Csend helyett csalogassuk vissza a szeretet szavait és gesztusait a párkapcsolatunkba

Azt mondják, addig van élet a kapcsolatban, amíg nem hallgatnak el a felek csalódottan és végletesen, és tudjuk, még a hangos, akár indulatból odavetett szó is jobb a teljes csendnél.

Valóban így lehet, sokan számolnak be arról, hogy a kapcsolat végét, de legalábbis súlyos, fel nem oldott, kapcsolatot gyengítő konfliktusokat jelezhet az elhallgatás. Szomorú kifulladást jelezhet és mögötte olyan sérelmek lehetnek, amelyek soha nem kerültek nyílt színen kitárgyalásra, vagy ha történtek is ezzel kapcsolatban próbálkozások, azok rendre kudarcba fulladtak. Nem találták meg a békéhez vezető közös, kompromisszumos pontokat a felek vagy elbeszéltek egymás mellett úgy, hogy ki-ki csak a maga szemszögéből kommunikált kifelé.

Az indulatos szó is jobb a teljes csendnél

Azt hiszem mindenki érezte már milyen nyomasztó, mennyire fullasztó lehet az időszakos csend is a kapcsolatban – még akkor is, ha arról biztosan tudjuk, hogy tényleg csak átmeneti. Éppen csak olyan elhallgatással jelzett fegyverszünet, amikor muníciót gyűjtenek a felek egymás további támadására. Semmi jót nem ígér az olyan csend, szorongást keltő indulatok örvénylenek benne és annál jobb, minél előbb indulnak újra szócsatába a felek – mert a szavak (is) fegyverek, de legalább segítenek oda-vissza elvezetni a tomboló feszültségeket.

A hosszú, lemondó, a tényleg csalódott csönd azonban a legrosszabb az összes kommunikációs jelzésnél. Még a sértődött csendnél is rosszabb, amikor azért hallgat el az egyik vagy a másik, mert azzal jelzi valamely dologgal kapcsolatban a nemtetszését a másik felé. Mert a sértődött csend az valójában hangosabb a kiabálásnál, figyelemfelhívó, sőt csalogató szerepet tölt be. Az a csend (ha nem túl érett eszköz is) azt szeretné, hogy a másik törje meg a hallgatást és szólalna meg először. Ha a másik kérne szót, szeretné jobban a békét, a másik figyelmét és hogy legyen minden úgy, ahogy az a sértődés előtt volt. Csúnya, párkapcsolati dominanciára utazó játszma ugyan ez, és gyakori alkalmazása eltávolítja egymástól a feleket, de abban még van leheletnyi energia és élet. Ott még nem akar kifordulni a kapcsolódásból se az egyik, se a másik, együtt létezésben gondolkodnak, csak a másik fölé kerekedve tudják azt elképzelni.

A teljes csend kilúgozza a kapcsolatot

A csalódásra települt, teljes csend azonban veszélyes üzenet és veszélyes terep a kapcsolat szempontjából: ott már nem akarják legyőzni a másikat, úgy érzik, mindketten vesztesek. Már nem befelé figyelnek, hanem kifelé, de a kint tapasztaltakat, a kinti élményeket már nem akarják bevinni a másik elé, nem akarják a másik nézőpontján át is látni a dolgokat. Már nem számít a másik véleménye, ahogy érzései is semmitmondóvá váltak.

Van azonban olyan csönd is, ami pont annyira veszélyes, mint a csalódott csend, pedig igazából nem történt semmi végzetes a kapcsolatban, mégis elhallgatnak a felek. Mintha nem lenne már mondanivalójuk a másiknak. Ez a közöny csendje.

Amikor minden síkon csend van és közöny, az bajt jelez

Ám azt is tudjuk, hogy a gödör széléről is lehet és a legtöbb esetben érdemes is visszahozni a kapcsolatba a kommunikációt és azzal együtt az életet, a szerető energiákat is. A legvégső pontig érdemes küzdeni a legtöbb kapcsolatért, csak éppen könnyebbnek tűnik kifelé kommunikálni és kinn keresni a visszajelzéseket a megfagyott bent helyett.

Mit tehetünk, ha időben ráébredünk, hogy akár a csalódott, akár a közöny csendje vette át az uralmat a kapcsolatban? Legelőször nem feltétlenül a szavak segítenek, sokkal inkább a gesztusok, amelyek szintén beszédesek lehetnek. És miért ne próbálnánk meg? Mindenképp csak nyerhetünk vele, hiszen egy kapcsolat ezernyi hegyen, ezernyi völgyön bukdácsol át, mire ott reked, ahol éppen van. Tengernyi közös élmény, jó és rossz pillanat, közös gyerekek is lehetnek, akik miatt meg még inkább érdemes átlépni önmagunk határain. Újrakezdésre törekedni, megtörni a csendet, visszalopni a szavakat, a szeretetet a kapcsolatba.

Nyilván nincs általános, minden kapcsolatra és minden helyzetre alkalmazható megoldás, nincsenek csodás eszközök, de a szavakat megelőző, vagy azt kísérő gesztusok segíthetnek:

  • Mosolyogjunk egy váratlan pillanatban a másikra, miközben az elkéri a sót az asztalnál, vagy amikor szembe találkozunk vele a folyosón.
  • Érintsük meg (újra) egy-egy pillanatra a karját, ha ő érint meg, ne húzódjunk el.
  • Kérjük ki a véleményét egy számunkra fontos dologban és hallgassuk is meg, ha lehet ALKALMAZZUK a tanácsát.
  • Kérjünk apró szívességeket tőle, és ajánljuk fel, ha látjuk egymaga nem boldogul egy helyzettel, de nekünk módunkban áll segíteni.
  • Minden gesztust kísérje igazi, a másik által érzékelhető kedvesség.
  • Amikor hozzászólunk, akkor a hangunkban legyen melegség (újra).
  • Teljes mondatokban kommunikáljunk a másikkal, felejtsük el az egyszavas válaszokat.
  • Legyünk jelen és elérhető a kapcsolatba fizikailag is – ha az utóbbi időben nem is törekedtünk erre, annál inkább legyünk otthon, amikor a másik hazaér.
  • Kérdezzünk és hallgassuk meg a válaszát (ha van válasz).
  • Ne ijedjünk meg attól, ha nem törik meg olyan könnyen a jég, a másik esetleg nem is érti megváltozott viselkedésünket vagy tényleg nagyon távol van tőlünk, ahonnan nehéz visszacsalogatni.
  • Ha azonban pozitív a reakció, akkor óvatos lépésekkel, de haladjunk előre – ha beindul a több síkon zajló kommunikáció oda-vissza, akkor valószínűleg jó úton járunk.

Higgyük el, rajtunk (is) múlik, hogy felébred e az a kapcsolat, amelyben egykor annyi örömöt éltünk át, amelyben volt és valószínűleg van is mondanivalónk a másiknak, csak merjünk kezdeményezni. Útnak indítani gesztusokat, érzéseket és szavakat, hogy legyen mire válaszolni a másiknak, legyen esély az érzelmek áramlására, a szeretet gyakorlására, mert ez a legerősebb ellenfele a csendnek.

 

0 kedvelés
Előző bejegyzés: A legfontosabb infók a CSOK-rólKövetkező bejegyzés: Őszi fáradtság ellen – 5+1 tipp, hogy újra magunkra találjunk

Kapcsolódó bejegyzések