Krisztikém már 17 hónapos nagylány. Még mindig szoptatom és, ahogy elnézem, még fogom is egy ideig. Már eszénél van a kis okos: ha olyanja van, jön, felmászik, majd befekszik az ölembe és egyértelmű jelzéseket tesz, hogy mit szeretne.
Sokszor terhes és fárasztó, de annyira szeretem! Hogy én vagyok neki a teljes megnyugvás, hogy tőlem mindig megvigasztalódik, ha valami bántja, ha nyűgös, ha éhes, ha szomjas vagy csak egy kis szeretetre vágyik. Bármennyire is macerás ez a 4 tesó és munka mellett, nem adnám semmiért!
Mivel augusztus 1. az Anyatejes Táplálás Világnapja, ezért álljon itt egy 1 évvel ezelőtti írásom, ami ma is aktuális a Piknik a szabad szoptatásért című rendezvény kapcsán.
„A mai nap egyik vezető híre volt a délelőtti szoptatós flash-mob, amikor is anyukák lepték el a nyugati téri Mekit és 11 órakor lelkesen szoptatni kezdték kisbabáikat. Többen kérdezték tőlem, hogyhogy nem voltam ott a 3 hónapos kisbabámmal, ezért most leírom gondolataimat a szoptatás témakörről.
5 kisgyerek anyukájaként teljes mértékben az anyatejes táplálás híve vagyok és minden körülöttem lévő anyukát biztatok, hogy hacsak tudja, szoptassa a kisbabáját. Azt nem szoktam hozzátenni, hogy ameddig csak tudja, mert egy nagyobbacska szopós gyerek már inkább vicces, mint egészséges. Persze az 5-ből nekem is volt olyan gyerekem, aki 2,5 éves koráig szopizott, hiába mondtam előtte, hogy, de gáz egy beszélő, teljes fogsorral rendelkező gyereket szoptatni.
De nem ítélem el azokat sem, akik nem tudnak, vagy nem akarnak szoptatni. A szülés utáni pár hétig tartó küzdelemről és sokszor kibírhatatlan fájdalomról ugyanis nem írnak a könyvek 🙂 Több gyerekemnél volt, hogy már felírattam a tápszert a gyerekorvossal, mert azt mondtam, hogy ezt a fájdalmat, ami a szoptatással jár, nem bírom tovább és valaki apassza el a tejemet és mentsen meg. Sokszor gondolom úgy mostanság is, hogy mennyivel egyszerűbb lenne tápszerrel etetni Krisztit, hiszen nem lennék ennyire megkötve, sokkal könnyebben tudnék mellette dolgozni: anyukám csak 4 óránként megetetné és nem kéne állandóan rohangálnom munkahely-otthon-nagytesók tengelyen. Vagy legalább egy-egy etetést kiváltani, már azzal is mennyi időt spórolnék. Utólag persze örülök és büszke is vagyok magamra, hogy mind az ötször túléltem a kezdeti nehézségeket, fájdalmakat és, hogy 8 év képviselőség, munka, tesók mellett sosem kellett tápszert vagy akár lefejt tejet adnom a gyerekeimnek. Sokszor éjszakába nyúló testületi ülésekről sem hiányoztam és nem is szoptattam a plénum előtt. Maximum egy-egy félórára eltűntem és titokban anyukám kocsijában etettem. Mert azt gondolom, hogy ez nem másra tartozik, csak ránk. Kettőnkre, esetleg szűkebb családunkra. Sosem voltam a nyilvános helyen való szoptatás híve. Persze volt olyan, hogy rákényszerültem, de hacsak lehet, megoldjuk kettesben, félrevonulva. Sosem felejtem el például egyik nyári estén Tusnádfürdőn nagy társaságban, jókedvűen, beszélgetve karjaimban a 2 hónapos Zsuzsika és nem volt kedvem felmenni a szobába szoptatni, ezért ott helyben enyhítettem a kicsi éhségén. Egy órán keresztül szopizott, alukált, jól elvolt szigorúan bebugyolálva, amikor egy jó barátom megjegyezte, hogy ez a gyerek milyen jól elvan, hogy egy hangja sincs. Magyarul fel sem tűnt neki, hogy Zsuzsika végig a melleimen lógott és mi közben jót beszélgettünk. Tehát lehet ezt is diszkréten, feltűnés nélkül csinálni. A McDonalds részéről nem volt szép dolog elküldeni a szoptatós anyukát, de az anyuka is megtehette volna, hogy egy kicsit diszkrétebben intézi mindezt, mondjuk elvonulva egy félreeső sarokba. Hiszen sok embert zavar vagy akár zavarba hoz egy szoptató nő látványa.
Nem vagyunk egyformák. Figyeljünk egymásra, legyünk tekintettel embertársainkra!
Hajrá Anyukák! Hajrá Kisbabák!”
