Ha megütnek, tartsd oda a másik orcádat is?
Van egy kisfiú a kisebbik gyerekem ovis csoportjában, akinek nem igazán sikerült még beilleszkednie. Szülőként, kívülállóként (mármint nem gyakorló ovisként) úgy látom, hogy próbálkozik ő, sokszor nagyon kedves a többiekkel, viszont az ilyen-olyan okokból fakadó frusztrációit nem igazán tudja kezelni, ezért sokszor keveredik konfliktusba a társaival, verekszik, és a szabályok betartása sem sikerül sokszor. Ötéves korban azért ez még nem olyan ritka, gondolom én, és valószínűleg idővel, esetleg segítséggel el fog ez múlni.
Nemrég meghívást kaptunk a kisfiú születésnapjára, amelyet az én fiam örömmel fogadott. A szülők meghívták az egész csoportot, mert szerették volna oldani a feszültségeket, segíteni egy kicsit a beilleszkedést. Sokan azonban nem fogadták el a meghívást, az ünnepelt személye miatt. Bevallom, vegyes érzelmek töltöttek el, amikor ezt hallottam. Ebben a korosztályban a születésnapi zsúr felnőtt számára elképzelhetetlenül nagy dolog. Két óra, amikor csak őt ünneplik, ő kap ajándékot, ő van a középpontban. Minden gyerek lelkének jót tesz.
Belegondoltam, mi volna, ha mi lennénk hasonló helyzetben? Hogy érezném magam, és hogy érezné magát a gyerekem, aki örömmel hívta meg az egész csoportot a szülinapjára, és alig néhányan vesznek részt rajta? Nem jó érzés. Miért ítélkezünk mi, szülők, mások és mások gyerekei felett? Miért gondoljuk, hogy a másik nem jó szülő, azért, mert a gyereke nem viselkedik jól? Ami a leginkább fájó, hogy már kiskorban megtanítjuk a gyerekeinknek, hogy aki „rossz”, azt ki kell rekeszteni. Vajon nem ezt fogják az iskolába, az életbe is tovább vinni?
De ott van a másik oldal is. Mit mond a szülő a gyerekének, amikor azzal jön haza, hogy már megint megütötte az a „buta fiú”? Megérti-e az az ötéves, hogy Pistike azért viselkedik így veled, mert az apukája elköltözött otthonról? Nem, ahogy azt sem fogja, hogy Pistikének még tanulnia kell a szocializációt. Pedig én valahogy szeretném megvédeni a gyerekemet, nem akarom, hogy minden nap sírjon, mert megverték. Nem akarom, hogy áldozat legyen, ahogy azt sem, hogy eltanulja ezt a fajta viselkedési mintát.
Teljesen természetes emberi reakció, hogy ha megütnek, nem tartod oda a másik orcádat is. A gyerekedét meg pláne nem. De vajon hol vannak a határok? Az is érthető, ha azt mondom a gyereknek, hogy akkor ne barátkozzon az őt bántóval, kerülje el, ha tudja. Innen már csak egy lépés, ha nem megyünk el a szülinapra.
