“Minden gyerek művész, a probléma az, hogy hogyan maradjon az felnőtt korára is.” Picasso

Nos, azt hiszem, ha nem is lenne minden gyerekből felnőtt korára elismert művész, viszont megőrizné a kreativitását, akkor máris sikert érnénk el. A kreativitást pedig definiáljuk egyszerűen úgy, mint képességet arra, hogy valami újat és értékeset hozunk létre az élet bármely területén. Ha egy kicsit jobban megvizsgáljuk, hogy mire is van szükség ehhez, akkor azt láthatjuk, hogy diverzifikált gondolkodás és bátorság kell. Bátorság, hogy merjünk tévedni, elbukni, akár nyilvánosan is.

Gyermekművész

Ha halljuk ahogy egy két-három éves gyerek magától értetődően megkérdezi, hogy éjszaka akkor a fekete Nap világít-e, elmosolyodunk és másnap anekdótaként meséljük a munkahelyünkön. Nem vesszük igazán komolyan a dolgot, pedig ez a kicsi gyerek három csodálatos képességről tett tanúbizonyságot egyetlen rövid kérdésben:

Képes logikusan összekapcsolni dolgokat – a fény mennyisége a Naptól függ.

Képes diverzifikáltan gondolkodni, mert nem szűkíti le a gondolkodását arra, hogy csak egy megoldás létezik mégpedig az, hogy a Nap éjszakára valahogyan eltűnik.

Kreatív – képes olyan megoldást elképzelni, ami tökéletesen magyarázhatja a jelenséget, de még senki sem gondolt rá eddig.

Most képzeljük el, ha egy felnőtt teszi fel ugyanezt a kérdést. Legjobb esetben azt gondoljuk, hogy bénán humorizál, rosszabb esetben azt, hogy hívnunk kéne a mentőket.

Bátorságra azért van szükség a kreativitáshoz, mert megtanultuk, hogy nem lehet hibázni. Az óvodás gyereknek nem kell bátorság, mert nem érdekli, ha hibázik…sőt, megtanulta, hogy ez a tanulás és a képességei fejlesztésének módja. Hiszen járni is így tanult meg. Megbotlott a szőnyegben, fenékre ült, amikor óvatlanul felnézett egy zümmögő légyre az ablaknál és megküzdött a lépcsővel is. És végül megtanult járni, sőt futni is!

Gyermekművész

A probléma akkor kezdődik igazán, amikor ezek a nagyon különböző gyerekek bekerülnek egy sztenderdizált rendszerbe, ahol csak egy megoldás létezik a problémákra és az a gyakorlófüzet hátulján található. Aki pedig nem a jó megoldásra jut, az nem kap piros pontot. Annak ellenére, hogy senki nem akar azzal vitatkozni, hogy kettő meg kettő az négy, azt fontos tudnunk, hogy a tantárgyak szokásos hierarchiája (reál tárgyak, nyelvek, humán tárgyak, művészetek, illetve a tesnevelés) nem biztos, hogy minden gyereknek megfelelő. Sőt biztosan nem. A kérdés, hogy mennyi tehetség veszik el ebben a nagyon merev rendszerben. Szerintem, meglepődnénk, ha tudnánk.

Gilian, a szerencsés

Gilian Lynne egy tökéletes és szerencsés példa arra, hogy a sztenderdizált oktatás mekkora veszélyt jelenthet akár a legnagyobb tehetségekre is. Valószínűleg kevesen hallottak róla, pedig nagyon sikeres balerina és koreográfus. Ő koreografálta a Broadway két leghosszabban futó darabját, a Macskákat és az Opera fantomját. Amikor általános iskolás volt, az édesanyja pszichológushoz vitte a tanárai javaslatára, akik panaszkodtak rá, mert zavarta a többieket az órákon és rendszeresen késett a házi feladatával.

A pszichológus miután meghallgatta az anya beszámolóját a lánya problémáiról, azt mondta a kislánynak, hogy szeretne az édesanyjával négyszemközt beszélni, ezért kimentek a szobából. Mielőtt elhagyták volna a szobát, az orvos bekapcsolta az asztalán lévő rádiót. Kintről egy ablakon át figyelték, hogy mit csinál a gyerek, aki szinte azonnal elkezdett mozogni a zenére. Ekkor a pszichológus odafordult az anyukához és azt mondta: “Asszonyom a lányának semmi baja, ő egy táncos. Vigye el táncoktatásra.” Gilian szerencséjére az anyja megfogadta a tanácsot. Elmondása szerint, csodálatos volt végre olyan emberek között lenni, mint ő, akiknek a gondolkodáshoz is mozgásra volt szükségük. Ha nincs ez a nyitott orvos, Gilian valószínűleg sosem éri el azt, amit elért.

Látszik milyen fontos lenne, hogy a gyerekeket sokkal nyitottabban, sokkal perszonalizáltabban kezeljük. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne veszítsék el azt az egyedi ízt, azokat a különleges képességeket, amelyek csak rájuk jellemzőek. És hogy megőrizzék a kreativitásukat.

Gyermekművész

Miért van ekkora szükség a kreativitásra?

Ha nem is tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni a 19. században kialakult, sztenderdizált közoktatási rendszer struktúráját, legalább a saját gyerekünkre figyeljünk oda és támogassuk, bátorítsuk, akkor is, ha nem teljesít jól az iskolai tárgyakban. Lehet, hogy másban viszont nagyon tehetséges. Csak fel kell fedeznünk miben.

Ne feledjük, a világ olyan hihetetlen ütemben változik, hogy arról sincs fogalmunk sem, mi lesz öt év múlva. Úgy néz ki, hogy pár év és olyan autókban ülünk majd, amelyek maguktól elvisznek minket ahová szeretnénk, felfedezték az egyesített mezőt és olyan robotruhákat fejlesztenek már ma, amelyekkel az emberi test ereje hihetetlen módon megsokszorozható.

Ki tudta volna megjósolni ezt húsz-harminc éve?

Ki tudja most megmondani milyen problémákat vetnek majd fel az új dolgok, amikkel a jövőben szembetalálkozunk?

Hogyan gondolhatjuk, hogy meg tudjuk jósolni mi lesz, amikor a gyerekünk felnőtt lesz?

Amivel a legtöbbet segíthetünk neki abban, hogy sikeresen vegye majd az akadályokat, ha megtanítjuk gondolkodni és segítünk megőrizni a kreativitását. Ezek azok a képességek, amelyek egy ilyen gyorsan változó világban a legértékesebbek. Ne feledjük, hogy az evolúció során sem a legerősebb egyedek maradtak életben…hanem azok, amelyek a legjobban tudtak alkalmazkodni a változáshoz. Ehhez pedig a kreativitás elengedhetetlen.

Czirják Eszter, család- és rendszerállító, Theta-floating coach

Gyermekművész
Gyermekművész
Gyermekművész
Gyermekművész
Gyermekművész
Gyermekművész
Share