Sántha Attila erdélyi magyar költő, újságíró, három lány édesapja, Apák női szemmel sorozatunk újabb „áldozata”. Az utóbbi években az irodalom helyett inkább az anyagra fókuszál, amelyből az irodalom szőttese készül: a nyelvre, pontosabban a székely nyelvre. Nemsokára megjelenik az általa szerkesztett Székely Szótár második kiadása.
A Székely Szótár 2004-ben jelent meg először, a saját kiadód jelentette meg. Mi változott azóta, hogy egy új kiadással jelentkezel most?
A Székely Szótárnak érdekes története van, azzal indult, hogy nyelvjárástanból az egyetemen írásos vizsga volt, én pedig a székely nyelvjárást húztam ki. Mivel én magam is székely vagyok, gyorsan írtam kb. 300 szót, és vártam, hogy bezsebeljem a megérdemelt maximális jegyemet. Erre fel a tanárom meghúzott, mondván, ezek a szavak nem léteznek. Mondanom sem kell, úgy éreztem magam, mint szegény József Attila Öcsödön, kinek azt mondták, Attila név nem létezik, így Pistának szólították. Akkor elhatároztam, összegyűjtöm a székely szavakat. Ebből kisebbfajta népmozgalom is alakult, ugyanis az egyik erdélyi portálra, a transindex.ro-ra felraktam a kezdeti gyűjtésemet, és felhívást tettem közzé, hogy közösen térképezzük fel a székely nyelvjárások szavait. Számtalan szó érkezett így, ebből született 2004-ben a Székely Szótár. A könyvben elkövettem a hibát, hogy az olvasókat is kértem, küldjenek székely szavakat, és – tekintve, hogy a könyv 18 ezer példányban kelt el – irdatlan mennyiségű újabb szó is érkezett. Ezek átrostálásával telt az utóbbi 13 évem, így született meg a Székely Szótár második, javított, bővített, etimológiákat is tartalmazó kötete. Ezt már nem az én kiadóm, a Zelegor jelenteti meg, hanem egy magyarországi, most induló kiadó, amely ezzel próbál betörni a könyvpiacra. Hogy kikről van szó, egyelőre maradjon titok, ugyanis nem akarok keresztbe tenni a reklámkampányuknak, amely két-három hónap múlva kezdődik.
Csak kíváncsiságból, mit jelent a zelegor szó?
Két jelentése is van. Az első az engedetlen, nagy hangon zavart csináló, kötekedő, veszekedő, izgága, elterjedtségére vonatkozóan csak annyit, hogy Sepsiszentgyörgyön (amely Kovászna megye székhelye), a sürgősségen még az orvosok is úgy szólnak ki a nagyhangú pácienseknek, hogy „ne zelegorkodjanak!”. A második jelentés a napszámos, ebből tudhatjuk meg, honnan is jön a szó: régen (18-19. század) napszámosok jöttek Havasalföldről és Moldvából, ők voltak a salahor-ok (ez török eredetű román szó). Igen ám, de milyen a napszámos: nappal dolgozik, este meg iszik és kötekedik, ráadásul szólni sem lehet neki, mivel megharagszik és továbbáll (márpedig a munkájára szükség van). Egy idő után a székely már minden kötekedő, veszekedő, izgága embert zelegornak szólított (ahogy a székely ember a román salahor-t kiejtette).
A Székely Szótárral kifejezett célod volt az is, hogy a székely nyelvállapotot megőrizd. Hogy érzed, mennyire sikerült ez, tovább tart a székelyek nyelvi uniformizálódása, anyaországhoz hasonulása?
Induljunk ki abból, hogy minden nyelvjárás érték, és meg kell őrizni a nyelvjárási sajátosságokat. Ez a mentalitás ma természetesnek tűnik, ám pár évtizeddel ezelőtt még tűzzel-vassal harcoltak az iskolában – egy elképzelt „egységes magyar nyelv” eszményének bűvöletében – az ellen, hogy a gyermek tájszólásban beszéljen. Mára szerencsére nincs így, de sajnos ott van a televízió, amelyben olyan egységes, szép, irodalmi, de ugyanakkor kiherélt magyar nyelvet beszélnek, hogy csuda. (Hú, mekkora felüdülés volt, amikor a közszolgálati csatornán pár éve megjelent egy palóc időjárásjelentő srác, aki megszólalásával is szebbé tudott tenni egy napot! Kár, hogy azóta levetkőzte a nyelvjárását.) És mit tesz ilyenkor a gyermek? Követi a tévében hallott hangsúlyt, „kitöri a nyelvét”, Ez ellen nem tudom, mit lehetne tenni, mert azért nem tilthatom meg teljesen, hogy közbe-közbe a tévét bekapcsolják. A magyar népmesés rajzfilmekkel nincs baj, de mikor Barbie és társai jönnek, a hajam égnek áll a sok nyávogástól.
Egyszer egy előadásodban azt mondtad, hogy erdélyi irodalom nincs, csak székely irodalom. Mit értettél ez alatt, és milyen a székely irodalom? Miben más, mint a magyar?
