Miért van szükség egyáltalán feltöltekezésre? Mert lemerülnek azok a bizonyos energia-készletek. A munka, a kialvatlanság, a gyerekek, a párkapcsolati konfliktusok, a sok stressz miatt bizonyára mindenki érezte már azt, hogy az energiaszintje a nulla felé konvergál. És ilyenkor ugye jól esett csak úgy heverészni az ágyon, belefeledkezni egy könyvbe, meginni egy kávét a csajokkal, vagy a természetet járni.
Az, hogy kit milyen tevékenység tölt fel, meghatározza a vérmérséklete és az életmódja. Nyilvánvaló, hogy egy introvertált embert nem egy hatalmas buli fog feltölteni, sokkal inkább egy jó könyv elolvasása vagy egy kellemes zene meghallgatása. Egy extrovertált ember viszont ugyanazt a zenét már biztosan nem fülhallgatóval szeretné élvezni, hanem egy zsúfolt koncertteremben. És a magányos kocogás helyett is inkább egy jó röplabdameccset fog választani.
Azt, aki a napjai nagy részét emberek között tölti, nem valószínű, hogy egy társasági esemény pörgeti fel, ehelyett inkább kötöget vagy hímezget otthon. A betegek panaszait hallgató ápoló vagy lelki problémáit kibogozó pszichológus estére talán már nem vágyik baráti csevejre, jobb neki a kedvenc sorozata vagy pasziánsz a számítógéppel. A gépsoron monoton munkát végző munkásnő, vagy egy kis műhelyben dolgozó kézműves a napja végére már jobban élvezi, ha társasjátékozhat a barátaival.
Aki sokat van távol az otthonától, teszem azt egy kamionsofőr, az jobb szeret otthon lenni szabadidejében, és a gyermekével való játékból töltekezik, míg az ideje nagy részét a házban-kertben gyerekekkel töltő családanya számára megváltás lehet a kimozdulás mondjuk, egy jóga-órára vagy egy wellness-hétvégére.
Van, akit az utazás tölt fel, de a nagy utazók között is találunk magányos farkasokat, akik egyedül bóklásznak az erdőben vagy másznak meg hegycsúcsokat, esetleg megjárják a Camino-t. Mások meg el nem tudják képzelni, hogy ezt az élményt ne osszák meg a párjukkal vagy a baráti körükkel, és ők biztosan társasággal kelnek majd útra. Vannak a tengerparton órákon át hasukat süttetők, akik legfeljebb csak egy kis úszás erejéig mozdítják meg magukat, és vannak, akik számára ez a heverészés egyenlő a dögunalommal. Ők, ha már kimozdulnak otthonról, akkor élményeket gyűjtenek, felfedezik a helyi múzeumokat, műemlékeket, és a parti koktél helyett a kisvendéglőben elfogyasztott halkülönlegesség tölti fel őket (a pocakjukat persze szó szerint).
Fura dolog ez a töltekezés, vegyük például a sportot. Látszólag (testileg) lemerít, hiszen energiaveszteséggel jár. Ám a teljesítmény fölött érzett öröm, a társakkal együtt végzett mozgás, vagy egy aranyérem annyira pozitívan hat a lélekre, hogy az felülmúlja a testi fáradtságot. És inkább ad, semmint elvesz. Vagy nézzünk egy alkotói folyamatot. Mennyi szenvedés, mire az író kiagyalja a történetet, mire a festő pontosan a kívánt színárnyalatot keveri ki, mire a zenész elégedett lesz az akkordjaival. Mégis, micsoda energialöketet kaphat egy művész, amikor kézbe veheti az elkészült könyvet, vagy meghallja a közönség vastapsát.
A lényeg azonban nem a cél, nem a megnyert kupa meg a befejezett szobor. Hanem maga a folyamat. Az út a cél!
A lényeg tehát egyetlen (idegen) szóval összefoglalható: flow, amely fogalmat Csíkszentmihályi Mihály vezette be a köztudatba. A flow szó szerint áramlatot jelent, a pszichológiában pedig azt a jelenséget, amikor az ember teljesen el tud merülni az adott tevékenységben. Annyira benne van abban a dologban, annyira csak arra figyel, hogy a külvilág megszűnik létezni, feloldódik, lebeg, egyszóval örömmel töltődik fel. Ismerjük meg személyiségünket, alkatunkat, és találjuk meg azokat a tevékenységeket, melyek által benne lehetünk a flow-ban, és melyek segítségével feltölthetjük azokat a fránya lemerült energiatartalékokat.
Réka
