„Barátom, csudákat éltünk! Nemzeti sorsunk hajszálon függött. Az első felvonás gyönyörűen sikerült! Én teli vagyok a legszebb reményekkel. Nékem úgy látszik, mintha ránk, magyarokra elvégre felnyílt volna az ég. (..) Ha reakció nem történik, és több lesz bennünk a hazafiság, mint az irigység, s több a polgári erény, mint a dicsvágy…én biz azt hiszem: lesz még a magyarbúl valami – s pedig sok!”

(Részlet Széchenyi István gróf 1848. március 15-én keltezett leveléből)

Vannak a nemzet történetének olyan sűrű, nagy pillanatai, mikor minden akkor élő lehetőséget kap valamiféle újrakezdésre, személyesen is bevonódhat a történelem fősodrába. Egy ilyen kivételes pillanat alkalmat ad, hogy ki-ki újraértékelje életét, túllépjen saját gyengeségein, félelmein, kishitűségén, mert a koncentrált eseménysor, a tapintható változás felülírja a hétköznapi én-t. A közösségben megélt, azt átható lelkesültség egyszerű embereket fontos történelmi szereplővé, “szürke senkiket” valódi hősökké tehet.

1848. március 15. ilyen kivételes pillanat volt Magyarország életében, ezt élhetjük át emlékét felidézve ma is.

Ezek a tünékeny pillanatok nem fordulnak elő gyakran, épp ezért fel kell idéznünk emléküket, tudatosan kell újra sorolni a történéseket, tudatosan kell ismételni azoknak a csodálatos személyiségeknek a nevét, akik szerepvállalásukkal történelmet írtak. Lelkünkben érdemes újra és újra felidézni tetteiket, hogy dekódolhassuk nemzetünk sorsát és még inkább azért, hogy mindezzel felvértezhessük magunkat az előttünk álló kihívásokra.

1848. március 15. segít megérteni múltunkat és tervezni jövőnket.

Nem árt edzeni magunkat tettrekészségben, bátorságban, és magunk elé idézni, hogy igenis létező perspektíva bizonyos élethelyzetekben az önfeláldozás kockázatának vállalása is. Nem kell ahhoz történelmi kataklizma, hogy nemzetünk sorsából nagyon is gyakorlati, nagyon is mindennapi cselekedetek születhessenek, hogy rég élt emberek jellemformáló erőként legyenek jelen itt, 2017-es csetlő-botló életünkben. Ezért szükséges, hogy ovisaink elmenjenek a település Petőfi szobrához kitenni kis zászlóikat, ezért fontos, hogy iskolásaink ünneplőt öltsenek, és ezért lenne jó, ha mi is szánnánk egy kis időt, figyelmet nemzeti ünnepeinkre, hogy minden évben kimazsolázhassuk belőle a nekünk szóló üzeneteket és tartást adhasson annak tanulsága életünkben.

1848. március 15. nemzeti- és személyes éltünk megújuló erőforrása.

Szerző: Lotte

Széchenyi
Széchenyi

Share