(Apró)SZENTEK – Meg nem született lelkek, Eszter története

Eszter Lépkedett a szikrázó nyári délutánban, aranyos sugarak fonták körbe fénnyel, színnel, fátyollal szegélyezett arcát. Mintha glóriát vont volna feje köré a nap. Ebben a napkoszorúban, hófehér ruhájában, gyönyörű volt, mint egy királynő. Legfőképp pedig áldottnak, vagy kiválasztottnak érezte magát, akinek minden, amiről álmodott megadatott. A násznép, mint egy egységbe olvadt szem őt figyelte, amíg […]

Share

Szüléstörténetek – Szülés(eM) Monológok

Minden édesanyának van szüléstörténete. Ami benne él, amit sosem felejt el. Amiről szívesen, örömmel beszél vagy, amiről vonakodva, szégyenkezve mesélne, de inkább – magába fojtja – hallgat. Kardinális kérdés lenne, hogy az anyasággal, szüléssel, szoptatással kapcsolatos témákat nyíltan, több szemszögből mutassuk be, hiszen ahány nő, ahány édesanya, annyi történet, annyi öröm, annyi könny és valós […]

Share

Születés Hete Fesztiválhoz csatlakoztunk

A SZÜLETÉS HETE RENDEZVÉNYSOROZAT HIVATALOS RÉSZEKÉNT A Mindennapok Női Szemmel Egyesület és a Nőiszem Blog Felszabadító rendezvényt szervez – Pánikszoba Nőiszemmel! I-II-XI.-XII.-XXII. kerületi szülés előtt álló kismamák figyelem! Izgulsz, félsz a szüléstől, ijesztő az anyaság gondolata, nem tudod készen állsz-e erre a szerepre, megrémít, hogyan fog kihatni a szülés és a kisgyermeked érkezése a párkapcsolatodra? […]

Share

Születés Hete mottójához – „Ha nem ismered a lehetőségeidet, akkor nincs egy sem.”

Idén immáron 14. alkalommal rendezik meg a „Születés Hete Fesztivál” című országos tájékoztató, szakmai, és kulturális rendezvénysorozatot, mely április első napjától egészen augusztus végéig tart. A programok egy része tematikusan  e jeles hét köré szerveződik. A születés hete – 2003-óta – május első vasárnapján, épp Anyák Napján kezdődik. A rendezvénysorozat több száz programot, előadásokat, műhely-foglalkozásokat, […]

Share

Aprószentek

Szent

Eszter Lépkedett a szikrázó nyári délutánban, aranyos sugarak fonták körbe fénnyel, színnel, fátyollal szegélyezett arcát. Mintha glóriát vont volna feje köré a nap.

Share