Az egészség szó nem a véletlen műve. Amikor a szó kialakult, valószínűleg tisztában voltak vele az emberek, hogy csak akkor lehetünk egészségesek, ha egészek vagyunk. Vagyis testileg és lelkileg harmóniában vagyunk önmagunkkal és a környezetünkkel.

Arról pedig hogy ez így legyen, a mi felelősségünk gondoskodni. Ha hallgatunk az ösztöneinkre és megnézzük a hagyományokat, akkor láthatjuk, hogy sok segítséget kapunk.

A tavasz hagyományosan a nagytakarítás és a böjt ideje. Ez nem véletlen. A testünk ilyenkor ébredezik, téli, alvó állapotából. Ahogy a hormonjaink, a sejtjeink elkezdenek aktivizálódni a napfény és a jobb idő hatására, érezhetjük, hogy mit is szeretnének.

Megújulni, ugyanúgy ahogyan a természet.

Fontos, azonban, hogy ne csak a testünket, hanem a lelkünket is igyekezzünk felébreszteni a téli álomból. Az új célok kitűzése vagy a régiekre való erősebb fókuszálás új lendületet ad a hosszú, sötét téli hónapok után.

Ha a böjtölés mellett döntünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a testünk mellett a lelkünk is meghálálja majd az igyekezetünket. A böjt alatt nagyon sok érdekes felismerésre tehetünk szert önmagunkkal és az életünkkel kapcsolatosan. Ahogyan a felhalmozódott salakanyagok tisztulnak, rendszerint úgy látunk egyre tisztábban a lélek dolgaiban is.

A testi és a lelki egészséghez nagyban hozzájárul, ha az értelmi, tudati szinten nincsen káosz bennünk. Mindannyian jól ismerjük milyen zaklatottak leszünk lelkileg, ha úgy érezzük elborítanak minket a feladatok és a határidők. Az is felboríthatja a lelki egyensúlyunkat, ha az agyunk folyamatosan a múlt sérelmein vagy  a jövő problémáin rágódik. Érdemes tehát értelmi, lelki szinten is nagytakarítást csinálni!

Már egy jó másfél évtizede olvastam Julia Cameron A művész útja című könyvében egy nagyon klassz módszert arra, hogy hogyan lehet tehermentesíteni a testünk és a lelkünk mellett az agyunkat is. Kicsit olyasmi hatása van a dolognak, mint amikor a számítógépen töröljük a Kuka tartalmát. Egy csomó háttérben megbúvó problémát, ügyet, egyebet, ami foglalkoztat minket, de azért annyira nem fontos, el lehet engedni. A módszer nagyon egyszerű –  jegyzetelés. Az ember leül egy fehér papírlap elé és elkezdi írni ami az eszébe jut. Nem baj, ha a szöveg összefüggéstelen, nem jó a helyesírás vagy a tagolás. Senki nem fogja többet elolvasni. Még mi sem!

Ha semmi nem jut az ember eszébe, akkor csak annyit ír, hogy semmi nem jut az eszembe. Ha kell, ötvenszer. Amíg három A/4-es oldal be nem telik.

Julia Cameron reggel ajánlja elvégezni a gyakorlatot, szerintem a nap bármely szakában hatásos. A lényeg, hogy kiírjuk magunkból a problémákat, a félelmeket, a bosszúságokat, örömöt, bánatot, csalódást, bármit. Az értelmünk pedig megkönnyebbül – méghozzá meglepő mértékben. Ahogy írunk, a leírtak nagy részének egyszerűen elmegy az ereje és rájövünk, hogy mi az a pár ügy, dolog, ami igazán fontos, ami igazán érdekes számunkra. A többi pedig végleg eltűnik a süllyesztőben, pont úgy, mint amikor kiürítjük a Kukát a gépünkön. Nem foglalnak több memóriát.

Én már többször éltem ezzel a módszerrel és azt kell mondjam, hogy egyszerűségében zseniális. Az első napokban az ember teljesen feleslegesnek érzi az egészet, de három-négy nap után ráérez az ízére. Már ennyi idő után is érezhető a jótékony hatás.

Szerintem, a tavaszi nagytakarítás, böjt, lelki megújulás mellett érdemes kipróbálni az “agynagytakarítást” is. Pár hét alatt nagyon komoly megkönnyebbülést hoz. Sokkal összeszedettebbek, kreatívabbak és nyugodtabbak leszünk!

Czirják Eszter család- és rendszerállító, Theta-floating coach

Agytakarítás
Agytakarítás
Agytakarítás
Agytakarítás
Agytakarítás
Agytakarítás
Share