Az alvilági szervezetekben, de az üzleti életben is azon múlik a siker, hogy van-e olyan megbízható személy, akire számíthatunk. Akinek a szava aranyat ér. Aki biztos, hogy tartja az alku ráeső részét, aki nem gondolja meg magát. Az ilyen emberekből lesznek a legjobb vezetők, mert a többiek bátran követik őket.
Szülőként is nagyon jó lenne, ha a családunk tagjai, gyermekeink ilyen lojalitással követnék szavainkat. Ehhez képest nem ez történik. De miért is? Mit hallanak a gyerekek?
- Karcsika, azonnal gyere ki a homokozóból!
- Ha nem jössz ki, itt hagylak!
- Ha háromra nem jössz ide, nem veszek több fagylaltot!
Nagyon hamar megtanulja a gyerek, hogy nem kell komolyan venni, amit hall. Nem, nem hagyják itt (Hál’Istennek, ne is tegyék), és persze hogy vesznek még majd fagylaltot is. Mivel a gyermekek még csak most ismerkednek a világgal, a viselkedésük nagyrészt az őket körülvevő felnőttek mintáit tükrözi vissza.
A bizalom kulcsfontosságú. De hogyan és miért is bízik meg a gyerek a felnőttben? Két dolog miatt. Egyrészt mert a szülő azt mondja, amit gondol, másrészt azt teszi, amit mond. Ha ezt a viselkedést következetesen gyakoroljuk, biztosak lehetünk benne, hogy egy idő után a környezetünkben élők is észlelni fogják, hogy a szavunk aranyat ér.
Vagyis nem teszünk kétértelmű kijelentéseket, nem kérdezünk sokat vissza. Például miután a gyerek kiborítja a kukát nem kérdezzük meg: „Na most ez jó volt?” „Ettől boldog vagy?” Helyette azt mondjuk, amit gondolunk: felbosszant, hogy kiöntötted a kukát! Mérges vagyok, hogy takarítani kell!
Képzeljük magunk elé Don Corleone-t, ahogy azt mondja, miután balul sül el egy tárgyalás: „Na hát ez szuper, ha háromig számolok és nem teszitek le a fegyvert megnézhetitek magatokat!” Ugye nem mond ilyet. Nevetséges lenne, és rögtön tudná a világ, hogy vele lehet szórakozni, úgyse lesz semmi baj! Azonban nagyon fontos, hogy azt is tudatosítsuk magunkban, amit minden maffiavezér is tud, hogy a tett és a következmény legyen egymással arányos, és időben szorosan kövessék egymást. Ha túlzó a következmény leginkább azt érjük el, hogy félnek tőlünk a környezetünkben élők, és a félelem hátráltatja a bizalom kiépülését.
Vagyis, olyan következményt mondjunk, ami meg is történik, és közvetlen az esemény után be is következik. Például, ha a nagyobb piszkálja a kisebb testvért: Most nem játszunk veled, mert bántod a testvéred, átmegyünk a másik szobába. Soha ne támadjuk a gyermek számára biztonságot jelentő tárgyakat, rituálékat! Ne fenyegetőzzünk, azzal, hogy kidobjuk a kedvenc babáját, vagy, azzal, hogy elmegyünk és otthagyjuk egyedül. Ezzel csak aláásnánk a gyermek és szülő közötti ősbizalmat. Sok szülő feladja, mert úgy érzi, hogy az arányos büntetés, vagy következmény nem elég szigorú, és erőszakosabb módszereket keres. Azonban tudnunk kell, hogy a jó kapcsolat és az azt megalapozó bizalom lassan épül ki, évek munkája, míg a látszólag eredménytelen nevelési erőfeszítéseink meghozzák gyümölcsüket.
Érdemes arra törekedni, hogy a gyermekeink hosszú távon megtanulják, és nem csak azért, mert ezt mondtuk nekik, hanem mert ezt is tapasztalják, hogy bizony a szülők szava aranyat ér! Érdemes rájuk hallgatni, súlya van annak, amit mondanak, és be is tartják azt, amit ígérnek.
Legyünk hát mi is olyanok, akiknek a szava aranyat ér!
A cikksorozatban Luis Ferrante: Maffialeckék című művét használom fel.
Kogon Zsófia, SoulDesign tanácsadó
