A házasság szentsége - Szeretem a feleségemet

Egyik este, amikor hazaértem és a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam a kezét –
“El akarok válni.” mondtam neki. Úgy tűnt, hogy nem hozták zavarba a szavaim. Kiabálás helyett lágy hangon megkérdezte tőlem – Miért? Megtagadtam a választ, ezzel felmérgesítettem őt, eldobta a kezében lévő tányérokat, evőeszközöket és rám kiabált. – Nem vagy igazi férfi!

Tudtam, hogy meg akarja találni a választ arra, hogy mi történt a házasságunkkal, a házasságunkban, de aligha adhattam volna számára kielégítő választ

Nem mondhattam, hogy a szívem most már máshoz tartozik. Annáé a kolléganőmé a szívem teljesen. Már nem szerettem többé a feleségemet. Csak sajnáltam és szántam őt.

Mélységes bűntudattal töltöttem ki a válási papírokat. Neki adtam a házat, a kocsit, és a cégem 30%-át is. Belepillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki az életéből több, mint 10 évet töltött velem, vad idegenné vált számomra. Kizárólag sajnálatot éreztem, sajnáltam a közös múltunk emlékeit, amin osztoztunk. A szemem előtt foszlottak semmivé az idő folyamában.
Hallottam, ahogy hangosan felzokogott. A válás ötlete véglegesen felzaklatta. A válás valódisága megrémiszthette, kegyetlenül véglegesnek tűnt minden.
Másnap nagyon későn érkeztem haza, az íróasztalnál találtam. Valamit írt.
Azt mondta, hogy nem akar tőlem semmit. Se pénzt, se semmi mást, csak annyit kér, hogy 30 napig tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi. Mintha normális lenne az életünk, mintha nem lenne gond a házasságunkkal. Tegyek úgy, mintha még mindig szeretném.Az indoka egyszerű volt. A fiúnk a hónap végén vizsgázott, nem akarta őt megzavarni a szakításunkkal, a feldúlt házasságunkkal.

Arra kért még, hogy emlékezzem vissza, hogy hogyan vittem őt a karjaimban a házasságunk napján. Kérte tartsam a karjaimban és minden nap vigyem a hálószobánktól egészen a bejárati ajtóig ebben a harminc napban. Azt gondoltam,hogy megőrült,de annak érdekében, hogy utolsó napjainkat elviselhetővé tegyem, beleegyeztem, elfogadtam a különös kérését.Az első nap mindketten furcsán éreztük magunkat, amikor a karjaimban kivittem az ajtóig, de a fiúnknak tetszett, örvendezve tapsolt mögöttünk és énekelt.

“Az apukám a tenyerén hordozza az anyukámat” .

A szavai összetörték a szívemet…Az ágytól a nappalin keresztül egészen a bejárati ajtóig a kezemben cipeltem őt. Nem mondj neki semmit a válásról – suttogta a fülembe. Bólintottam és letettem őt. A második napon már nem volt olyan kényelmetlen és furcsa egyikőnknek sem. A vállamra hajtotta a fejét, éreztem a blúzának illatát, az ismerős parfümje megcsiklandozta az orrom. Azon kaptam magam, hogy már hosszú-hosszú ideje nem néztem meg jobban ezt a nőt, a feleségemet. Már nem volt többé fiatal. Ráncok szegélyezték az arcát, és a gyönyörű haja őszülni kezdett. A házasságunk nyomot hagyott rajta.
Abban a percben rádöbbentem, hogy mit tettem vele. A negyedik napon, amikor felemeltem, érezni kezdtem, hogy sejlik fel közöttünk újra az intimitás. Ez az a nő, aki tíz évet adott az életéből Nekem. Az ötödik és a hatodik napon még jobban éreztem, hogy gyúlnak mind jobban lángra az érzékeink. Ahogy teltek a napok, egyre könnyebb volt őt vinnem. Hirtelen egyszer csak feltűnt, hogy milyen vékony lett. Az egyik reggel ráébredtem, szíven ütött, hogy milyen sok keserűséget és fájdalmat hordozhat a szívében, és akkor teljesen öntudatlanul megérintettem a fejét. Akkor toppant be a kisfiúnk és figyelmeztetett, hogy itt az idő, hogy a karjaimba kapjam az anyukáját. Számára, azt, hogy az apukája felveszi, átöleli és átviszi az anyukáját az egyik szobából a másikba a legfontosabb momentuma lett a reggeleinek. A feleségem odaintette a fiúnkat és szorosan magunkhoz ölelte. El kellett fordítanom a fejemet. Attól féltem, hogy nem tudok majd elmenni, hogy meggondolom magamat. Ahogy a karjaimban vittem őt, a kezeivel finoman körbefonta a nyakamat. Magamhoz szorítottam a testét, ugyanúgy, ahogy az esküvőnk napján. Az utolsó napon, amikor a kezeimben tartottam, egy lépést is alig bírtam tenni. Tudtam, hogy mit kell tennem….Elhajtottam Anna házához, felmentem a lépcsőn, és elmondtam az igazságot. Anna, sajnálom, de nem akarok már többé elválni a feleségemtől.Most már megvilágosodtam, tisztán értettem. Azzal, ahogy az esküvőnk napján a karjaimban vittem a feleségemet a házunkba és akkor megfogadtam neki, hogy: Amíg a halál el nem választ..mit is jelent. Hatalmas virágcsokorral és mosollyal az arcomon mentem aznap haza.

De a feleségem, amíg én távol voltam, álmában meghalt.

Kiderült, hogy már több hónapja a rákkal küzdött, de én túlontúl el voltam foglalva Annával ahhoz, hogy ezt észrevegyem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni, ezért volt számára olyan fontos az utolsó kívánsága. Azt akarta, hogy a fiam lássa, hogy én a szerető férje voltam, mindaddig, amíg csak a halál el nem választott minket egymástól.
A házasság szent. Találd meg a legjobb barátod, a jobbik feledet és szeresd feltétel nélkül, az utolsó leheletedig, mindaddig, amíg a halál el nem választ.

Dóra Berta’s Slidely by Slidely Slideshow

3 kedvelés
Előző bejegyzés: (Apró)SZENTEK – Meg nem született lelkek, Eszter történeteKövetkező bejegyzés: Beast Arena – Egy hely, ahol a nőkből is kihozzák a fenevadat

Kapcsolódó bejegyzések