Közlekedés-közeledés?

Szerintem senkinek sem kell bemutatni a gyerekekkel való közlekedés gyötrelmeit.

Reggelente, csak akkor, ha úgy van, hogy időre megyünk valahova, és ez általában úgy van… a két kicsi “legót” felöltöztetem, télen még jobb móka… én is szépen felöltözöm, smink, esetleg frizura beállítása, az utolsó mozzanatok kabát, cipő,  a homlokom már gyöngyözni kezd. Lecipelem őket az autóhoz, becserkészem egyiket, a másik sehol, elbújt, megkeresem, a nyugalmamnak lőttek, pedig reggel két magnéziumot is sikerült magamba erőltetnem. A másik gyereket is végre megtaláltam, hurrá, próbálom bekötni a gyerekülésbe, persze a sok ruha miatt nem megy. Megint nem bírom kiengedni megfelelően a biztonsági övet. A vérnyomásom az egekbe szökik. Öt perc, mire sikerül. A sminkem már elmosódott az arcomon, a gondosan beállított hajamat szétzilálta, szétsimogatta mindkét gyerek, az izzadságcseppek pedig a hátamon lassan megindulnak a gravitáció hatására a bugyim felé.

Közlekedés és közeledés

Közlekedés és közeledés

Na, de ez semmi a tömegközlekedéshez képest. A több kisgyerekkel, babakocsival, hordozóval közlekedő kismamákat cseppet sem irigylem. Kívülről, egy-egy idilli pillanatot elkapva mindez olyan könnyednek, egyszerűnek tűnik. Az anyuka sétál a gyerekkel, gyerekekkel, szép, irigylésre méltó jelenet… azok számára, akik még nem próbálták. Egyensúlyozni a kicsikkel, terelgetni őket a helyes irányba, kordában tartani a nagyobbat, esetleg egy-két földönfetrengős hisztiroham után, közben két szívinfarktust átélve, amikor majdnem a busz, vagy autó elé ugrik valamelyik csemete. Azt hiszem, néha itt szakad el a cérna nálam is, de láttam már magából kikelve ordító anyukát ilyen helyzetben nem egyet. Amikor még nem volt gyerekem értetlenül, csodálkozva álltam az elkapott “családi dráma” előtt. Csak addig, amíg magam is át nem éltem párszor.

A gépkocsi és a tömegközlekedési eszközök használata veszélyes üzem, gyerekkel megnehezítve kiemelten az. A tömegközlekedési eszközök kialakítása, és sokszor a sofőrök, utasok sem teszik könnyebbé a nagy utazást. Nem gyerekbarátak… Buszon, villamoson, trolin van piktogrammal kijelölt hely, ahova a babakocsit fel lehet rángatni, (aranyeret nem kímélve,) akkor is, ha akadálymentesített a busz, leginkább akkor, ha nem.

Barátnőm környezetbarát, természetközeli szemléletet szeretne megvalósítani a családjában, gyerekeit ebben a szellemben neveli, így a mindennapokban is igyekszik biciklivel, gyalog, vagy tömegközlekedéssel szállítani csöpp kislányait. Elmesélt minap egy tanulságos történetet a buszról, amin utaztak. Egyik kislányát hordozókendővel felkötötte magára, másikat babakocsiban tolta. Sikerült a buszra felszállniuk,(és még nem is szállították le őket a hordozókendő miatt, mint egy kismamát nem is olyan régen). A buszon történő közlekedés szabályainak megfelelően a babakocsisoknak kijelölt hely felé vették az irányt.

A babakocsinak volt még hely,  a mellette, kismamáknak kijelölt hely azonban foglalt volt. Egy 20-27 évesnek tűnő lány ült a piktogrammal ellátott ülésen. Fejét elfordította, mire odaértek. Amikor a busz elindul, vagy amikor nagyobb gázt ad, vagy erősebben fékez, a jól kapaszkodók is elveszthetik egyensúlyukat, eleshetnek. Kisgyerekkel a kézben vagy a háton, másik kézzel a másik gyerek kezét, vagy a babakocsit szorongatva (ilyenkor négy kéz és négy láb sem lenne elég) az egyensúlyozás életveszélyes akrobatamutatványnak minősül! Kötéltánc a két gyerekkel, és az idegeken… A kisasszony kinéz az ablakon, elmerengve figyeli az elsuhanó tájat, látszik, hogy eszébe sem jut, hogy valamit nem jól csinál, valakinek esetleg jól esne egy kis figyelmesség… Értékválságot jelez ez a magatartás, vagy tényleg értetlenséget?

Pedig ő is lány, nő, egyszer majd kismama lesz, anyuka, gyerekeit óvó édesanya. Most még idegen számára a gyermekes miliő, az áldott állapot, a méhben a magzat első szívdobbanása, fejlődése, a szülés, a világrajövetel csodája, a szoptatás, a gyermeki sírás, az ébredések, a kialvatlanság, az állva elfogyasztott ebédek és vacsorák, az aggódás, a nehézségek, az örömök, a közlekedés kacifántossága, egyszóval minden, ami a gyerekekhez kötődik. De ez az értetlenség sem mentené fel a szabályszegőt, ha véletlenül egy baleset történne az egyik alkalommal, amikor puszta nemtörődömségből elfoglal egy mások számára fenntartott helyet a buszon.

Közben a leányzót egy idősebb néni kedvesen megfeddi, udvariasan felhívja a figyelmét a jól látható tényre, hogy esetleg, mégis, ha nem esne nehezére, a két kisgyerekkel közlekedő kismamának szíveskedne-e átadni a számukra fenntartott helyet? Felháborodott hangú, odavetett válasza, pimaszul cseng a fülekben: Ja, akkor maga meg miért nem szól? Barátnőm a meglepetéstől szóhoz sem jut, talán még el is kellene szégyellnie magát? Inkább örül, hogy a gyerekek most már biztonságosan utazhatnak tovább a számukra kijelölt, jogosan fenntartott helyen. A vitára nincs idő, sem energia.

Szóval szólni kell, ő, a népnevelő biztos fog is szólni! De tényleg szólni kell? Ez nem természetes? Átadom a helyem az idősebbnek, a kismamának, a gyerekkel utazóknak. Hol van a női szolidaritás, vagy a hagyományos norma: a gyengébbek, a gyerekek segítése?

Dorgálás  kell, hogy újra a fejünkbe, szívünkbe vésődjenek az alapvető értékek? Ugyanolyan büntetésekkel kellene szankcionálni az eddig íratlan szabályok megsértését a tömegközlekedési eszközökön is, mint a parkolóban azokat, akik a mozgássérültek számára fenntartott helyen állnak meg? Pénzbüntetés? 10.000 Ft.-30.000 ft-os bírság? Kell valamilyen visszatartó erő, eszköz, hogy újra megtanuljuk az együttérzést, a szolidaritást a másikkal, a másokkal, a más állapotban lévőkkel, az akadályozottakkal szemben? Úgy látszik igen.

Nektek mi a véleményetek? Ti egyetértenétek azzal, hogy büntethető legyen, ha valaki indokolatlanul elfoglalja a kisgyerekeseknek, babakocsisoknak, mozgássérülteknek fenntartott helyeket?

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Ki ment meg minket, hogy megmenthessük a Földet?Következő bejegyzés: Anya, Manya, Banya

Kapcsolódó bejegyzések