Nem tudom, hányan tudjátok, hogy a hírhedt gengszter, Al Capone, a harmincas években tevékenykedett Amerikában. Saját idejében élet és halál ura volt, bármit megtehetett. Azt azonban még kevesebben tudják, hogy hírhedt sebhelyét egy kocsmai inzultus során szerezte be, és soha nem torolta meg az őt ért támadást. Képes volt arra, amire csak a legjobbak: beismerte, ha tévedett.
Sokakban él az a tudat, hogy jobb, ha a gyerekeink tévedhetetlennek látnak minket. Azt gondolják, jobb, ha sértetlen marad integritásunk, és a gyermek egy tökéletes szülőt kap útitársul fiatal korára. Azonban, ha azt szeretnénk, hogy gyermekeink ne csak rettegjenek, de tiszteljenek minket, akkor jobb, ha úgy teszünk, mint Al Capone, és elismerjük, ha tévedtünk.
Nagyon érdekes, hogy gyermekekben nagyjából a kora kamaszkorig meg sem kérdőjeleződik a hatalmunk. Ez akkor különösen nyilvánvaló, amikor arról van szó, hogy mit enged meg anya vagy apa. Észre sem vesszük, de amikor kinyilvánítjuk, hogy „Jó, megeheted azt a tejszeletet” akkor bizony gyermekünk repesve örül, hogy kegyesek voltunk vele. Nyilván minden gyerek megpróbálja tágítani a határokat, és felnőtté válva át is töri őket, de mindenesetre kisgyermekkorban biztos, hogy megkérdőjelezhetetlen a felnőttek uralma. Épp ezért fontos, hogy ne csak a hatalmat gyakoroljuk, hanem tiszteletet is ébresszünk gyermekeinkben.
Azonban a bocsánatkérés, vagy hibáink elismerése nem egyszerű feladat. Arra nagyon figyeljünk, hogy a hibát ne hárítsuk a gyerekre. „Csak azért kiabáltam veled, mert nem fogadtál szót”! Ez ugyanolyan, mint amikor a gyerek azt mondja, hogy „Azért ütöttem meg, mert nem adta oda a játékot!” Erre mit reagálunk szülőként? „Akkor sem szabad megütni, ha nem adja oda a játékot!” Ugye rímel már, hogy „Akkor sem szabad kiabálni, ha nem fogad szót valaki”. Ne felejtsük! Tükre vagy annak, akit a legjobban szeretsz. A gyermek számára az elsődleges tanulási csatorna a mintakövetés, ezt csak később, iskoláskorban írja valamennyire felül a kognitív gondolkodás. Figyeljünk arra, mit mondunk, amikor leszidjuk gyerekünket, figyeljünk arra, hogy azt mondjuk, és úgy mondjuk, amit tőle is elvárunk, szeretnénk viszonthallani.
Épp a hétvégén bosszantott fel a fiam annyira, hogy kijöttem a sodromból, s kiabáltam vele, hogy engedjen el, ki akarok jutni a szobából, kezemben a tele szennyeskosárral. Az incidens után annyit mondtam neki: „Ne haragudj, hogy kiabáltam, nagyon csúnya dolog volt.”Az igazi meglepetés másnap ért, mikor szokásához híven feldöntötte kisöccsét, ugyanis sima, helybenhagyásos gázolás helyett azt mondta: „Ne haragudj, Csongor, hogy fellöktelek, bocsánat!”
Szóval, ha vezetőknek, maffiavezéreknek megy, ne restelljük beismerni, ha tévedtünk. Hosszútávon megéri, hogy példát mutassunk!
A cikksorozatban Luis Ferrante: Maffialeckék című művét használom fel.
Kogon Zsófia, SoulDesign tanácsadó
