Életre-halálra olvasni

“Erővel olvasni. Néha nagyobb erővel olvasni, mint amilyen erővel az írás készült, melyet olvasol. Áhítattal, szenvedéllyel, figyelemmel és kérlelhetetlenül olvasni.”

“Az író fecseghet; de te olvass szűkszavúan. Minden szót, egymás után, előre és hátra hallgatózva a könyvben, látva a nyomokat, melyek a sűrűbe vezetnek, figyelni a titkos jeladásokra, melyeket a könyv írója talán elmulasztott észlelni, mikor előrehaladt műve rengetegében. Soha nem olvasni fitymálva, mellékesen, mint akit egy isteni lakomára hívtak, s csak a villa hegyével turkál az ételekben. Elegánsan olvasni, nagylelkűen. Úgy olvasni, mintha siralomházban olvasnád az utolsó könyvet, melyet még beadott celládba a porkoláb. Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.”

Márai Sándor Füveskönyv

Viszonyunk az olvasáshoz, szerintem, alapvetően kétféle lehet: az ember vagy szeret olvasni, vagy nem.

Persze, itt sem csak fehér a fehér, és fekete a fekete, mert a szürkének – mint egy ideje tudjuk, van ötven féle árnyalata is. Van, aki már gyerekkorától falja a könyveket és önfeledten temetkezik egy-egy regény nyújtotta mámorba, van, akit hidegen hagy a Guttenberg-galaxis. Van, aki felveszi a szereplők személyiségét, érzéseik érzéseivé válnak, részese lesz a történéseknek akarva-akaratlanul, mintha csak a

Stan és Pan

Stan és Pan

Végtelen történet kisfiúja lenne, és rajta is múlna a folyás: a menekülés, a győzelem vagy a bukás. Minden regény, novella, vers, esszé egy új élet lehetőségét is magában rejti, egy tiszta lapot, ahol más lehet az olvasó, mint aki a valóságban. Szabaddá válhat néhány órára a társadalmi, anyagi helyzetétől, lelki nyomorúságától, fájdalmaitól. Kiszakadhat a hétköznapi nyomasztó gondokból, a saját zárt, boldog-boldogtalan világából. Az lehet, aki csak akar, a fotelből. Otthonról olyan csodás tájakra repülhet az írók és a saját képzelete által, ahova csak engedi szárnyalni azt. Rácsodálkozhat az emberi tulajdonságok, érzések, a lét “elviselhetetlen könnyűségének” az író által kimondott és már általa is megfogalmazni vélt hasonlatosságára. Jé, én is ezt gondoltam a szerelemről, életről, halálról…

Kamaszkoromban a könyvekhez és az olvasáshoz fűződő érzelmeim talán pont ilyenek voltak. Nekem ez segített átvészelni a lázadást, a világfájdalmat, az első szerelemi csalódás okozta felfoghatatlan bánatot. Talán ez is segített átlendülni a körülöttünk leselkedő halállal, betegséggel és a szenvedéssel való szembesülés kijózanító nihilizmusán. A tehetetlenség, és a semminek semmi értelme komorságát elmosták a történetek kacagtató mozzanatai, vagy a szavak gyönyörűséges összefonódása, az érzelmek mondatokba sűrített elsöprő esszenciái, a gondolatok logikai egésszé varázsolt betűrendje. Igen, az olvasás szenvedély, ahogy az írás is az, csodálni tudok minden betűvel, szavakkal bűvészkedőt…, az olvasás szenvedély, ami nélkül nem lehet élni! A Könyv az, ami megtestesíti ezt a szenvedélyt, ezért szeretem borítóstul, nyomdafesték-szagtól a meggyűrődő lapokon át a szamárfülekig.

Irigykedem azokra, akik nagy könyvtárszobába gyűjtik kincseiket, akik faltól falig könyvespolcot birtokolnak, akik listát vezetnek azokról a könyvekről, amit az évek alatt elolvastak. Még nem tudtam megszokni az e-könyvek világát, a telefonon történő lapozgatást, még nem tudom elképzelni a könyvek nélküli létet. A könyvek sárguló lapjain megbújó kultúra, művészet, irodalom megtestesíti mindazt az eszményt, amiért érdemes élni, amiért érdemes embernek lenni. A sci-fi világát idéző könyvégetés, a könyvnélküliség filmkockái villannak be néha, de úgy érzem, mindig lesznek a humanitásban, a művészetben mindhalálig hívő könyvemberek, akik megőrzik, megjegyzik a könyvek sorait (Ray Bradbury: Fahrenheit 451)

Az olvasás narkotikum, láz, függőség… Nem olvastam öt éve…

Öt éve, mióta megszülettek a gyerekek, csak az ovistárs apuka könyvét, az Apaparát, néhány orvosi gyermekbetegségekkel, vagy gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet és persze meséket fogyasztottam. Nagyfiam már nagy lélegzetvételű történetekre éhes, így könnyebb a hiányt átvészelni, mert az Ezeregyéjszaka világa, vagy a Nagy Indiánkönyv, és a Négyszögletű Kerekerdő már közel van…

Megyek is FELOLVASNI neki Mikkamakka, Szörnyeteg Lajos, Maminti, Hosszúpuska kalandjait, hogy ő is részese legyen a szavak, mesék, könyvek és az olvasás semmihez nem hasonlítható élményének. Legyen „szenvedélybeteg”!

1 kedvelés
Előző bejegyzés: Őrizzétek emlékeiket! Nagyszüleim, minden Nagyszülő emlékére.Következő bejegyzés: Nem!

Kapcsolódó bejegyzések