi az, ami a leginkább elnyeri tetszését. Azért, ha valami tartalmas és kiadós reggelire vágytok, bátran válasszatok teljes kiőrlésű vagy rozsos pékárut! 😉

Kenyérhelyettesítők Kalória Szénhidrát Rost Fehérje Kiszerelés Ár
Globetti – Láma 363 kcal 74 g 5,8 g 11 g 100 g 179 Ft
Abonett 360 kcal 65 g 13 g 13 g 100 g 264 Ft
Ham-Let 371 kcal 77,8 g 4,6 g 8,1 g 100 g 149 Ft
Nias puffasztott rizs 366 kcal 74 g 5,6 g 9,5 g 100 g 159 Ft
Finn Crisp 347 kcal 60 g 18 g 11 g 175 g 475 Ft
Crispbread 380 kcal 74 g 5,4 g 12 g 180 g 349 Ft
Wasa 334 kcal 61,5 g 19 g 9 g 275 g 499 Ft
Dexi 375 kcal 82 g 7,7 g 11 g 125 g 229 Ft

Szilvi Fitness, táplálkozási tanácsadó

Share