A magyar iskolarendszer tovább növeli a társadalmi különbségeket. Holnap már nem hasad tovább?

Mostanában jelentek meg az aktuális középiskolai rangsorok, a Nők Lapja iskolai különszámmal jelentkezett, ismerős anyukák elkezdtek zsizsegni.

Ha azt hittük, hátradőlhetünk, mert sikerült egy jó általánosba íratni a gyereket (ha sikerült), nagyon tévedtünk: kettőt pislogunk, és itt a következő probléma, a középiskola. Hova, hány osztályba, milyen messzire, hagyományos, vagy alternatív, békés, vagy hajtós, integráló vagy átlagos? – Ha egyáltalán van módunk válogatni.

Impossible

Impossible

A napokban lesújtó összefoglalást olvastam a magyar iskolákról: az OECD országokban végzett felmérések alapján a magyar oktatásban valósul meg legkevésbé az esélyegyenlőség, nagy a különbség az iskolák között, és ahelyett, hogy a közoktatás segítene egy szintre hozni a különböző hátterű gyerekeket, az olló inkább tovább nyílik. Tovább rontja a helyzetet, hogy a hat és nyolcosztályos gimnáziumok, már eleve elviszik a jelenlegi rendszerben jobban teljesítő gyerekeket, ezzel már elindul egy elit elkülönülése.

Ez a jelenség aztán tovább gyűrűzik, mérgezi a társadalmat, és az senkinek, még a kiválasztódás nyerteseinek sem jó. Ha elmarad a közös élmény, az eltérő háttér előtt a hasonlóság megtapasztalása, akkor később még nehezebb lesz együttműködni, és ellenséges érzelmek, félelemből, frusztrációból adódó agresszió mérgezi a légkört. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, most is ezt éljük, tapasztaljuk.

Az oktatás tehát egyszerre az a terep, ami felerősít egy adott problémát, és egyben az is, ami megszelídíthetné azt. Nyilvánvaló, hogy ebből a feszültségből ki kell lépni, mégis tehetetlenül toporgunk. Miért?

Mert annak ellenére, hogy láthatóan magunk alatt vágjuk a fát, a rendszer minden résztvevője racionálisan viselkedik. A szülő, aki a saját értékrendje alapján jó iskolát keres a gyerekének, és az iskola, aki ha választhat, azt a jelentkezőt veszi fel, akivel könnyebben haladhat tovább saját céljai felé. A szülő jót akar a gyerekének, az igazgató az iskolájának.

A szereplők spontán mozgása tehát nem fog hathatós változást előidézni.
Kívülről kell tehát úgy belenyúlni a rendszerbe, hogy a szereplők más pályákat kezdjenek bejárni. Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot! – mondta Arkhimédész, és lehet, hogy ő sem csak a fizikára gondolt.

Azt hiszem, ezt a pontot a pedagóguspálya átpozicionálása adhatja meg, és erre csak az állam képes. A civil kezdeményezések, alapítványi iskolák csak felkiáltójelek lehetnek ebben az egészben. Sokkal jobb fizetésért sokkal több, jobban képzett pedagógusra és kisegítő szakemberre lenne szükség. Ami kell, az szokás szerint pénz, pénz, pénz, de még ez is csak a háborúhoz elég, az építkezéshez még ész, ész, ész, világos stratégia, kiszámíthatóság, és olyan elkötelezett irányító szerv szükséges, amely minden aktuális ellenérdekkel szemben pályán tartja a szerelvényt.

Az lehetne egy út, hogy a fiatal, pályakezdő, de jól felkészített tanító számára jó lehetőség legyen elmenni hátrányosabb helyzetű régióba tanítani, és ezek az évek jól megalapoznák a későbbi egzisztenciáját és karrierjét. Ugyanakkor nem várható, hogy egy-egy karizmatikus szuperhős hajtsa végre ezt a társadalmi műtétet. A szuperképzett, szupermotivált pedagógus is egy hasonlóan megbecsült és színvonalas segítőkből álló csapatban tud jól dolgozni. (Egy ilyen szakmai kultúra kialakításában akár az egyházaknak is nagy szerepe lehetne.)

A jelenlegi helyzet az, hogy oda viszed a gyereked, ahol nem unatkozik az órán, ahol nem közösítik ki, ahol nem agresszívek vele, ahol szót ért a társaival, ahol nem tanul meg minden mocskos szót az első héten, ahol a nem drogoznak a vécében, vagy ahol nem nézik le, ha nem indul egyetlen tanulmányi versenyen sem.

Ezzel szemben az ideális az lenne, ha nem a diák mozogna, hanem az adott véletlenszerű közössége szolgálná ki az igényeit ott helyben, egyszerre. Lehetséges ez?

A pénzen, szakmai színvonalon és megfelelő létszámon kívül ehhez még valamire szükség lenne, és ez a tekintély. Nehéz és terhelt fogalom. Külön cikket érdemelne. Addig is, Arkhimédesz várja a fix a pontot!

háttérolvasmányok:

Az Eötvös, a Fazekas és a Radnóti a Nők Lapja iskolai rangsorának élén

Itt a középiskolák rangsora – totálisan másképp

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Népszabadság = szabad nép?Következő bejegyzés: Uniós ámokfutás

Kapcsolódó bejegyzések