Hol van Apa? Az eltünedezett apakép nyomában

A gyerekek nagy része számára az apa mára valamiféle fantomképpé változott.
– Anya, hol van Apa?
– Apa külföldön van. Apa vidéken van. Apa a munkahelyén van. Apa dolgozik. Apa sehol sincs (elvált szülők esete).
A gyerek erre kialakít magában valamiféle homályos elképzelést arról, milyen is lehet a „dolgozó”, ott vajon mit is csinál az apja; ez persze kézzelfogható szakmáknál még könnyebb, mondjuk, hogy kamionos, de például a projektmenedzser már teljességgel homályos számára. Aztán tovább kérdezősködik:
– Anya, mikor jön haza Apa?
– Talán húsvétkor/karácsonykor/nyárra… Ünnepekre, remélem hazatér. Hétvégére bizonyosan itt lesz. Későn jön csak, akkor te már aludni fogsz, de ad majd neked álom-puszit. Bízzunk benne, hogy mire kezdődik az esti mese, ő is az ágyadnál ül majd. Talán fürdetésre megérkezik. Avagy: halvány lila fogalmam sincs… (Elvált szülők esetében:) Apa lelépett és soha nem jön haza.

Tény és való, hogy a mai apák nagy hányada nincs, vagy alig van jelen a saját gyerekei életében. És mindez miért? Vagy mert elváltak (ma a családok 20 százaléka egyszülős), vagy mert Apa nyomatja a pénzt. Sok családban tényleg igen nehéz a megélhetés, de én nagyon sokszor hallok olyanról, hogy a család teljesen elfogadható körülmények között, sőt, viszonylagos jómódban él, ám az apa még mindig hajt, gürcöl… Beszippantotta a mókuskerék, a munka rabja lett. Nyomós oka van rá, a belé sulykolt ősi parancs: El kell tartania a családot!

De hol van eközben a család? Tőle távol térben és végül lélekben is. Apával a gyerek a skype-on kommunikál, apáról a fb-on lát fotókat, apával csetel, apával telefonál. Lassan azt se tudja, milyen az apja illata, az ölelése, a nevetése.
Amikor nagy ritkán találkoznak, akkor:
– Apa most jött haza a munkából, sokat dolgozott, fáradt. Hagyd most apát, hadd pihenjen. Apa most kikapcsol, tévézik, meccset néz, apa most gépezik, meg kell írnia még pár levelet, apa lefeküdt aludni, stb. (Apa mikor van a gyerekkel???)

Tudom, én mindig a régi időkkel jövök, de anno ez tényleg másképp volt. Az apa sokkal több időt töltött otthon, és a család szerves része volt. Illúziókba persze ne ringassuk magunkat, akkor az apa nem pelenkázott babát, nem kötötte magára hordozókendőben, nem ő törölte ki a gyerek fenekét, és nem tanította őt betűvetésre. Viszont télen sokat volt otthon, a gyerek látta őt az állatokat ellátni, faragni, szerszámokat javítani, a nyári időszakban meg ment vele ki, látta, hogyan szánt, vet, arat. (Pl. Móra Ferenc és Márton szűcs.) A lánygyermek természetesen az anyjától tanult, az ő példáját követte, az ő mintája ivódott belé egy életre. A fiúgyermek pedig ki mást követett volna, mint az apját? Hozzá pedig jöttek a nagyapák, nagybácsik, egyéb férfi rokonok, és a faluközösség férfi tagjai, akik mind a férfi- és apaszerepre készítették fel.

Ma egy átlagos fiúgyermeket 0-3 éves kora között az anyja neveli, 3-6 éves között az óvó néni, 6-10 éves között a tanító néni, 10 fölött pedig olyan pedagóguscsapat, akik nagy százaléka nőneműekből áll. Az apa pedig, lásd a fentieket, sajnos alig-alig van képben…

Csodálkozunk, ha a mai fiúk felnőve nem ismerik az alapvető férfiúi értékeket? Udvariasság, nők tisztelete, felelősségvállalás, biztonság-nyújtás, stb. Nem tudják, hogyan viselkedjenek egy párkapcsolatban, mert nem, vagy alig látják a szüleiket párként. Mivel az apjuk… Nos, Apa nincs sehol.

Réka

7 kedvelés
Előző bejegyzés: A kontrollvesztés anatómiája – a „Hogyan verjük gyermekünket” kiadvány margójáraKövetkező bejegyzés: Jó napot, Föld! – Április 22. a te napod

Kapcsolódó bejegyzések