Három dolog, ami ahhoz kell, hogy valaki kiléphessen egy bántalmazó kapcsolatból

Egy civil szervezet családon belüli erőszakkal kapcsolatos tanácsadásának oldalára több mint ötezren látogattak el. A téma nagyon is élő, és sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Mivel olvasod, lehet, hogy Téged is érint. Vagy ismersz olyat, akit érint. Valószínű, hogy sok mindent tudsz a párkapcsolaton belüli erőszakról. Hogy mit tudok én a párkapcsolati erőszakról? Bocsásd meg nekem, de pont semmit. Soha nem tapasztaltam, fogalmam sincs, milyen rettegésben élni, félni, és kilátástalanul tengődni egyik napról a másikra. Azt viszont tudom, hogy szakemberként és tanácsadóként is szenvedélyesen kutatom azt a pillanatot, amikor végre váltani tud az ember. Minden kasszasiker filmnek van egy olyan jelenete, ahol a főhős minden várakozás ellenére felülmúlja önmagát, félreteszi az összes sz@rságot ami visszatartja, és lép. Tudni kell, mi történik ebben a pillanatban, mivel e nélkül elképzelhetetlen, hogy megértsük, mi mindenre lehet szükségünk, ha váltani szeretnénk.

Meglátásom szerint három dolog kell ebben a pillanatban: az ős- illetve önbizalom, vagyis annak a biztos tudása, hogy érdemes vagyok arra, amit szeretnék elérni. Annak a biztos tudása, hogy megérdemli minden ember, így én is, hogy biztonságban éljek, és senki, de senki nem tehet olyat, amit én nem akarok.

A másik, hogy birtokában vagyok bizonyos technikáknak. Vagyis ismerem az erőm, és tudom is kontrollálni. Lényegében ez azt jelenti, hogy tudok-e jól „karatézni”. Védekezni, támadni, verbálisan és nonverbálisan is.

A harmadik és véleményem szerint leglényegibb összetevő, pedig, hogy érdekemben áll-e a változás. A változás vonzó alternatívát képvisel-e, amit érdekemben áll elérni. Tisztán üzleti alapon átgondolva jobban járok-e, ha lépek, mintha maradok egy adott szituációban. Ez tiszta matek. Ha nem jön ki a matek, akkor jó eséllyel maradok a kezdeti szituációban.

Szóval a fenti egyenlet alapján te miért nem változtatsz? Miért nem lépsz (le)? Amíg töprengsz, addig megemlítek még egy érdekes gondolatot. Az agresszióval szemben, amennyiben azt választjuk, hogy megküzdünk a helyzettel, akkor lényegében csak agresszióval reagálhatunk, és ez ellene megy minden addig tanult szabálynak. Például a megbocsátásnak. Mert a mi keresztény kultúrkörünkben ez erősen él. Az a szabály, hogy megbocsátunk egymásnak, bármi is történjen. Vajon ki képes arra, hogy ennek ellenére végig vigyen egy válást, vagy véget vessen egy kapcsolatnak. Hiszen bármit is tett a másik, illendő lenne megbocsátani, nem? Ha tetszik, hidegfejű kegyetlenség kell ahhoz, ki lehessen szállni egy olyan kapcsolatból, ami nem jó nekünk.

Különösen nehéz a helyzet, ha gyermekek is vannak a képben. Tudniillik, az a fél, aki gyenge, elszenvedi az erőszakot, és kilátástalan helyzetében fuldoklik, tetszik vagy sem, még akkor is ő annak a gyermeknek a legjobb és egyetlen esélye a védelemre. Legyen a bántalmazott fél bármilyen, a kiszolgáltatott gyerek számára még mindig ő jelenti a menedéket. S innen nézve egyáltalán nem mindegy, hogy mit csinál.

Kérj tanácsot, azért, hogy tisztázd az egyenletet. Ne abban kérj segítséget, hogy hogyan szállhatsz ki a kapcsolatból. Abban kérj segítséget, ami visszatart. Vagyis, jogi, pénzügyi, gyermekelhelyezési kérdésekben. Ne legyen több olyan mondat, hogy úgyis ez lesz vagy az lesz. Ha már tisztán látod, mi a legjobb érdeked, akkor talán könnyebb megtenni azt a bizonyos lépést.

Segítséget kaphatsz az alábbi weblapokon is. Ha nem szeretnéd, hogy a böngésződ megjegyezze ezeket a lapokat, használd az inkognitó/privát nézetet!

www.nane.hu

http://www.segelyszervezet.hu/hu/meddigmehet-urlap

Kogon Zsófia, Soul Design tanácsadó

1 kedvelés
Előző bejegyzés: Férfiakról, férfi szemmel -Interjú Bedő Imrével, a Férfiak Klubja alapítójávalKövetkező bejegyzés: Emberkísérlet kimaxolva – kipróbáltam a 10 napos léböjtkúrát

Kapcsolódó bejegyzések