Tisztázzunk valamit: Erdélyben körülbelül fele-fele arányban vannak magyarok, akik semmiben nem különböznek a magyarországi magyaroktól, és székelyek, akik minimum 800 éve élnek egy tömbben a Székelyföldön, eléggé elszigetelve a többi magyarságtól. A középkorban a székelyek külön rendi tudattal rendelkeztek, Erdély például a magyar, székely és szász „nemzetek” uniója volt. Nem csoda, ha a székelységen belül egy idő után külön jellegzetességek fejlődtek ki (vagy már az elejétől megvoltak), ez pedig az élet minden vetületében, így az irodalomban is megnyilvánul. Ha az irodalmat nézzük, azt látjuk, a magyar irodalom egy kicsit „németesebb”, az elmélyülésre, megértésre törekszik, a székely viszont „mágikusabb”, erőssége a (titokzatos) világ visszaadása, különösebb értelmezés nélkül). Meggyőződésem, hogy például Tamási Áront spanyolra kellett volna fordítani, és azonnal megérkezett volna a világirodalmi elismertség is, hisz a később Gabriel Garcia Márquez nevével fémjelzett vonalhoz tartozik, annak egyik legnagyobb alkotója.
Az utóbbi években kevesebbet foglalkozol irodalommal, többet nyelvészettel. Kinőttél a polgárpukkasztásból, vagy ahogy gyerekeid lettek, megkomolyodtál?
Írok mostanában is, csak jóval kevesebbet. Tudom én, hogy az írás szakma, és naponta jelen kell lenni, hogy el ne felejtsenek, ám ma már úgy tartom, csak azt kell megírnom, ami erősen kikívánkozik. A többit nem írom meg – minek untassam az olvasót ugyan olvasható, de közepes írásokkal?
Mikor mutatod meg majd a lányaidnak a Kemál és Amál verseket, amelyeket a magyarországi kiadó, a szép emlékű Ulpius szadomazo líraként határozott meg?
Én ugyan ma sem állítom meg őket, hogy kézbe vegyék a köteteimet. Ott voltak számos előadásomon, fellépésemen, úgyhogy – remélem – tisztában vannak azzal, hogy a vers több, mint a szavak, amelyből összeáll, s hogy versekben a lélek lenyomatát, annak vergődését kell keresni. Hogy ezekre kiadóm, az Ulpius-ház „szadomazo” versekként próbálta felhívni a figyelmet, rendben van, a vers külön életet él, amibe nekem nincs beleszólásom.
A házasságkötéseddel, gyerekvállalással körülbelül egy időben költöztél haza a szülőföldedre egy kis faluba, ahol azóta még gazdálkodsz is. Tudatos volt ez a döntés olyan értelemben, hogy a gyerekeid ne nagyvárosban nőjenek fel?
Számos nagyvárosban éltem: New York-ban, Bukarestben, Kolozsváron (az összes közül ez volt a legzsúfoltabb), Londonban. Nem embernek való egyik sem. Ma Kézdivásárhely mellett egy kis, a térképen nem is szereplő településen, Szászfaluban lakunk, még Kézdivásárhelyről is falura költöztünk, hogy egyrészt meglegyen az alkotáshoz szükséges csend, másrészt a gyermekek is ne csak hétvégeken lássanak egy pintyet vagy egy tehéncsordát.
Viszonylag későn alapítottál családot, majd’ 40 évesen lettél apa, legkisebb lányod születésekor már elhagytad a 45-öt is. Nem éled ezt meg hátrányként a mindennapokban?
Sokáig úgy éreztem, fontosabb dolgaim vannak, mintsem családdal foglalkozzam (gondolom, ez sok olvasónak ismerős). Aztán valami elkezdett hiányozni, és tettem ellene. Sajnos azt látom, nemcsak én, hanem sokan mások is későn alapítottak családot, ígyhát nem nagyon lógok ki a sorból. Hátrányként csak azt élem meg, hogy lassan ötven évesen az alkotó ember már nagyobb fákba vágja a fejszéjét, amihez elmélyültség szükségeltetik – ezt az állapotot pedig elég nehéz elérni három kislány társaságában.
Nem tűnsz zelegornak, egy végtelenül nyugodt, türelmes, megfontolt ember benyomását kelted. Ha tényleg ilyen vagy, öröm lehet a lányodnak lenni. Nagyon apásak?
Ajaj, eszerint a látszat csal. Sajnos türelmetlen vagyok, nem figyelek másokra eleget, és mindig felbontok egy sört, ha a gyermekek elmennek egy táborba vagy a nagyszüleikhez, és a házban végre csend van. Hogy apásak-e, nem tudom, ugyanis soha nem kérdeztem meg őket, hogy kit szeretnek jobban, apát vagy anyát.
Te voltál velük gyesen is, ha jól tudom. Hogy merted ezt bevállalni?
Nem láttam benne semmi különlegest. Voltak nehéz helyzetek, feleségem a legkisebb gyermeket még szoptatta, mikor sárgaságos lett, és kórházba került. Na, azt a három napot, amikor a kicsike anyatejért sírt, és nem fogadott el semmi ételt, nem kívánom senkinek.
Borítófotó: Dimény-Haszmann Árpád
Amari
