Maffialeckék a gyereknevelésben - Az igazi üzletet keresd!

Az 1930-as években Amerikában nem volt olyan iparág, melybe valahogy ne értek volna bele a maffia üzleti érdekei. Tulajdonképpen az alvilági szervezetek képesek voltak, és nyilván a mai napig képesek arra, hogy akár a szemétből is pénzt csináljanak. (Szó szerint, a maffia valóban részesedett a szemételszállítását végző iparág hasznából.) Ami miatt mindvégig képesek lehettek az egyes családok megőrizni piaci pozíciójukat, pedig az volt, hogy hajlandóak voltak a kereteken kívül gondolkodni. Észrevették azokat a lehetőségeket, amit más üzletemberek nem, mivel azok túl alantasnak gondolták például a szemétszállítást vagy az 1 dolláros hot dogok árusítását.

Manapság egyre inkább azt figyelem meg, hogy a szülők is úgy viselkednek, mint a rendes üzletemberek, nem képesek arra, hogy meglássák a különleges lehetőségeket, túlságosan el vannak azzal foglalva, hogy a saját presztízsüket megőrizzék. A játszóközösségeket járva azt tapasztalom, hogy a szülők egymásnak nevelik a gyermekeiket. Egymásnak játsszák el a szuper anyákat és apákat, ahelyett, hogy meglátnák a gyermekek számára fontos dolgokat. A legtöbb gyereket túlfegyelmeznek, vagy észre se vesznek. Aki számára fontos, hogy a gyereke ne egy dúvad legyen, az ott fegyelmezi, ahol tudja. Minap történt, hogy egy gyerek egy másik fejéhez vágott egy homokozó formát. Az anyja rögtön leszidta, elmondta, hogy ez nem szép, bocsánatot kell ilyen esetben kérni. Ez bőven elég is lett volna, de mivel valószínű zavarba jött vagy szégyenkezett a gyereke miatt a többi szülő előtt, így tovább ostorozta a gyereket, majd végül elvitte az akkorra már ordító kisfiút. A többi szülő meg állt ott, mint akinek a gyereke ilyenre aztán sohase vetemedne. (Szerintem inkább csak örült, hogy az ő gyereke épp nem csinál semmi szabályelleneset.)

Amikor a gyermekkel közösségben vagyunk, tegyük fel magunknak a kérdést: otthon is ugyanezt mondanánk? Amikor kettesben vagyunk, a gyerekkel ugyanúgy reagálunk, mint amikor úgy érezzük, a többi szülő vizsgáztat? Szintén a héten történt, hogy egy kislány, inkább 2 mint 3 éves épp csak a saját motorjával nem akart játszani. Apa és anya is vele volt, apa egyre korholta az anyukát, hogy miért ilyen engedékeny, miért nem tanítja már meg végre a lányát arra mi a szabály, és ki is mondta, „Meg kell tanulnia, hogy így nem viselkedünk, mert mégis mit gondolnak majd mások?”. Adott helyzetben az anyuka teljesen jól reagált. Kölcsönkérte, megköszönte más játékait, ugyanakkor külön terhet jelentett számára, hogy lánya éppúgy viselkedik, mint a többi kisgyerek. Ez a viselkedés még nem felel meg a társadalmi normáknak. Érdemes azzal tisztában lenni, hogy a gyerekek tűpontos helyzetfelismeréssel rendelkeznek, megérezik a viselkedésünket, félelmeinket. Biztosak lehetünk abban, hogy ha észreveszi, hogy másképp reagálunk, zavarban vagyunk, szégyenkezünk, még két lapáttal rá fog tenni a helyzetre.

Ezért ügyeljünk arra, hogy ne azzal foglalkozunk, ki mit gondol rólunk! Kössük meg az év üzletét! Figyeljünk a gyerekre, és ne hagyjuk, hogy zavarba hozzon más felnőtt vagy gyerek viselkedése. A fegyelmezéssel kapcsolatban pedig mindig jusson eszünkbe a szemét, hamár a maffia kapcsán említésre került. Minden olyan túlzó és konkrét helyzettől elvonatkoztatható kijelentés, ami a konfliktushelyzetekben elhangzik, („Mert te midig ilyen önző kisfiú vagy” „Senki nem fog szeretni téged, ha így viselkedsz”,”Soha nem lesznek barátaid”) lelki szemét marad a gyerek számára, melyet felesleges cipelnie. Nehéz lesz feldolgoznia egyszer, ha felnő. Kössük meg az igazi üzletet, mely nem a PR-unknak, hanem gyermekünknek kedvez!

A cikksorozatban Luis Ferrante: Maffialeckék című művét használom fel.

Kogon Zsófia, SoulDesign tanácsadó

0 kedvelés
Előző bejegyzés: A Másik tojás – Fogd rá a Nyuszira!Következő bejegyzés: Tavaszi selejtezés – Az “elengedés” filozófiája

Kapcsolódó bejegyzések