Együtt alvás, külön alvás...

Nálunk most már úgy van minden, mint a legtöbb családban. A tetőtér csak a gyerekeké, és szinte mindegyiknek van saját szobája, benne saját ággyal. De nem volt ám ez mindig így! Amíg kisebbek voltak, sok évig egy kupacban aludt az egész család: szülők és csemeték egyaránt.

A régi időkben a gyerekszoba úri luxusnak számított, de sokszor még a külön ágy is. A helyszűke miatt vitte a kényszer erre az embereket, a gyerekek akár négyen is elfértek egy rakásban. A II. világháborút követő korszakban váltak természetessé (bár inkább úgy mondanám: megszokottá) a rácsos ágyak – a cumisüveg, a járóka, és társaik mellett.

Ha a baba kiságyban alszik, de éjszaka felébred, a mamájának ki kell másznia a puha takaró alól, hogy megszoptathassa. Vagy leül vele egy fotelbe, kókadozva, vagy beviszi maga mellé az ágyba. Ilyenkor a baba, és sokszor a mama is belealszik a szoptatásba. De ezután újra kimászik a szülői ágyból, hogy visszategye a gyereket a kiságyba, aki ettől persze – ki ne tapasztalta volna meg – sokszor újra felébred.

Ha viszont együtt alszanak, akkor a mamának nem kell más tennie, csak oldalra fordulnia, és máris szoptathat. Ebbe aztán mindketten nyugodtan belealhatnak. De miért is írok folyton mamát? A papa is felébredhet éjjel, és a hasára fektetve nyugtathatja meg a síró bébit. Sőt, a testvérek is mellette feküdhetnek, dédelgethetik. A baba tehát bármerre fordul, csupa olyan ember veszi körül, akik szeretik. Nem egy rácsba ütközik, hanem a mamája bőréhez, papája testéhez ér hozzá.

Egyáltalán nem veszélyes ez, sőt, növeli a baba biztonságérzetét. Úgy érzi, nincs magára hagyva, egyedül, 60 centisen egy 120 centis ágyban (mintha mi 340 centis ágyban aludnánk!). Nem lesz elkényeztetve így a gyerek, hiszen csak élete korai szakaszában alszik együtt a szüleivel, amíg a rendszeres szoptatást, összebújást igényli.

Higgyétek el, előbb-utóbb eljön az idő, amikor maga akar majd több önállóságot, azaz külön ágyat, külön szobát. Van, akinél ez az ovis korban jön el, másoknál iskolába menéskor, de legkésőbb a kamaszkor kezdetén (bár hallottam olyan családról, ahol a 14 éves gyerek még a szüleivel aludt…).

Az együtt alvásnál talán az lehet a nehéz, hogy ilyenkor többször felébred a baba, mert álmában ösztönösen érzi a körülötte lévők rezdüléseit. A szülők számára sem annyira pihentető így az alvás, mert a kicsi forgolódás közepette bizony üti-vágja-rúgja szegény szülőket. A szexuális életnek sem tesz túl jót az alomban alvás. A gyerekek bármikor felébredhetnek, ezért a szülők visszafojtják a hangokat, visszafogják a mozdulatokat. Így nehéz lehet felszabadultan szeretkezni… Az is teljesen rendben van, ha a szülők számolják fel az alvó-kupacot saját pihenésük és jó párkapcsolatuk érdekében.

Néha azért visszasírják a gyerekeim a régi szép időket. Ha a férjem elutazik, a kisebbek közül valaki mindig bekérezkedik mellém az ágyba. Az pedig még gyakrabban fordul elő, hogy a testvérek egymásnál szomszédolnak. Volt már olyan, hogy hárman nyomorogtak egy kupacban, egymást átölelve. Jó példa ez az alom-nosztalgiára.

Rékaútja

 

4 kedvelés
Előző bejegyzés: Elmediéta a lelki egyensúlyért – 2 nap a hétből jár az agynak, hogy pihenjenKövetkező bejegyzés: Bevált rendszer, hogy ne érezd magad kisemmizve a nap végén

Kapcsolódó bejegyzések